4 millió eladásnál tart a Minecraft

  • Írta: fojesz
  • 2011. november 7.
  • Érdekesség
Link másolása
Bár pontos adatokkal nem rendelkezünk, szerintünk ez valami új rekord: a fejünket tennénk rá, hogy még nem volt olyan játékprogram, amit ennyien vásároltak volna meg azelőtt, hogy az hivatalosan megjelenhetett volna. A Minecraftet eddig 4 millióan vették meg, pedig jövő héten jön a végleges verzió.

Óriási ütemben bővül a Minecraft rajongói tábora, október elején még 14 millió regisztrált felhasználóval és 3,5 milliós eladással büszkélkedhettett napjaink legnépszerűbb indie fejlesztése, ez mostanra 16 millió főre és 4 millió értékesítésre duzzadt. A hírt a játék atyja, Markus "Notch" Persson a Twitteren ünnepelte meg, ahol annyit közölt mindössze: "4milyay".

A Minecraft 2009-ben rajtolt el, ám a fejlesztés érdekessége - mármint azon kívül, hogy egyébként is érdekes játékról van szó -, hogy szinte a kezdetektől fogva játszható, sőt a mai napig bétaállapotban leledzik, a végleges, 1.0-s verzió megjelenése jövő hét pénteken, november 18-án várható. A játék a rajongók szeme előtt fejlődött, ebből kifolyólag az is borítékolható, hogy túlzottan sokat nem változik majd a véglegesített kód - persze már maga az 1-es verziószám is fontos mérföldkő, ezt ne felejtsük el.

57.
57.
TrojaiPF
#32: Nem nagyon értem, hogy hogy jön ehhez a skizofrénség.
55.
55.
TrojaiPF
#47: Nem tudom, ki látott olyat, hogy valakinek ilyen nagy, "megszámolható" pixelektől szemrákja lett? Ezek csak nagy, egyszínű négyzetecskék.
53.
53.
Alienji
Minecraft grafikájával nem tudom mi bajotok. Felbontás akár HD. Textúrák meg CryEngine 3-mal is így néznének ki jól. Nekem van benne kb. 50-100 órám
[Egy jó monitortól 10-15 óra játéktól sem folyik ki a szemed ha sokat játszol.]
51.
51.
King Ragnar
#48: :DDD

Nekem ugyan nem... az MW első része után kimaradtak a Cod játékok.
Coddal az a baj, hogy tucat játék, divat játék (lett). Ugyanazt kiadják minden évben már a hócipőm teli van vele... szarok a codra.. szar a cod. Kb annyira szar, mint a wow.
48.
48.
mestermagyar
#47: Ha ettöl szemrákot kspsz, 5 óra codozástólkirohad minden érzékszerved
47.
47.
King Ragnar
#43: Igazad van végülis.
Jó ez... de nem 5k-ért.

Valaki írta, hogy nagyon sok ideig leköti az embert. Ki tud ezzel a játékkal 1 óránál többet eltölteni ? Nem kap szemrákot ?
46.
46.
mestermagyar
Amúgy: hogyha egy nagy kiadó felvásárolná a mojangot akkor itt szuperrafos frostbite 2-ös überrealisztikus túlélés lehetne :D
45.
45.
mestermagyar
#43: Na ez az amit kb én is gondolok csak mobilon nehéz ennyit írni.
ÉS sztem se kéne hasonlítani,bár van minecraft rifle mod.Ha télleg összehasonlítanám fpsel akár multiban a bf3-at codot is lepipálja
43.
43.
Questions?
Öröm nézni, hogy a játékosok körében is mennyi agymosott zombi található, számukra szeretnék tisztázni néhány alapvető félreértést.

1.) Egy játék nem attól jó, mert jó a grafikája. Mielőtt ítéletet mondasz egy játékról, vedd figyelembe, hogy milyen műfajú a játék, és hogy abban a műfajban mi jellemez egy jó játékot. Egyre inkább kezd az az érzésem lenni, hogy a most felnövő generáció még/már nem találkozott jó játékokkal, sőt, azt sem tudják, mi fán terem egy jó játék, ezért pedig csak sajnálni tudom őket.

2.) A játék grafikája nem egyenlő a játék designjával. Egy játéknak mindig van egy választott képi világa, ez lehet realisztikustól a rajzfilmszerűig szinte bármilyen. Azokat a játékokat, amik a valóságra próbálnak hajazni, joggal hasonlíthatod össze magával a való világgal - azokat a játékokat, amiknek a vizuális része szándékosan nem realisztikus (WoW, Minecraft, vagy XIII, ha egy régebbi példát akartok), talán nem kéne. Ha csak nem akarsz segget csinálni a szádból, mint ahogy itt pár embernek már sikerült.

3.) Egy játékban soha, SOHA nem állítasz elő a valós, fizikai értelemben vett javakat. Éppen ezért, kedves #18, az ismerősödnek nincs erőműve, neked pedig nincsenek assault rifle-jeid, meg tudom is én, milyen katonai felszereléseid, egy WoW-os varázslónak pedig nincs sárkánymíves mágusbotja. Írási és olvasási jogotok van egy-egy adatbázisra, és minden, amit elértetek a játékon belül, pusztán egy-egy mező egy adattábla sorában. Pont. Ahogyan az ismerősöd az "erőművét", úgy te is a CoD-os szir-szarjaidat csak ingame tudjátok hasznosítani a megfelelő játék keretein belül. VALÓS javakat egyikőtök sem állított elő. Azaz egy játékba egyetlen dolgot: időt feccölhetsz be, és csak egyetlen dolgot kaphatsz vissza - élvezetesen eltöltött időt. Ha te nem érted, mit lehet élvezni egy játékon, akkor ne foglalkozz a játékkal, ne szólj hozzá, ne is olvass róla, ugord át ezeket a cikkeket, és csináld, amihez értesz/amit szeretsz, ahelyett, hogy ostoba, ignoráns troll módjára azt hiszed, bárkinek is használsz azzal, ha kiokádod ide, mit gondolsz a WoW-os, Minecraft-os, vagy CoD-os játékosokról.

