Xbox-klasszikusok, amiket vissza kellene hozni

  • Írta: InGen
  • 2014. április 7.
  • gamekapocs, xbox, xbox 360, xbox one
Link másolása
Phil Spencer, a Microsoft Studios vezetője, és az Xbox-részleg új fejese láthatóan érti, mire van szüksége a keménymagnak. Adjunk neki ötleteket, milyen játékokat hozzon vissza az Xbox dicső múltjából.

Az Xbox One némileg (egyesek szerint súlyosan és véglegesen) le van maradva a Playstation 4 mögött. Úgy tűnik, az internetes visszhang egyértelmű: a Microsoftnak megint a hardcore játékosokra kell koncentrálnia, hogy visszanyerje az elmúlt évek kinectes baszakodásainak következtében elveszített bizalmat. Phil Spencer, az Xbox-részleg fejese maga is kőkemény játékos, a Microsoft Studios vezetőjeként pedig gyakorlatilag ő felelős a platformra érkező exkluzív címekért. Az biztos, hogy az Xbox múltja olyan gyöngyszemeket rejt, melyeket érdemes lehet visszahozni, és melyekkel egy csapásra el lehet csábítani a rajongókat. Nézzünk meg néhányat a lehetőségek közül.

Shenmue

Rögtön egy kakukktojással kezdünk, a Shenmue ugyanis nem exkluzív, a szó szoros értelmében (lesz még néhány ilyen a listánkban). A SEGA játékáról van ugyanis szó, mely 1999-ben jelent meg, és az elsők között képviselte a nyitott világgal rendelkező, városfelfedezős stílust, ami később igazán a Grand Theft Auto 3 megjelenése után robbant nagyot. A Shenmue minden tekintetben forradalmi volt, és jelentősen megelőzte a korát. Akkoriban soha nem látott mértékű költségvetéssel rendelkezett: 47 millió dollárból készült (ma ez 65 milliónak felelne meg, ami még most sem kevés), és olyan dolgokat valósítottak meg benne a készítők, amik akkor lehetetlennek tűntek.

A napszakok váltakozása, a dinamikus időjárásrendszer, az NPC-k életének szimulációja mind-mind forradalminak számított, de gyakorlatilag a Shenmue mutatta be a QTE-ket is modern formájukban, ahogy még ma is használják őket a különböző fejlesztők. A játék rendkívüli kritikai sikert aratott, ám a kasszáknál már nem teljesített olyan jól, leginkább azért, mert kizárólag Dreamcastre jelent meg. Ezt próbálta korrigálni a folytatás, melyre exkluzivitást vásárolt a Microsoft (legalábbis Észak-Amerikában) az első Xboxra. Az anyagi siker ezúttal is elmaradt, azóta pedig ugyan állítólag többször is elkezdte a SEGA a harmadik részt, végül sosem készült el. Most azonban az internet hatalmas kampányt indított a sorozat feltámasztásáért, mely eljutott Phil Spencer fülébe is. Az biztos, hogy ezzel egy csapásra megnyerné a keményvonalas rajongókat az Xbox One.

Gamekapocs Visszatérési Valószínűség Végeredmény: 3/5

Banjo-Kazooie

A Rare volt az egyik legnagyobb és legsikeresebb Nintendo-stúdió, nem csoda, hogy a Microsoft a stúdiófelvásárlások történetében korábban soha nem látott 375 millió dollárt fizetett érte 2002-ben. A Rare rendkívül sok klasszikus címmel rendelkezik, melyek tetemes része persze a különböző Nintendo-masinákon hódított 2002 előtt. Sajnos az utóbbi időben a stúdió teljesen a kinectes játékokra koncentrált, így időszerű lenne, ha végre elővennének valami "normálisat" is a fészerből. Phil Spencer egyik fontos feladatának kell lennie, hogy visszaadja a rajongók hitét a Rare-ben.

Ebben segíthet például egy új Banjo-Kazooie. A rendkívül aranyos és ötletes játéksorozat még Nintendo 64-en kezdte pályafutását, legutóbbi része pedig 2008-ban, a sorozat tizedik évfordulójára jelent meg Xbox 360-ra, Nuts & Bolts alcímmel. Ez az epizód szakított nem csak a sorozat korábbi hagyományaival, de a legtöbb klasszikus platformer játékelemmel is. Ehelyett főhőseink különböző járműveket tudtak építeni, és ezzekkel győzhették le utána a rájuk váró kihívásokat. A Nuts & Bolts közepes anyagi sikert aratott, de a Banjo-Kazooie a Rare múltjának fontos része, így az Xbox jövőjének is fontos része lehetne.

