Egy Square Enix-es dolgozó véletlenül elárulta, hogy PC és PS3 mellett Xbox 360-ra is megjelenik majd a Final Fantasy XIV Online. A hír persze még nem hivatalos!
Egy Square Enix-es dolgozó véletlenül elárulta, hogy PC és PS3 mellett Xbox 360-ra is megjelenik majd a Final Fantasy XIV Online. A hír persze még nem hivatalos!
Az úriember a LinkedIn közösségi karrierportálon dicsekedett el az Xbox 360-as verzió készültével, emellett pedig még kifecsegte azt is, hogy a játék cross platform lesz, tehát a felhasználók géptől függetlenül egymásra találhatnak majd a virtuális világban kalandozva. A Square Enix egyelőre nem válaszolt semmit a dologra, de reméljük hamarosan megerősítik a hírt!

persze egy monoton, ölj meg 20 törpikét, majd gyere vissza, illetve, most, hogy a törpöket megölted, elfelejtettem mondani, hogy kéne a 20 törp kalapja, szóval vágj le megint 20 törpét és gyere vissza kategória nálam azonnal véget is ér :)
ott van pl az oblivion, nemtom már hány éve végigvittem, de a letölthető addonok és kiegészítők miatt még a mai napig játszom. ha a sima játék lenne csak, már évek óta elő sem vettem volna. lévén, nincs miért. így meg van, mert mindig van új és mégújabb tartalom, hála a moddereknek (mmo esetében a fejlesztőknek és a játékosok által beleölt pénznek persze :))
remélem nem csak egy feltuningolt XI-t kapunk...
Lehet hogy véletlen egybe esés, hogy pont ez az FF lett szar, de lényeg hogy szerintem egyes játékoknak megkéllene maradni exkluzívnak mint a tekken6 vagy ez, vagy a boxnál az GoW1-2 vagy fable 1-2.... inkább átmegyek haverhoz boxozni egy jót minthog a gears of warból is gagyi multiplatform legyen.
Tehát nem sajnálom és senkitől a gamet, csak az exkluzívok jobban szoktak sikeredni és ezért fáj mikor azt hallom egy két címnél, hogy multi lessz.
a XIII-ra is rá lehet fogni, hogy a microsoft miatt lett olyan amilyen, de a történettel és a játékmenettel van a baj, ahhoz pedig nem nyúltak a box miatt. értsd: már előtte is el volt b*szva...
szerintem ezt már egyszer mondták a bejelentésekor :O
hogy időlegesen exkluzív lesz, és boxra fél év késéssel fog megjelenni.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.