Nos, amin munkálkodtak, az egy igazi autószimulátor – nem maga a játék, hanem minden, ami a játékon kívül van, és ahhoz járul hozzá, hogy a lehető legközelebb kerülj ahhoz az érzéshez, mintha tényleg a versenypályán csapatnál egy igazi erőgépet. Mivel a Gamekapocsnál mindeni hatalmas autórajongó, az autós játékokért pedig nyilvánvalóan odavagyunk, kaptunk az alkalmon, és kipróbáltuk a masinát, amit Magyarországon még csak pár szerencsés kiválasztottnak adódott lehetősége letesztelni – többek között Michelisz Norbinak is.
A projekt mögött egy kicsi, de annál lelkesebb csapat áll, akiknek Konyhás Krisztián vezetésével hosszú évek óta egy minél élethűbb vezetési élményt visszaadó rendszer létrehozása az álma. A Maximulator is úgy indult, ahogy az ehhez hasonló szenvedélyes tervek általában indulni szoktak: garázsprojektként, munka és család mellett, szabadidőben. Aztán ahogy nőtt a dolog, úgy csatlakoztak be újabb munkatársak, akiknek segítségével lassan megvalósult az álom. Legalábbis részben. Mert persze nem vagyunk idióták, pontosan tudjuk mi is, és tudták ők is, hogy rengeteg olyan szimulátor létezik már manapság, amibe beülsz, ráz össze-vissza, és igyekszik vissza adni egy igazi autó mozgását, illetve a vezetőre ható erőhatásokat.
Hogy miben nyújt ennél többet a Maximulator? Nos, Krisztiánék szerint első körben rögtön abban, hogy sokkal többféle és pontosabb visszajelzésre képes, mint a már létező szimulátorok. Ezzel persze önmagában még nem tudna annyira kiemelkedni a termék, hiszen valószínűleg a legtöbbünknek nem nagyon van tapasztalata igazi versenyautó-vezetés területén, így valószínűleg Michelisz Norbin és még pár kiválasztotton kívül nem sokan tudnánk megmondani, mi hiányzik még, vagy éppen mi történik máshogy, mint az igazi versenypályán. Nem, a Maximulator igazi ütőkártyája – legalábbis a tervek szerint – az lesz, hogy a különböző gépeket hálózatba lehet majd kapcsolni (akár interneten keresztül is), így a hardcore versenyzői közösségek egy egészen új szintre léphetnek. Nagyon modern megközelítés, elvégre, manapság ami nincs hálózatba kötve, az már lassan nem is létezik.
Ezen kívül Krisztiánék örömmel újságolták, hogy már most érkeztek olyan megkeresések külföldről, hogy például át tudnák-e alakítani a cuccot úgy, hogy egy tűzoltóautót szimuláljon. Itt persze már nem egészen rajtuk múlik a dolog, hiszen magát a „bódét” viszonylag könnyen testre lehetne szabni a különböző felhasználói igényekhez, azonban fontos, hogy ehhez kell maga a program, a „játék” is, ami rendszernek adja a visszajelzéseket arról, milyen erőhatások érik az autót a virtuális világban. Ettől függetlenül azonban a felhasználási lehetőségek gyakorlatilag korlátlanok, a beszélgetés során például szóba került az is, hogy a jogosítvány megszerzésénél is hasznos tanítási eszköz lehetne belőle.
Utóbbit például erősen támogatnám, főleg a magyar autós oktatás színvonaltalanságát tekintve. A tanulók gyakorlatilag úgy mennek ki a forgalomba, hogy nem tudják kezelni a váltót, és közben figyelniük kellene a többieket, meg a táblákat, meg minden mást. Még keksz koromban nekem is azt volt az egyik legnehezebb megtanulni, hogy koncentráljak a váltásokra (amíg nem ment készségszinten), és közben tartsam szemmel a környezetet. Volt is sok ordibálás belőle az oktatóm részéről: „Ne nézegesd azt a k**va váltókart mert belemegyünk a Pözsóba!” Na, ha egy fél napot eltöltöttem volna előtte a Maximulatorban, azt hiszem, nem lettek volna ilyen gondok.