Gamekapocs Visszatérési Valószínűség Végeredmény: 3/5


Phantom Dust

Az eredeti Xbox egyik klasszikus címe, mely nagyobb anyagi sikert ugyan nem ért el, de kult-státuszt viszont igen. A teljesen a Microsoft által fejlesztett, kifejezetten a japán piacra szánt játékot a Panzer Dragoon-sorozat vezető tervezője, Yukio Futatsagi készítette. Fantasztikusan nézett ki, zseniális zenéi voltak, de ami még ennél is fontosabb, egészen újszerű játékmenettel rendelkezett.

A Phantom Dust ugyanis egyfajta keveréke a gyűjtögetős kártyajátékoknak és a 3D-s akciónak. A földalatti menedékhelyen a játékos beszélgethetett NPC-kkel, vásárolhatott új képességeket, felvehetett küldetéseket, és összerakhatta az Arsenálját, ami gyakorlatilag a pakli helyi megfelelője volt. A küldetés elvállalása után aztán magunkkal vihettünk egy NPC-t, hogy megküzdjünk a poszt-apokaliptikus Földön a különböző rosszarcúakkal. Egyszerre legfeljebb ketten jöhettek ellenünk, és megkezdődött a legfeljebb 15 percig tartó, rendkívül változatos és adrenalimpumpáló harc, melynek minden részletét képtelenség itt leírnom. Legyen elég annyi, hogy jó volt. A játék ráadásul rendelkezett osztottképernyős, LAN-os és Xbox Live-os multiplayer támogatással is. Az Xbox One-on mindez magától értetődő siker lenne, akár free-to-play, vagy a Killer Instincthez hasonló üzleti modellben is. A Shenmue-hoz hasonlóan a Phantom Dust 2-ért is durván kampányolnak a játékosok netszerte, Phil Spencer pedig már utalt rá, hogy beszélgetnek a dologról.

Gamekapocs Visszatérési Valószínűség Végeredmény: 4/5

Conker

Ismét a Rare kincsesbányájába nyúlunk bele, egy újabb akció-platformerrel. A cuki kis mókus azonban ne tévesszen meg senkit, a Conker nem egy újabb gyerekbarát platformjáték. Bár eredetileg annak indult. Maga a karakter először a Diddy Kong Racingben tűnt fel, majd 1999-ben jelent meg első saját játéka, a Conker's Pocket Tale, GameBoy Colorra. Amikor azonban a Rare ki akarta hozni Nintendo 64-re is, azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy túlságosan hasonlít a Banjo-Kazooie-ra, ezért egy évvel eltolták a megjelenését, és teljesen átalakították.

A végeredmény 2001-ben jelent meg Conker's Bad Fur Day néven, és telerakták szexuális tartalommal, kábítószerrel, alkohollal és csúnya beszéddel. A Rare már nagyban tervezte a folytatást Conker's Other Bad Day címen, melyben az öreg mókus már királyként uralkodik, a kincstár tartalmát pedig sörre, bulikra és kurvákra költi. Hamarosan azonban ki akarják végezni szerencsétlent, így menekülnie kell. A játék sajnos sosem készült el, mert menet közben a Microsoft ugyebár megvette a Rare-t, és végül az eredeti Nintendo 64-es játék remake-jét hozták ki 2005-ben az első Xboxra, Live & Reloaded alcímmel. Sajnos azonban majdnem minden keményebb poént és utalást cenzúráztak benne, ami eléggé felidegesítette a rajongókat. Szeretnénk látni tehát egy teljesen új, vágatlan és cenzúrázatlan Conkert az Xbox One-on, akár csak kisebb, letölthető játék formájában is.

