Call of Duty: WWII bétateszt

A múlt hétvégén mi is megkaptuk a magunk behívóját, így péntektől vasárnapig nyúzhattuk a Call of Duty: WWII zárt, egyelőre kizárólag PlayStation 4-en elérhető bétatesztjét. Szerencsére Kölnben már futhattunk egy rövid tesztkört a játék multiplayer módjával, igaz, az csak egy nagyon felületes ismerkedés volt a Sledgehammer Games második világháborús lövöldéjével. Ott csak a vadonatúj játékmódot, a Wart, illetve a klasszikus TDM-összecsapást nézhettük meg, miközben az egyes divíziók is csak visszafogott formában voltak megismerhetőek. Ezzel szemben a bétateszt részletes képet adott a különböző kipróbálható játékmódokról, a fegyverarzenálról, a scorestreakekről és persze a Create-A-Class megoldást leváltó divíziókról és azok sajátosságáról.

Az első, ami azonnal szembetűnik az első kör elindulását követően, hogy a futurisztikus körítés, az exoruhák és egyébi sci-fi kütyük hiánya ellenére a Call of Duty: WWII egy az egyben ugyanazt a tempós, nagy iramú játékmenetet kínálja, mint elődei. Persze valamivel visszafogottabb, de egy Battlefielddel ellentétben az új Call of Duty még mindig a parázs közelharci csörtékre összpontosít. A helyszínek (Pointe du Hoc, Gibraltar, Ardennes Forest) is ennek a koncepciónak a szolgálatában készültek, így méretüket tekintve kisebb, az állóháborút hallomásból sem ismerő, jellemző gócpontokkal teletűzdelt pályákról van szó, ahol nem csak meghalni lehet gyorsan. Ezek a térképek remekül képviselik a klasszikus játékmódok ütemét, mint például a Mosh Pit (népszerű módok kevert egyvelege), a Domination, a Team Deathmatch vagy a Hardpoint.

Ehhez képest a most bemutatott új játékmód, a War egy feladatközpontú, több fázisra bontott, oda-vissza összecsapás, ahol valódi csapatmunka hiányában gyakorlatilag reménytelen, hogy győzelemmel zárjuk a mérkőzéseket. Az alapötlet ugyan hajaz a Battlefield-féle Rush módra, de csak a kötelező csapatmunka és állandó kommunikáció szükségessége miatt érdemes összehasonlítani a kettőt, kivitelezését tekintve a War kicsit változatosabb.

Merthogy maguk a feladatok is négy fázisra oszthatóak fel. A küldetés legelején el kell foglalnunk egy korhű kúriát, ahol nemcsak átvehetjük az irányítást a nácik kommunikációs központja felett, de zavarhatjuk is az adást. Ha sikerrel járunk, akkor a második fázisban egy lerombolt hidat kell újraépítenünk, ami garantálja a városba történő előrenyomulásunkat. Tulajdonképpen ez az a pont, ahol csapatjáték hiányában garantáltan el fogunk vérezni. A part túloldalán ágyúk szaggatta, romos épületek állnak, ahol nemcsak a mesterlövészek mozognak otthonosan, de gépkarabély-állásokat is felhúzhatunk, amelyekkel aztán állandó golyózápor alatt lehet tartani az ellenfelet. Ahhoz, hogy sikeresen vegyék az akadályt a támadók, füstbombákat kell bevetni, illetve mesterlövészek támogatásával kell kiiktatni az ellenfél katonáit. Személyes tapasztalatom szerint a legtöbb játékos felfogta mindezt, így a War módra nem éppen az a jellemző, hogy mindenki csak a frageket vadássza.

Minden egyes szakaszt adott, limitált idő alatt kell teljesítenünk. Ha a hidat sikerül időben felhúznunk, akkor a németek utánpótlását kell megsemmisítenünk, hogy aztán harckocsis támogatással eljussunk a város templomának tövében felállított légvédelmi ütegekhez, amelyek kiiktatásával biztosíthatjuk, hogy ejtőernyős egységeink biztonságban földet érjenek. A kör végén, a küldetés sikerétől függetlenül jön a térfélcsere, és a támadókból védők, a védőkből pedig támadók lesznek. Az adott kört az nyeri, aki a lehető legjobban teljesített, vagyis ha simán megvédtük a hidat, de a támadásnál a kommunikációs központot nem sikerült elfoglalnunk, akkor a játék ezt figyelembe veszi az összegzésnél.

Szintén az újdonságok közé sorolandó, hogy a WWII-ben már nincsen klasszikus értelemben vett perk-rendszer. Helyette a különböző képességekben erősebb, képzettebb divíziók vannak, ahol aztán az alapvető kiképzés segítségével történő fejlődés jóvoltából szabhatjuk személyre választott katonánkat. Ilyen speciális tulajdonság például a gyorsabb újratöltés futás közben, az utánpótlás szerzése a halottaktól, a két elsődleges fegyver cipelése vagy a gyorsabb váltás mordályok között.

Emellett pedig maguknak a divízióknak is megvannak a maguk elsődleges fegyverei és képességei, amiket aztán persze a megfelelő fejlődési szint elérését követően teljesen magunk mögött hagyhatunk és testreszabhatunk. Ott van például az Infantry, aki például célzás közben is gyorsan, fürgén tud mozogni és többek között nemcsak több tárat tud magával cipelni, de plusz elsődleges kiegészítőt is pakolhat a fegyverére. Az Airborne ezzel szemben strapabíróbb, így tovább tud sprintelni, gyorsabban mászik fel a különböző akadályokra, de akár a sprint sebességét is tudjuk fejleszteni. Előszeretettel használ egyébként hangtompítót. Az Armored viszont jól bírja a lövéseket és a robbanásokat, illetve a taktikai cuccokra sem kifejezetten érzékeny. A Mountain remekül rejtőzködik, így a játékosok által irányított streakek nem látják. Végül pedig ott van az Expeditionary, aki többek között a kifogyott lőszerkészletét tudja pótolni a megölt katonáktól.

A béta során igazán komoly technikai hibába egyszer sem botlottunk. A matchmaking remekül működik, a scorestreak- és Division-menürendszer könnyen és egyszerűen kezelhető. Az persze még mindig bosszantó, hogy a Call of Duty-sorozat képtelen audiovizualitásban felvenni a kesztyűt a Battlefielddel, ahogy valószínűleg az sem nyeri el a többség tetszését, hogy a második világháborús visszatérés egyelőre csak marketingfogásnak tűnik, érdemi újdonságokat nemigen hoz magával. Ettől még a szólómód lehet fantasztikus, a zombimód hetekre is leköthet minket, és igazából az online szekció is megpendíti azokat a régi, jól csengő húrokat. Kérdés, ki mennyire vevő arra, hogy a sorozat útkeresése a megújulás helyett a visszatekintésben talált magának járható ösvényt. Egy biztos, amit láttunk, az egyelőre tetszett nekünk!

A Call of Duty: WWII november 3-án jelenik meg, PC-n, PS4-en és Xbox One-on.

Kapcsolódó cikk

• Call of Duty: WWII teszt