Final Fantasy XV - 2019-ig négy új epizód is érkezik

  • Írta: Shifty
  • 2018. február 25.
  • Letöltés
Link másolása
Hamarosan PC-re is megjelenik a Final Fantasy XV, de nagyon úgy néz ki, hogy a Square Enix ezután sem szeretné elereszteni a legutóbbi Final Fantasy-epizód kezét. A játék rendezője, Hajime Tabata szerint 2019-ig bőven érkezik még tartalom.

A Final Fantasy XV rendezője, Hajime Tabata tavaly szeptemberben még úgy nyilatkozott, hogy 2018-ban három további epizóddal szeretnék majd teljessé tenni az alapjáték történetét. Úgy néz ki, a tervek időközben kiegészültek, a 4Gamernek adott interjúban ugyanis Tabata már arról beszélt, hogy 2019-ig négy történetközpontú DLC-t kap a március 6-tól PC-n is megvásárolható Final Fantasy XV.

Egy másik, a Famitsunak adott interjúban pedig úgy nyilatkozott a rendező, hogy azt sem tartják kizártnak, hogy a sztorivezérelt kiegészítések mellett más, a történethez szorosan nem kapcsolódó bővítmények is érkezzenek még a játékhoz, a játékosoknak ugyanis csak 62,4 százaléka volt elégedett a kampánnyal, így akadhat köztük olyan, aki nem feltétlenül a hézagok betömésére kíváncsi.

Hogy milyen ütemezésben érkeznek majd a DLC-k, egyelőre rejtély, így csak az a biztos, hogy a tavaly novemberben bejelentett Episode Ardyn, a játék főgonoszára koncentráló kaland lesz az első a sorban, de az sem kizárt, hogy Luna is kap majd egy önálló kitérőt.

A PC-s változat demója egyébként jövő héttől lesz majd letölthető.

12.
12.
zola2000
Én meg már úgy vagyok vele hogy "jajj már megint ff15 a csapból is, a dq11ről meg ... egyszer bejelentették hogy 2018ban jön angolul is, Japánban 3+ milliót adtak el, azóta semmi hír róla.
11.
11.
exonic
#9: Én 1 hónapja vettem akciósan, így updatek után egy kicsit máshogy süt a játék. A gyorsutazás olyan mint minden máshol, töltőkép és ott is vagy. Az autódat most már bárhova vezetheted, bár ha olyan a talaj akkor érdemes a chocobot használni. A harc csak akkor 1 gombos ha a ragnaros fegyvert használod, a warp strike elég OP vele. A mellékküldik tényleg elég uncsik voltak, bár nekem a Witcher 3 és Horizon után minden Open World küldi béna... Elég hamar meg is untam, így csak a főküldire koncentráltam, azt hiszem chapter 7től pedig átvált lineáris játékmenetté, ez volt az a pont ahol a játék kimutatja foga fehérjét és odapirít. Mindent összevetve nekem nagyon tetszett a fősztori, van benne 1-2 elég epikus jelenet amitől a karomon is felállt a szőr. Ha másért nem is, a sztorit és annak dlc-it érdemes kinyomni , a multi dlc se rossz, igazából egy gyengébb Monster Hunter, de el lehet vele játszani, haverokkal meg még poén is... :)
10.
10.
Necreon
#9: Ja igen, és ez így eddig 7-10 óra tapasztalata. Szóval nem érhet az a vád hogy a tutorialból vonok le következtetéseket.
9.
9.
Necreon
Hát én nem tudom srácok ti hogy vagytok vele, de nekem hatalmas csalódás a játék. Gyakorlatilag mindene irritál, így még nem bántam meg vételt (PS4 Pro nyitócímeim között vettem akción 15k-ért egy mindenegyebenedition-t bő fél éve). A harcrendszer ostoba, 1 gomb agyatlan nyomkodásából áll, a közlekedés borzalom (a gyors utazás lassú és végig kell várni, az irányítás irritáló mert kb. a gázt kell nyomni és minden mást csinál az autó, nem is vezetsz), a küldetések gyakorlatilag mind abból álltak hogy futsz a semmi közepén 5 percig, fél perc harc, összeszedsz 4 gombát, futsz 5 percig a semmi közepén, fél perc harc, még 4 gomba, futás vissza a semmi közepén 10 percig, küldetés lead, hurrá ki van pipálva. Történet mint olyan, nincs. Imádtam a Kingsguard animációs filmet, vagy 5x láttam, de még semmi nem történt ami folytatná, csak Túl a barátságon témájú cosplay piknik van újra és újra, a szülővárosunk bukását és a király megölését egy 2-3 másodperces animációs filmből kivágott cutscene adja, a társaink röhejesek és egy életszerű mondatot nem képesek írni nekik...

Akarnám én ezt szeretni de 4x dobtam ki a francba eddig. Hogy bírjátok,vagy mit nem látok ami ti igen?
8.
8.
exonic
#6: Ha nem hiányzik a spoiler akkor semmiképpen sem olvasok HSz.eket.
De ha ez megnyugtat, a 3. hozzászóló téved, nem hal meg mindenki, sőt, az Ignis Dlcje behoz pát alternatív endinget, az egyikben mindenki túléli.
6.
6.
_Tappancs_
#3: Köszi a spoilert. Ne zavartasd magad, hogy mióta megjelent ps4-re semmit se néztem meg trailereken és teszteken kívül.
5.
5.
Kakaoo
#4: Asszony is és én is imádjuk a sorozatot. De ez olyan elkeserítő, hogy végigjátszás után már elő sem vettük. Hogy lesz ennek így folytatása? A világ és a rendszer fantasztikus, de teljesen lezárték értelmetlenül :(
4.
4.
Thor Vath
#3: Mondjuk ez egy japán kultúrális sajátosság, az ő történetmesélésükre elég jellemző, hogy a főhős történetének akkor van vége, amikor az meghal. Tulajdonképpen logikus, habár nyuati szemmel valóban lelombozó.
3.
3.
Kakaoo
Semmi értelme a DLC-knek, mivel meghalnak a végén a főhősök. Érzelemmentes, sikertelen az összes DLC. Egyszerüen elbaszták a játékot a végével és elvették az emberek kedvét.

2.
2.
exonic
#1: Ja, egy Lunás zsír lenne, én még egy Aranea-sat néznék meg, egész badass volt a csajszi.
Nekem az alap dlck is adták, biztosan jók lesznek ezek is! :)
1.
1.
azureknight0715
Én kicsit a fősztoriba nyúlnék bele. Pl Luna szálba. Vágom hogy egy viihez hasonló dramat akartak véghezvinni de ez nemigen sikerült nekik, mert nem sikerült kellő jatekidőt szanni a karakternek. Pl én mindenképpen raktam volna bele közös jelenetejet hogy kicsit jobban megismerjük Luna karakterét és megszerethessük, mert így annyira nem vagott a falhoz.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...