Gamekapocs Visszatérési Valószínűség Végeredmény: 2/5

Lost Odyssey

A szerepjáték, ami jobb volt, mint bármelyik Final Fantasy az előző generációban. Ami persze nem véletlen, a fejlesztést ugyanis a Final Fantasy atyja, a Square Enixtől kilépett Hironobu Sakaguchi mester vezette, a pénzt pedig a Microsoft Studios öntötte a projektbe. A játék technikailag elképesztő volt: négy duplarétegű DVD-n érkezett, amit azóta sem sikerült megismételnie egyetlen Xbox 360-as címnek sem, és az elsők között használta az Unreal Engine 3-at. Ez sajnos negatív következményekkel is járt: nagyon sokat és sokszor töltött, a készítők ugyanis nem tudták eléggé kiismerni a még akkor is folyamatosan fejlesztés alatt álló, változó motort.

A játék Kaim történetét követte egy olyan indusztriális-fantasy világban, ahol jelentősen felerősödött a mágia, és az áthatja lakosok mindennapjait - gépeket működtetnek vele, megpróbálják az élet minden területén befogni és hasznosítani. Minden tekintetben a klasszikus JRPG-vonalat követte, bár a harcrendszert megbolondították a készítők egy "gyűrűs" megoldással, ami némi interaktivitást követelt meg a játékostól. A csodálatos  zenék (Nobuo Uematsu, a Final Fantasy legendás zeneszerzője készítette) mellett érdemes kiemelni a főhősünk múltját elmesélő (Kaim ugyanis halhatatlan, így látott már néhány dolgot), rendkívül különös hangulatú és megható, szövegesen, minimál grafikával elmesélt rövid sztorikat, melyek a Thousand Years of Dreams néven futottak, és a legendás japán novellaíró, Kiyoshi Shigematsu vetette papírra őket. Egytől egyig gyönyörűek voltak. És az ugyan erősen valószínűtlen, hogy kapunk egy folytatást, az viszont Phil Spencer nyilatkozataiból biztosnak tűnik, hogy valamiféle keményvonalas JRPG-t hamarosan bejelentenek majd Xbox One-ra, akár magától Sakaguchi mestertől is. Ami bizony hatalmas durranás lenne. A lenti "pontszám" tehát erre vonatkozik, és nem a Lost Odyssey közvetlen folytatására.

Gamekapocs Visszatérési Valószínűség Végeredmény: 5/5

Crimson Skies

A Crimson Skies egy nagyon különleges alternatív történelemben játszódik az 1930-as években, ahol az Egyesült Államoknak nem igazán sikerült egyben maradnia. Számos különálló kisebb állam jött létre, akik egyáltalán nem jöttek ki egymással, ami azt eredményezte, hogy nem voltak hajlandóak például utakat építeni a határaik között. Így a repülős és zeppelines közlekedés vált alappá, ami magával hozta azt is, hogy mindenféle bandák kezdtek el garázdálkodni az égen. A Crimson Skies technológiában sem ragadt le a valós történelemnél: a játékbeli gépek jóval fejlettebbek, és persze használnak olyan dolgokat is, mint a Tesla-tekercsre hasonlító fegyverek.

A Crimson Skies világát létrehozó FASA-t felvásárolta a Microsoft Studios, ennek folyományaként jelent meg High Road to Revenge alcímmel az eredeti játék az első Xboxra. Alapvetően egy árkádos repülős anyagról beszélünk természetesen, melynek középpontjában a harc állt, meg egy közepesen érdekes sztori arról, hogy főhősünk, a Fortune Hunters kalózbanda vezetője hogyan áll bosszút barátja, Doc Fassenbiender haláláért. A Crimson Skies a fantasztikusan belőtt, pörgős játékmenete, a csodás grafikája és a tökéletes Xbox Live-integrációja miatt vált hatalmas sikerré, és habár azóta az XBLA keretein belül újra kiadták Xbox 360-ra, egy igazi folytatásra még mindig várunk. A helyzet azonban bonyolult: az eredeti FASA-alapító Jordan Weisman egy új céget hozott létre, és a legutolsó információink szerint licencelte a Microsofttól a jogokat a MechWarrior-, a Shadowrun- és a Crimson Skies-játékokra. Úgyhogy egyelőre fogalmunk sincs, mit is várjunk.

