Visszatér a Rocket Knight és Felix the Cat is

  • Írta: osan
  • 2024. január 12.
  • Hír
Link másolása
A Konami összeállt a Limited Run Games-szel, hogy újra elhozzák nekünk a klasszikus platformereket, a Rocket Knightot és a Felix the Catet. Az újrázások PlayStation-konzolokra, illetve Nintendo Switch-re érkeznek majd.

1993-at írunk, olyan legendák jelennek meg, mint a Mortal Kombat II, a Doom, a Super Street Fighter II vagy éppen a Rocket Knight Adventures. Rá egy évre pedig egyből meg is érkezik a folytatása a lovagikalandnak Sparkster: Rocket Knight Adventures 2 néven. Ugyan a második etapnak nem sikerült akkora kultuszt kialakítania maga körül, mint azt elődje tette, de így is öröm látni, hogy a nemsokára megjelenő felcicomázott kiadás mindkét részt tartalmazni fogja. A kollekció nemcsak az eredeti játékokat hozza el szebb kiadásban, de teljesen új, animált intrót is kapunk, Boss Rush módot és múzeum módot is, amivel eddig még soha nem látott tartalmakat lesz lehetőségünk megcsodálni.

Az 1992-ben megjelent Felix the Cat először csak NES-eszközökre volt elérhető, de ’93-ban ellátogatott Game Boy-ra is a cím, melyben átélhetjük a rajzfilmsorozaton alapuló kalandot, azt ahogy Felix barátnőjét, Kitty-t újból elrabolta a gonosz professzor, nekünk pedig természetesen meg kell őt mentenünk.

A játékcsomagokat a Limited Run Games hivatalos oldalán rendelhetjük elő PlayStation 4-re, PlayStation 5-re és Nintendo Switch-re január 19-től egészen február 18-ig. Pontos megjelenési dátumunk nincs, viszont a Rocket Knight-hoz a körülbelüli szállítást július 1 és 31 közé datálják, így valószínűleg valamikor a nyári hónapokban eshetünk majd neki nosztalgiázni, viszont Felix a macska csak szeptemberben várható. 

3.
3.
Ghabor76
#2 Félix a macska számomra nem vidójátékban testesült meg, hanem filmként. Édesanyám rajzolta több jelenetét és minden évben kötelező darab. Játékként soha nem találkoztam vele, de remélem megfelelő bánásmódot fog kapni.
1.
1.
csoki0619
Felix the Cat, rengeteg szép emlékem van vele.Sokaknak a Mario játékokhoz köthető az első videójátékos emlékük és élményük, de nekem ez a game jelentette a gyerekkort. Van itt még valaki az oldalon rajtam kívül, akinek ez a játék jelent valamit?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...