Nem lesz 60 FPS az MGS felújított kiadásában

  • Írta: osan
  • 2023. szeptember 23.
  • Hír
Link másolása
Nemsoká megérkezik a Metal Gear Solid-széria első 3 részének felújított változata. A legeleső részt nem fogjuk tudni 60 FPS-sel futtatni, derül ki a Konami által megosztott képből, de a maradék két résznél azért van esély magasabb képkocka frissítésre.

Annak ellenére, hogy bejelentésekor azt ígérték a Metal Gear Solid: Master Collection Vol.1 kapcsán, hogy a cél 1080p és 60 FPS lesz, most kiderült, hogy az sorozat első részénél ezt nem fogják tudni tartani. A Konami megosztott egy képet, melyből kiderülnek a felbontások, illetve a képfrissítési adatok is. Ugyan az első rész 30 FPS-en lesz lezárva, de a Sons of Liberty és a Snake Eater alcímmel rendelkező részek már a legtöbb platformon – Nintendo Switch-et leszámítva – hozni fogják a bűvös 60 FPS-t.

Mikor a kollekciót bejelentették, kiderült pontosan milyen tartalmakra számíthatunk majd. Az alapjátékokon kívül csupa remek digitális jósággal is el lesznek látva a sorozat rajongói. Forgatókönyv, sztorivázlat, digitális képregény és még sok más várja a nosztalgiázni vágyókat.

Nem olyan rég egy animált minisorozatot is kaptunk a játékhoz, mely ugyan kissé egyszerű humorral operál, de szörnyen szórakoztató látni, ahogy Snake értetlenkedve panaszkodik a híres egyemberes küldetéseiről.

A kollekció október 24-én érkezik PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox Series S/X-re, Nintendo Switch-re és PC-re.

6.
6.
Ooorky
#5: Megvannak PS Vitára, mondjuk ott is csak a helyet foglalja...
5.
5.
Merőkanál
Szerintem ezt minden valamire való Konzol tulaj be fogja szerezni legendás sorozat.
3.
3.
Csokis
2.
2.
Daniel21
Oké hogy 1080p, de mivan ha 1440p-ben szeretném játszani? Azt már nem is támogatja a program? Mármint a kérdésem az az, hogy hiába van 1440p monitor, akkor is 1080p a max amiben futni fog?
1.
1.
crytek
A 2-es kollekció jobban érdekel a MGS 4 miatt
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...