Gamekapocs Visszatérési Valószínűség Végeredmény: 2/5

Jet Set Radio

Ahogy eddig is láthattuk, a Dreamcast befuccsolása után számos eredeti SEGA-játék végül az Xboxon kötött ki. Így történt ez a Jet Set Radióval is, aminek új része Jet Set Radio Future néven jelent meg a Microsoft első konzoljára 2002-ben. Ahogy az előző részben, a játékos ezúttal is Tokió utcáin garázdálkodott a GG néven futó keményvonalas görkoris banda tagjaként. Miközben vadabbnál vadabb trükköket mutattunk be, festékszóros kannákat gyűjtögettünk, hogy ráfújhassunk a rivális bandák grafitieire, meg alkalomadtán a rendőrökre is.

Habár a játék végén találunk egy utalást a folytatásra, sajnos ez azóta sem jött meg. A játék kritikai sikert ugyan aratott, anyagit azonban már nem nagyon. Annyira rossz a helyzet, hogy a SEGA pár éve bejelentette, egyáltalán nem áll szándékában új Jet Set Radiót készíteni, és punktum. Azóta sem hallottunk a sorozat felől. Phil Spencer és a Microsoft Studios pénztárcája persze biztos jobb belátásra tudná téríteni a japánokat, de egyelőre sajnos nem fűzhetünk hozzá sok reményt.

Gamekapocs Visszatérési Valószínűség Végeredmény: 1/5

Crackdown

Az Xbox 360 kult-klasszikussá vált open-world állatkodós játéka megfelelő mennyiségű rajongót szerzett az évek alatt, annak ellenére, hogy a második részre fejlesztőcsapatot váltott a sorozat, és nem sikerült ugyanazt a színvonalat hozni, mint az elsőben. Mert az első rész szó szerint berobbantotta a műfajt, ami nem is véletlen, hiszen a Realtime Worlds stúdió fejese akkor nem más volt, mint az eredeti GTA-ért és a Lemmingsért is felelős David Jones.

A pörgős, tükörsima játszhatóságot, a nagy nyitott világot és a szuperhősös képességek használatát tökélyre vitte a Crackdown, mint ahogy elsőként hozta el az open-world multiplayert is, hiszen megengedte, hogy egymás világaiba belépve garázdálkodjunk. Habár a rossznyelvek szerint a játék főként azért lett sikeres, mert mellé csomagolták a hozzáférést a Halo 3 bétához, a kritikai sikert ez a csúnya elmélet már nem magyarázza. Sajnos a Ruffian által készített folytatás már nem tudta hozni sem az első rész anyagi, sem pedig kritikai sikereit, ám ennek ellenére a stúdió főnöke és Phil Spencer az utóbbi hónapokban rendszeresen húzzák az agyunkat azzal, hogy "de jó lenne egy új Crackdown". Szóval lesz. Ez majdnem biztos. De legalábbis nagyobb mennyiségű sörben fogadnék rá.

Gamekapocs Visszatérési Valószínűség Végeredmény: 5/5

Blood Wake

Nem is tudom, mikor játszottam utoljára hajós-csónakos, tengeri harcos játékkal. Ja de, tudom, 2001-ben az eredeti Xboxon, mert azóta még csak nem is készült ilyen színvonalon hasonló alkotás. A Blood Wake egyébként az első Xbox majdnem-launch játéka volt (egy hónappal a konzol megjelenése után érkezett), rendkívül jó eladásokat produkált, egészen korrekt értékeléseket kapott, és nem mellesleg egyébként egy jó játék volt.

A játék sztorija ugyan némileg "ázsiai", Shao Kai hadnagyot irányítva igazából nem ezen fogunk gondolkozni, hanem azon, hogy a lehetőségekhez képest még egy egészen normális történetet kanyarított a Stormfront Studios, melynek központi eleme a bosszúállás a bátyánkon, aki csúnyán otthagyott minket meghalni. A 28 küldetés alatt számos különböző feladat hárult ránk (támadás, védés, kísérés, stb.), fantasztikusan kinéző, egzotikus helyeken, mindenféle vízi járgányt irányítva a gyors csónaktól kezdve, a baszottul nagy csatahajókig. A játék sikere miatt mindenki egyértelműnek gondolta, hogy lesz folytatás, de valami nagyon félresiklott a Microsoft és a Stormfront között, így végül az sosem készülhetett el. A Blood Wake tehát egy egyszeri és megismételhetetlen gyöngyszem maradt az Xboxon.

