A Gematsu jelentése szerint vaskosabb tartalommal érkezik a Final Fantasy X HD-változata, mint korábban gondoltuk, a Square Enix ugyanis a Final Fantasy X-2 ugyancsak hádésített verzióját is hozzácsapja az új kiadáshoz.
A PlayStation 3-tulajdonosok egy lemezen szerezhetik be a két játékot, aki viszont PlayStation Vitán játszik, külön-külön vásárolhatja meg őket. A Square Enix még nem jelentett be semmit hivatalosan, és nem is volt hajlandó kommentálni a pletykákat.
A Final Fantasy X 2001-ben jelent meg, a folytatása 2004-ben érkezett - a Square 2011-ben jelentette be, hogy HD-verziót csinál az előbbiből, viszont azóta nemigen tett róla említést, így a megjelenési dátuma sem ismert.
És ennek az 'elvi' elődje lenne az X-2, ahol még ha keretek közé szorítva is, de szabadon bejárható a világ, a 3 karakterből kb. végtelen számú kombót össze lehet rakni a ruházattal változó spec. képességeknek hála...
Igaz, hogy sokkal gyengébb játék, mint a VII, vagy a VIII, de legalább még Final Fantasy volt, nem pedig CoD single player, kevesebb interaktivitással.
Ja és kővé változtató röplabda (FF X.) rulz.
Egyetlen célja az volt, hogy minimális munkával (szörnyek 99%-ának újrahasznosítása), pénzt zsebeljenek be.
Ez annyira bejött, hogy néhány hónappal később csőd, majd felvásárolta őket a konkurens (Dragon Quest széria) Enix.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.