4.) Játékokat összehasonlítani egymással csak a saját műfajukon belül van értelme. Egy Minecraft-ot egy CoD-dal összehasonlítani kb. annyira hasznos és értelmes, mint egy alföldi kúszókengurut összehasonlítani egy Verbatim DVD-vel. Még talán az a kommentelő járt a legközelebb egy értelmes párhuzam felállításához, aki a Skyrimhez akarta hasonlítani a Minecraftot (bizzoooony), de még ő is tévedésben van. Minecraft: sandbox játék, fantasy rpg elemekkel fűszerezve. Elder Scrolls: fantasy rpg játék, sandbox-szerű játékmenettel fűszerezve. Óriási különbség.

Van kérdés?
42.
42.
Spider925
#18 én is codozok, ill codoztam, ma már nincs túl sok időm se lehetőségem rá, DE ez elég ostoba felvetés a részedről... mert a codban mi a jó? tegyük fel,hogy nem modos szerveren játszol. van bent 10 map, ugyanazok ismétlődnek, ölheted az embereket, aztán a végén verheted magad,hogy milyen jó statod van. és az mire jó? :D

#22 mi az,hogy csodálkozol hogy támogatják még a monitorok meg a videókártyák? omg ekkora hülyeséget még nem hallottam...

arra már ki sem térek,hogy mitől gondolod azt,hogy te mint a nagy atyaisten codos, lefikázod a wowosokat és a táplálék lánc aljára teszed őket...
41.
41.
Ecneb
azért az első minecraft-ot az incák találták ki, és ők elég komolyan is vették :P
40.
40.
mestermagyar
#37: Inkább plugin. Csak akkor humor mikor területfoglalós: járkálok és ellenfél környékén vadászok :D egy vári rajtaütés hihetetlen jó: mivel nem tudod lerombolni a várát,odacsalsz egy creepert és bummm
Ilyen plugin is van,és egy hétig ment is ilyen szeró
39.
39.
randall13
#38: 1000 óra nem kicsit túlzás.
38.
38.
mestermagyar
#36: Ilyenkor nem veszed észre hogy minecraftot egy ember programozta?
Amúgy: minecraft: singleplayer: 10-40 óra(hamar megunható ha nem vagy videókészítö,vagy versenyrebeküldö)
Multiplayer:100-1000+(jó közösséget találva ennyit simán elérsz)
Single modok:20-30 óra(több is akit érdekelnek a redstonéhez(elektronika) modok , na meg van birodalomvezetö, és épitö/gyüjtö npc falumanager
Multi modok: 1000+ megfelelö szervezettséggel egy terület foglalós, várépítös játék hihetetlen élvezet
37.
37.
randall13
Csak multizni éri meg májnkráfttal, a szingli valami dög unalom. Ráadásul minden második percben éjszaka van és ki sem merek mozdulni azoktól a járkáló szaroktól. A multit is csak addig élveztem, amíg nem jöttek az idétlen pluginok. Tök élvezetes volt valakit követni egészen a lakásáig, megvárni míg elmegy bányászni, betörök a házába aztán kirabolom a gyémántjait :D És utána olvasom chatben ahogy idegeskedik, hogy ki rabolta el a cuccait xD Csak hát sikerült elcseszni az egészet a lockolható ládákkal meg a lerombolhatatlan falakkal. Pedig az is mekkora fun volt, amikor a háza alját beépítettem dinamittal, aztán amikor kinyitotta az ajtót, berobbant az egész :DD
36.
36.
King Ragnar
Megnéztem az árát ennek a játéknak.. 5k.
Na, nem tagadom, tény és való, hogy van egyfajta varázsa.. de azért pénzt nem adnék érte...
Pláne most amikor rengeteg jó játék jön ki. (engem mondjuk egyik sem érdekel, csak a Skyrim)

Főleg 5 k-t... az rengeteg pénz ezért a kotyvasztott kakiért. Megtoldom 4k-val aztán ott a Skyrim ami AAA+ színvonalú játék. Gyönyörű és nem unod meg..

33.
33.
dareal
#32: multi? modded szerverek jóval többet tudnak mint az alapjáték.
32.
32.
Elyas
nem értem... van aki már 2009 óta játszik?? ezzel?? értem én hogy korlátlan szabadság meg azt építesz amit akarsz de mutassatok nekem egy embert aki 2 éve játszik már vele és még nem unja... oké oké egy darabig el lehet vele lenni legalább 100 órát lehet beleölni de akkor is nézzünk szembe az igazsággal :
gyakorlatilag itt nem történik semmi , magányosan mászkálsz egy baszott nagy területen miközben vered a földet egy csákánnyal... vannak insták de ezzel maximum a skizofrének tudnak sokáig játszani
31.
31.
givi6
29.
29.
johnnydick
#25: FACEPALM ! XD
1 éves sincs a játék még .... :D
28.
28.
givi6
#27: A Bf3 hoz viszonyítani tényleg hülyeség, bocs
Én rengeteget szoktam játszani a barátaimmal, meg vettük a játékot...
Tudom, hogy még igazából meg se jelent ,de a holnapjuk adatai szerint, szinte minden percben legalább egy embröc meg vette e játékot...Egy kicsit még is többre számítottam...
27.
27.
goblinfing
#25: Most én küldjelek el a picsába amiért ekkora marha vagy? De szerintem más megteszi helyettem
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...