Gamekapocs Visszatérési Valószínűség Végeredmény: 1/5

Deathrow

A Deathrow egy olyan korszak szülötte, amikor még a Ubisoft is mert kockázatot vállalni, és egyedi játékokkal előállni. Egy futurisztikus sportjátékról van ugyanis szó, ami egy elég érdekes és brutális módon vegyítette az amerikai focit, a hokit, a kosárlabdát és a Mortal Kombatot, mindezt egy sci-fi környezetbe ágyazva. A játék sztorija szerint a jövőben ugyanis az egyik legnépszerűbb illegális sporttá vált a Blitz, amit hamarosan felkapott egy tévécsatorna, és egy szövetség megalakításával hivatalossá tette. Innentől pedig a játékos és csapata legalulról küzdötte fel magát a bajnoki címig.

A Deathrow egy kis svéd csapat gyermeke, akik eredetileg PC-re szerették volna kihozni a játékot, ám miután a Microsoft meglepte őket néhány Xbox fejlesztői kittel, gyorsan váltottak. A készítők le voltak nyűgözve a konzol grafikai lehetőségeitől, így kiválóan ki tudták használni a pixel és vertex shadereket, és mindent tele tudtak tenni bump mappinggal. A karakterek több, mint 7 ezer polygonból álltak, 55 csonttal, így nem csak jól néztek ki, de gyönyörű animációkat is kaphattak. Sajnos az Xbox Live-támogatás beépítésére már nem maradt idő, így osztott képernyőn két játékos, system linkkel pedig nyolc játékos eshetett egymásnak multiplayerben. Sajnos a Microsoft részéről senki nem említette azóta sem a játékot, pedig például free-to-play modellben kiválóan megállná a helyét az Xbox One-on.

Gamekapocs Visszatérési Valószínűség Végeredmény: 1/5

Midtown Madness

Míg a Midtown Madness első két részét a mai Rockstar San Diego (akkor Angel Studios) készítette, az Xbox-exkluzív harmadik epizódért a DICE felelős. Két városban, Párizsban és Washingtonban állatkodhattunk a grafikailag akkor kiemelkedő autós anyagban. Amiben a Midtown Madness kiemelkedett, és talán kiemelkedhetna ma is, az a mutliplayer, és azon belül található számos, kifejezetten a mókára kihegyezett játékmód. A Stayawayben például egy nyulat kellett magunknál tartani minél hosszabb ideig, hogy nyerjünk, míg a Tagben egymásnak kellett menni minél többször.

A Midtown Madness 3 egyjátékos módja nem volt épp kiemelkedő, annak ellenére sem, hogy beépítettek egy Work Undercover névre hallgató módot, ahol mindenféle küldetés kellett teljesítenünk sofőrnek, biztonsági őrnek, pizzafutárnak, különleges ügynöknek, rendőrnek, autó eladónak, vagy éppen kaszkadőrnek álcázva. Az Xbox Live-támogatása azonban kiemelkedő volt, mint ahogy az osztottképernyős multiplayer is. Mivel Phil Spencer többször hangoztatta, hogy szerinte nem lenne hely még egy first party autós játéknak a Forza Motorsport és a Forza Horizon mellett, így sajnos elég kevés az esély a Midtown Madness visszatérésére.

Gamekapocs Visszatérési Valószínűség Végeredmény: 1/5

Bónusz:

Star Wars: Knights of the Old Republic

A Microsoft két hatalmas kihagyott ziccere is a KOTOR-hoz kapcsolódik. Egyrészt a játék csak pár hónapig volt Xbox-exkluzív, de ez megalapozta a kiváló viszonyt a BioWare és a Microsoft között. Ennek eredményeként (meg a Microsoft pénzének hála) a Mass Effect aztán már némileg tovább maradt kizárólag Xbox 360-on, de itt a redmondi cég elmulasztott egy hatalmas lehetőséget: nem vásárolta fel a BioWare-t, ami így sajnos az Electronic Artshoz került.

Azóta pedig mindannyian tudjuk, mi lett a KOTOR sorsa: egy rettenetes MMO készült belőle, így valószínűleg örökre elfelejthetjük, hogy kapunk egy single player szerepjátékot. Pedig de jó is lenne. Mindenesetre az Electronic Arts láthatóan hajlandó (akár csak ideiglenes, vagy részleges) exkluzivitást adni a legnagyobb játékaira is a Microsoftnak, ha az eleget fizet, így azért nem zárhatjuk ki, teljesen, hogy az öreg Phil megfinanszíroz egy rendes KOTOR-folytatást. Ugye? Nos, azt hiszem ideje felébredni.