Mert tulajdonképpen miből is áll a rendszer? Nos, külsőre olyan, mintha egy becsövezett versenyautóba ülnél bele, csak persze a kaszni hiányzik róla, alul meg nyilvánvalóan mindenféle elektromos motor van, amit alaposan elrejtettek a szemünk elől. Rögtön fel is tűnt, hogy habár még csak egy fejlesztés alatt álló prototípusról van szó, mennyire kifinomult, korrekt, eladható a külseje. A srácok elmondása szerint ehhez nagyon hasonlítani fog a végleges változat is, csak pár apróságot kellett módosítani ahhoz, hogy sorozatgyártásba kerülhessen. Miután behajtogattam magam a kagylóülésbe, és Krisztián segített a méretemhez igazítani a pedál távolságát, egészen komfortosan éreztem magam. A vezetői pozíció természetesen igazi versenyautós: mély ülés, előrenyújtott lábak, előttem pedig egy Logitech G27-es kormány, a hozzá tartozó manuális váltóval. A végleges változatban persze nem a Logitech kormánya kap majd helyet, de így legalább egy ismerős pont akadt az egész konstellációban, ezt a cuccot ugyanis már mi is teszteltük korábban a GK-n, és már akkor is nagyon tetszett.
Mielőtt belevágunk az akcióba, érdemes még kicsit megemlékezni az „egyéb” hardverekről is. Konkrétan a képről, amit egy nagyon ötletes megoldással két projektor állít elő egy sima PC-re csatlakoztatva. Az ötletes megoldás az, hogy a vezető előtti vásznon látható a lényeg (tehát az út), két oldalt pedig úgy hajtogattak pár nagyobb kartonlapot, hogy azokra úgy esik a projektor képe, hogy tényleg a mellettünk jobbra és balra történő dolgokat mutassa. Ha belegondolunk, a világ legegyszerűbb ötlete, mégis remekül működik, és persze költséghatékony is – Krisztián szerint ennél jobbat maximum hajlítható OLED-kijelzőkkel lehetne megvalósítani, de azt persze nincs olyan ember, aki megfizetné.
Szóval, bent ülök a cuccban, előttem 180 fokban látok mindent, amit látnom kell… majdnem. Sajnos, amíg a magasságom csajozásnál előny, autószimulátorozásnál, úgy látszik, nem. A búrám ugyanis pont kitakarja a fordulatszámmérőt, meg azt is, hogy hányas fokozatban vagyok. Sebaj, érzésből vezetünk, mint a valóságban, és motorhang alapján váltunk, mint anyám Marutijában, amiben amúgy sincs fordulatszámmérő. De mivel is fogok játszani? Nos, nem mással, mint a hardcore autószimulátorosok messiásával, a Live for Speeddel. A játék mindenféle fizikai és G-erős kimenetet produkál, ami ahhoz szükséges, hogy a valagam alatt a gép a lehető legvalósabb vezetési élményt adja át. Kicsit kétségbeesem: habár az átlagos magyar autóvezetőnél valószínűleg többet tudok a gyors vezetés rejtelmeiről, az én gyakorlati tudásom is csak addig terjed, hogy közúton vezettem már pár erősebb hátsókerekes autót, nem feltétlenül legalábbis sebességgel. Ezen kívül az elméletet tudom: kanyar előtt megtalálni a megfelelő fokozatot, határozottan fékezni, nem összevissza nyomkodni a gázt, kihasználni a motorféket, és elkapni a kanyar csúcspontját.
A Live for Speed azonban legendás nehéz, és persze ilyen körülmények között még nehezebb lesz – gondolom akkor. Elsőnek Krisztián nem is mer többet adni alám, mint egy Mini Cooper S-re hasonlító pici, elsőkerekes járgányt. Kezdjük. Elkezdenek felvillanni a lámpák, kinyomom a kuplungot, egyesbe váltok. Elalszanak a lámpák, finom gáz, kuplung fel, majd padló és jöhet a kettes. „A retkes tetves g**i k**va anyád te utolsó kib****tt ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.” – valami ilyesmi hagyhatta el a számat, azt hiszem, és a káromkodások sorozata még hosszú ideig folytatódott. Ahogy rátapadsz a gázra, az ülés gyakorlatilag hátrafelé elkezd dőlni, amivel persze a gyorsulás erőhatásait próbálja utánozni, igen-igen ügyesen. Persze nincs meg az az érzés, amikor egy igazi autóban a nyomaték ki akarja préselni a beleidet, de minden más ott van. Aztán persze az egész ráz, mint állat, emlékeztetve arra, hogy a versenyautókat nem a menetkomfortra tervezték, és minden milliméternyi egyenetlenséget megérzel a hátsóddal.
