HWSW: Már 150 millió felhasználó felett jár a Threads

  • Írta: szlav
  • 2024. április 27.
  • Hír
Link másolása
Nem lehet panasz a 9 hónapja indult Threads növekedési tempójára: az erős kezdést követő visszaesés után stabil mértékben hízik a felhasználói bázis. A szolgáltatás tavaly júliusban lépte át a 100 milliós mérföldkövet, ami mostanra 150 millióra hízott - írja a HWSW.

Stabil ütemben növekszik a „Twitter/X-rivális" Threads: a közösségi hálózatnak több mint 150 millió havi aktív felhasználója van, 20 millióval több, mint februárban – említette Mark Zuckerberg a Meta idei első negyedéves eredmények megosztásakor, aki szerint az alkalmazás az általa elképzelt úton halad afelé, hogy a következő egymilliárd felhasználóval rendelkező appá váljon.

A közösségi cég a legutóbbi negyedév óta jelentős eredményeket ért el az ActivityPub decentralizációs protokoll integrálásában, ami többek közt a Mastodon alapját is adja. Márciusban a cég lehetővé tette az amerikai felhasználók számára, hogy összekapcsolják fiókjukat a Fediverse szolgáltatással, így nő az átjárhatóság a platformok közt, és a bejegyzéseik más szervereken is megjelennek.

A vállalat jövőbeli tervei közt szerepel, hogy júniusban elérhetővé teszi API-ját a fejlesztők számára, de azt még nem tudni, hogy lehetséges lesz-e teljes értékű, külső féltől származó Threads-klienseket készíteni. A Meta múlt héten jelentette be, hogy a Facebook, a WhatsApp és az Instagram szolgáltatásokba is beépíti chatbotját, de a vállalat szempontjából fontos előrelépés nem érinti a Threads-t, ami nem meglepő annak fényében, hogy egyelőre még a natív privát üzenetküldés sem része a szolgáltatásnak.

Apróbb kényelmi és szerkesztési újításokat azért mostanában is kapott a platform, nemrég elindult tesztelési fázisban egy funkció, amivel a felhasználók megadott idő után automatikusan archiválhatják a bejegyzéseiket, emellett az egyes bejegyzéseket is archiválhatják, és nyilvánosra állíthatják a láthatóságukat.

A kilenc hónapja rajtolt Threads tehát stabilan növekszik, bár lassabb ütemben a kezdeti robbanásszerű növekedéshez képest. Az appot több mint 100 millióan töltötték le az első héten, majd az érdeklődés látványosan visszaesett. Az elmúlt hat hónap során viszont egyenletes növekedés látható, sőt az Apptopia alkalmazáselemző cég szerint a Threads bizonyos metrikákban már jobban teljesít, és több napi aktív felhasználója van az Egyesült Államokban, mint X-nek.

Az egyelőre reklámokat sem tartalmazó applikáció már Európában is megkezdte a terjeszkedését - további részletek a HWSW-n.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...