Gamekapocs Visszatérési Valószínűség Végeredmény: 0/5

Kapcsolódó cikkek

33.
33.
foxesh
Pont pár napja jutott eszembe a Crimson Skies és újra elkezdtem vele játszani. Örülök hogy nem csak én emlékszem rá, nagyon jó játék volt.
31.
31.
Ra1D3n
#28: Jobbak lennének? Nem tudom, nem akarok elvakult Xbox hívőként itt tetszelegni, de a PS3-as Ninja Gaiden Sigma csak annyiban különbözött az xbox-os verziótól, hogy a bögyös macával is lehetett hasítani saját sztoriszálján. Ez nem is baj, de grafikailag egy az egyben ugyanaz volt mint az xbox-os verzió, másrészt a szőke bögyös maca részei eléggé haloványak voltak, részemről inkább csökkentették a cucc színvonalát, semmint emelték.

Aztán ugye jött a Ninja Gaiden 2 első körben X360-ra, ahol frenetikus volt. Az új csonkítási rendszer, az ömlő vér, a játékmenet és hangulat mind első osztályú volt. Aztán Itagaki ellenkezése ellenére elkészítették a PS3-as Sigma 2-őt. Ezt már nem vettem meg, csak a demoját próbáltam ki, de az nevetséges volt. A nyers és vad élményt amit az ömlő vér látványa nyújtott az X360-as verzióban, PS3-nál totálisan elmarad. Mint Ninja Gaiden, ezáltal kevesebb volt(legalábbis számomra, és nem, nem vagyok vérmániás, de ennél a címnél minimum szerintem).

A 3. részhez viszont már nem volt (bal?)szerencsém, mert Itagaki hiánya már a promó videókon érződött. Már nem az a Ninja Gaiden volt, amit megszerettem, inkább halovány árnyéka önmagához képest. Itagakinak igaza lehetett mikor azt mondta, hogy a 2. résszel teljes és kerek a Ninja Gaiden. Persze ez nem jelenti azt, hogy hagyni kellene parlagon heverni ezt a minőségi hns címet. Ráadásul csak a WiiU verzió jött egyedül teljes igazi részként rendes mennyiségű vérrel és csonkítással, ami valami miatt a PS3 és X360 verzióból kimaradt, csak azért, hogy aztán hónapokkal később kiadják a nem cenzúrázott változatot egyfajta rókabőrként...

Jobbak lennének a PS3-as verziók? Szerintem messze nem... A cenzúra szar dolog ennél a címnél...
30.
30.
Jani379
Még mindig jó téged olvasni InGen, pedig számomra a téma érdektelen ugyanis PC/PS platformokon játszom.

Nyitás a keményvonalas játékosok felé szerintem egyértelműen jó irány. Elvégre (az én olvasatomban) játékkonzolról lévén szó, mi is lenne fontosabb mint a JÁTÉK?
29.
29.
zola2000
Jah, a shenmue nagy szám volt a dreamcast idején, de nagyon rosszul öregednek a 3D játékok, én pl a Yakuza 3 után próbáltam a shenmuet, aztán nem jött be, pedig elméletileg a yakuza jóval kisebb pénzből készül mint a shenmu.
28.
28.
InGen
#23: Az a baj, hogy a Ninja Gaiden is csak egy ideig volt exkluzív, ráadásul a PS3-ra portolt változatok jobbak. 360-exkluzívnak ott volt a Ninja Blade, ami mondjuk szerintem kapásból jobb, mint az összes Ninja Gaiden :))
24.
24.
Csoki80
A Lost Odyssey hozta nekem el a ps2 utáni generációban a jrpg feelinget, amit a FFX óta nem nagyon éreztem, talán még a Star Ocean TLH volt még ilyen....

Nagyon várnák egy-egy Conker's, Shenmue játékot is.
A Classic Shenmue II megvan de azzal beszoptam nem játssza le a 360-am, pedig rajta van a kompatibilitási listán....... :-(

Nagy kedvencem volt még a KoTOR remélem lesz még belőle valami.
Amúgy az MMO jó lett nagyon, mármint arra, hogy jól kisétálgattam magam azokon a Star Wars helyeken amiket beletettek, anno a WoW-al is ezért játszottam, hogy lássam a városokat mezőket stb.....