Aztán fékezéskor persze előrefelé mozgással hiteti el veled a szerkezet, hogy éppen megpróbálsz kirepülni a székből. Közben iszonyatosan figyelek, próbálom elkapni a kanyaríveket, de csak félig-meddig sikerül, egyáltalán nem tudom tartani a tempót a többiekkel. Amikor pár kör után végre kicsit megszokom az egészet, akkor kezdenek feltűnni olyan finomságok, hogy még azt is érezni, amikor nem váltok fel időben, és a fordulatszám limitere egy pillanatra megakasztja az autót. Amikor még a tesztelés előtt néztem a YouTube-on is megtalálható videót a Maximulatorról, azt hittem, röhejesen fog hatni, hogy a kanyarokban az oldalról érkező G-erőt gyakorlatilag úgy adja vissza az eszköz, hogy alaposan bedől – elvégre a feszes versenyautóknak pont nincs szinte semmi oldaldőlése. A gyakorlatban viszont ez egyáltalán nem tűnik fel, viszont pontosan olyan érzést ad vissza, amire számítanál. 
Az egész varázslatos, de, ha hirtelen csöppensz bele, már szinte túl sok. Azonban viszonylag hamar meg lehet szokni, és Krisztián elmondta, már sokkal jobban tud a szimulátorban játszani, mint anélkül – sokkal jobban érezni, mekkora a fékerő, mennyi gázt kell adni, és egyébként is, minden visszajelzést megad a járgány ahhoz, hogy pontosabban vezethess. Ami jó, mert ezek nélkül egy autós játék, legyen az bármennyire hardcore, sosem fog még csak a valóság közelének a közelébe sem kerülni. A próba után abszolút úgy gondolom, hogy szükségünk van ilyen szimulátorokra, és hogy sokkal több érdeklődőnek kellene kipróbálnia. Amire meg is lesz a lehetőség: a fent leírtak mellett ugyanis a fejlesztők másik célja, hogy a Maximulator kategóriákkal olcsóbb legyen, mint az eddigi vetélytársai. Ez persze valószínűleg továbbra sem azt jelenti majd, hogy mindenkinek lesz belőle egy otthon, de sokkal többször futhatunk majd bele. Egyelőre azonban a csapat még további befektetőket keres a projekt befejezéséhez: ha valami végtelenül menő dologba szeretnéd tenni a pénzed, keresd őket a honlapjukon, és reméljük, minél előbb a nagyközönség is kipróbálhatja.
Kapcsolódó cikkek
Más: A cikk stílusa tényleg kissé "faragatlan", hogy finoman fogalmazzak. :) És engem az oktatóm rendesen megtanított vezetni, nem a váltót néztem forgalomban. Nem hinném, hogy a vezetés oktatással általános probléma lenne Magyarországon, bár ez pont olyan szubjektív vélemény, mint a kedves szerzőé.
"Amikor rálépsz a gázpedálra, a kellemes dohogó hangból hirtelen oroszlánüvöltés lesz. A gép orra megemelkedik, a kaszni tekeredik, a gumik vonyítanak a borzalmas teljesítmény terhe alatt. Aztán kitör! Mint egy veszett vad, akit megsebeztek... Iszonyatos erővel gyorsulsz, még a levegő is beléd szorul. Addig a néhány másodpercig, mialatt elszabadul a pokol... addig szabad vagy! Nem lehet szavakba önteni azt az érzést, de a lóerő megmutatja neked a szabadság bódító mámorát!...
Indítasz... A hideg motor rendszertelen járása lágyan rázza a kasznit. Úgy érzed magad benne, mint csecsemő a bölcsőjében, melyet a szerető anya ringat... Az öblös kipufogó szinte zenél neked! És már nem bírod, hogy ne taposd tövig... Mennydörgés, gyönyörű orkán hangja töri meg a csendet. A turbó veszett sziszegése olyan, mint gyilkos kobrák a kígyóbűvölő kosarában... Már nem ringat senki. A láncra vert vadállat szabadulni akar! Tolsz neki egy egyest és szakad a lánc...
Azt mondják, hogy öntörvényű vagyok... Ugyan! Csak nem érdekelnek a korlátozások, nem érdekel a behajtani tilos, a záróvonal, az elsőbbségadás kötelező... És főként: egy pirosan világító 40wattos izzó se állítson meg."
-és mindezt akár egy szimulátorban megélhetem!?.
Hajrá srácok!
Én inkább arra lennék kíváncsi, hogy kik lennének erre a vevők. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy játékterem van Magyarországon. Az az idő már elmúlt :\ Játékon kívül meg másra nem nagyon lehet használni.
Egyébként ezt a hálózatba kötés dolgot nem értem. Ez mitől küldönleges? Én is hálózaton nyomom, most hogy egy Force Dynamics szimben ülök közben vagy egy maximulátorban vagy egy stokin attól még ugyanúgy hálózatban vagyok.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.