Bár a 3DS-nek nem megy úgy, mint a Nintendo szeretné, azt nem mondhatjuk, hogy a külsős fejlesztők nem igyekeznek: az Atari egyenesen a RollerCoaster Tycoon-sorozatot vette elő egy 3DS-exkluzív epizód erejéig. A RollerCoaster Tycoon első része 12 éve jelent meg PC-re, azóta a széria hatalmas népszerűségnek örvend, világszerte 11 millió példányt adtak el az egyes játékokból.
Azt hallani, a kiadó már a negyedik részt is bőszen tervezgeti, arról viszont egyelőre nem szolgálhatunk infókkal, marad a RollerCoaster Tycoon 3D, amely jövőre jelenik meg. Sok változatásra ne számítsunk, a sajtóközlemény szerint a lényeg továbbra is az, hogy felhúzzuk a vidámparkunkat, és miközben arra ügyelünk, hogy a pénzügyi dolgaink rendben legyenek, a kreativitásunkról is tanúbizonyságot tehetünk.
A játék irányítását teljesen a Nintendo 3DS-re szabták, a konzol ceruzájával nem lesz nehéz utánozni az egér bonyolult manővereit, emellett pedig a kütyü online képességeire is építenek a készítők, a parkjainkat megoszthatjuk másokkal is. Érdekesség, hogy ezúttal egy Coaster Story módot is kapunk, ebben oktatófeladatokkal, történetközpontú kihívásokkal igyekeznek feldobni a menedzselést, míg a Park Sandbox afféle homokozó: az ilyen pályákon nincsenek megkötések, azt építünk, amit akarunk, és oda, ahova jól esik.
A játékot egyébként az n-Space fejleszti, a csapat gyakorlott DS-szakikból áll, ők hegesztik most a Call of Duty: Modern Warfare 3 DS-változatát is.
Milyen jó kis játékok voltak ezek amúgy, főleg a régi 2D-s epizódok :D
Am. ez sem lesz olyan mint a régi első része. :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.