23.
23.
Habbobitas
A Shenmue 2 pont megvan nekem.

Nagyon hiányolom a listáról a Ninja gaiden-t (Only for Xbox).
22.
22.
kastorhun
Soha nem fogják folytatni a kotor sorozatot, de szerintem elképesztően jó lett az swtor,
21.
21.
kimi101
Én a Darkwatch-al játszanék. igaz volt ps2-re is, de jó volt.
Jaj, meg volt valami kommandós játék.... pc-re is. 2x3fős csapatot kellett irányítani.
Taktiákzni kellett benne, volt vagy 2 része.
Nem jut eszembe a neve. :( Az ku...va jó volt.
20.
20.
frenkyboyhun
#7: :DD amm kajak nagyon kratos póz :D
16.
16.
N360
A Shenmue hatalmas játék volt Dreamcast-on !
15.
15.
Raam989
#14: Nincs mit. De azért fuss neki még egyszer a javításnak a frissen keletkezett helyesírási hibák kijavításáért. :)
Én azért még kiemeltem volna a rövid leírásban egy fél mondattal, hogy a főhős gyakorlatilag halhatatlan. Igazából ez ad egy különös ízt a történetnek, nem a mágikus ipari forradalom. (persze az is hozzátesz)
14.
14.
InGen
#12: De igazad van, kösz. Pedig kétszer végigtoltam, nem tudom mivel kavarodhatott össze a fejemben.
13.
13.
Raam989
#11: Az egy dolog, de akkor is... Én ezeket nem nevezném klasszikusoknak egyelőre.
12.
12.
Raam989
"A játék Kaim történetét követte egy olyan indusztriális-fantasy világban, ahonnan eltűnt a mágia."
Már nem azért a két fillérért, de nem pont arról szólt a játék, hogy a mágia az élet minden területén átvette az uralmat? Mágiával működő liftek, robotok, járművek, emlékművek meg miegymás. A játék egyik központi eleme is egy mágiát szolgáltató hatalmas reaktor szerű építmény, plusz a főgonosz is mágiával próbál politikai hatalomra szert tenni.
Amúgy a fél karomat adnám egy multiplatform folytatásért, nagyon szerettem azt a játékot, de már nincs Xboxom és nem is tervezem, hogy PS-ről visszatérjek az MS konzolkora.
11.
11.
zola2000
#8: 2005 már 9 éve volt!
10.
10.
zola2000
Volt még egy Dragon Questhez hasonló x360 ex. jrpg is, a címe Blue Dragon, kár hogy nyugaton annyira nem sikeres az a stílus, hogy a Monsters Joker 2 utáni Dragon Quest játékok (DQ7 remake, monsers 1-2, DQmobil, DQ10) is Japánban maradtak eddig...
9.
9.
Raam989
De ha már igazi klasszikust akartok az Xboxról, akkor vessetek egy pillantást mondjuk a Jade Empire-re, vagy a Dreamfall-ra, de szerintem nagyon nagy játék volt anno a Tao Feng is.
8.
8.
Raam989
Azért az X360-as játékokat nem nevezném klasszikusnak. Nem olyan régi játékok azok...
7.
7.
KeXxX
#2: Nyomd már el magad.

A Deathrow-nál először azt hittem, hogy Kratos van :D
6.
6.
jonyjok33r1991
van egy pár darab ami ugy tudom h elindul még 360-on

http://support.xbox.com/hu-HU/xbox-on-other-devices/original-console/backward-compatibility
5.
5.
DON GONDOCS
Ha már klasszikusok álljon itt egy lista az általam várt rebootokról
Onimusha, Blade of Darkness, Heretic és Hexen, , Battlezone, Altered Beast, Conan, Shinobi, Blood Will Tell, Bujingai, Jade Empire
4.
4.
kopic
A Conker: Live and Reloaded pedig örök kedvenc marad számomra Classicon. A sztoriját csomószor végigvittem, és a multijába is rengeteg órát beleöltem, annyira király játék !
3.
3.
kopic
Én ezeket szeretném újra látni:
Crackdown, és a Conker !
De a Phantom Dustról még nem is hallottam.:O
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...