Olcsó játékokkal erősítené a Nintendo a 3DS-t

  • Írta: fojesz
  • 2015. február 6.
  • Hír
Link másolása
A Nintendo előkészítette az új fegyvert a 3DS erősítésére: habár a kézikonzol árát nem szeretnék csökkenteni, alapvetően olcsóbb címekkel turbóznák fel a kütyü játékkínálatát.

Satoru Iwata, a Nintendo elnök-vezérigazgatója a Nikkei-nek mondta el, hogy úgy szeretnék a jövőben erősíteni a Nintendo 3DS platformot, hogy olcsóbb játékokat adnak ki rá: a terveik között szerepel, hogy régebbi címek remake-jeit adják ki újra alacsony áron, illetve különböző mobilos címeket is átcsábítanának a platformra.

Ezzel párhuzamosan több próbaverziót szeretnének a 3DS-re megjelenő játékokhoz, ezek ugyanis nemcsak a különböző címek megismerését segítenék elő, de könnyen rávehetik a játékosokat arra, hogy vegyék meg a teljes verziót. Iwata elmondta ugyanakkor, hogy a 3DS árát nem szeretnék csökkenteni.

A Nintendón nagy most a nyomás, Iwatáék célja az, hogy 2017 márciusára a Nintendo korábbi éveire jellemző nyereséget érjenek el - ez olyan 100 milliárd jent, vagyis 845 millió dollárt jelent.

15.
15.
DON GONDOCS
A nintendo sose volt szégyellős az árakat illetve. Pedig sokszor 1 játék mellé csomagolhatnának még egyet annyi pénzért.
14.
14.
myrte
#3: Vannak akciók, de ugye az angol árakat akciózzák le. Azért így is ki lehet fogni jókat. A ZombieU-t emlékeim szerint 7-8 fontért vettük. És most van a Bandai Namco téli leárazása. A Tekken Tag Tournament 2 például csak 10 font.
13.
13.
myrte
#11: Mondta is Reggie, hogy nem félnek a használt játék piactól. A játékosok nem akarják eladni a játékaikat. Ez látszik is az árakon. Ezen kívül ha valamilyen epic rpg jön, akkor azt érdemes a megjelenéskor megvenni, mert később pofátlan pénzeket kérnek érte, itthon meg beszerezhetetlen. Vagy mázlid van és épp ráakadsz. Elég csak a Xenoblade árát megnézni. Egy bravely default gyűjtői pedig 250 font.
12.
12.
daenath
#11: Na igen, aki tudja mit es hol!En inkabb a regi jatekokat gyujtom szorgalmasan (SNES/N64/GC) mit lehet tudni, nyugdijas koromra lehet vagyonokat fog erni ;)
11.
11.
p3ti
#5: De azok kb. olyanok is. Az N cuccok nagyon tartják az árukat, érdemes velük kereskedni. Aki kicsit ügyes az tud pénzt szakítani velük ebayen (gépek, stb.)
10.
10.
Norbiii
#5: Anno mikor úgymond rendes áron megvásároltam egy-két Wii-s játékot, én is csak néztem (persze tisztában voltam az árakkal kb..), miszerint még 4-5 éves játékoknak is b*szott nagy áruk volt, ellenben sok más nem Nintendo-s játékkal. Volt Ps3-am is, és ott jóval olcsóbbak voltak a 4-5 éves játékok, mint Wii-n, legalábbis amiket én néztem.

Persze mondjuk egy Mario Kart, egy Galaxy stb...azért megérték az árukat, ezek jó játékok.
9.
9.
respectpele10
#7 Én most szereztem be DMC 4-et és jövő héten a legújjabb DMC-t. Rohadt jók. :D A HD Collection meg sajnos túl drága.
8.
8.
PaprikaJancsi
#3: VANNAK AKCIÓK!!!!
írd be google-ba, hogy nintendo eShop offer, és rögtön kiadja.
7.
7.
godach
#6: Én tegnap rendeltem egy havi gold tagságot, próbaképp. Ha már ott jártam, nézegettem a használt gémeket és DmC HD Collection (Devil May Cry1-2-3) Ninja Gaiden 2-3, Halo 3 - 4 Goty, Dead Or Alive 4 és Project Gotham Racing 3-ért mert ezek hiányoztak a gyűjteményből, fizettem szállítással tokkal vonóval mindenestől 15k-t. (hozzáteszem így a gold révén még kapok 2 játékot és az ACIV Black Flag-et is lekaptam.)
6.
6.
bema695
#3: Szerintem jobban megéri a dobozos. Ha megunod el tudod cserélni és rögtön két (vagy több ha megismétled) játékkal játszottál egy áráért. Használtan vásárolni is érdemes lehet, múlthéten vettem egy Resi The Mercenaries 3D-t és egy Tekken 3D-t + ajándékba megkaptam hozzájuk a Mario Kart DS-t, összesen 5k-ért.
5.
5.
randall13
Múltkor néztem Wii-re játékokat, de a pofám leszakadt amikor megláttam mennyibe kerülnek azok a szarok. Inkább kösz, de nem.
4.
4.
Baracker
#3: Nekem Wii U-m van, de arra e-shop on egész komoly akciókat szoktak kirakni, nem hiszem hogy a 3ds-nek nem adnának efféle leáarzásokat.
3.
3.
strike19
#2: Ez elszomorított.Abba reménykedtem ,hogy szoktak lenni rajta akciók mint PSN-en.
Én nem szeretek teljes áron játékot venni.Türelmes ember vagyok.
De inkább egy N 3ds-re fektettnékbe ,mert rengeteg kell majd tömeg közlekednem és inkább egy kézi konzolt veszek mint egy vacak androidos telefon játszak.
2.
2.
north
Van, de hidd el jobban jársz ha a dobozos játékot veszel.
1.
1.
strike19
Nintendo tulajoktól kérdezem létezik E-shop 3ds-re?
Ha igen van online felülete ,hogy megbírjam nézni az árakat asztali pc-n?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...