Egyre jobban él bennünk a gyanú, hogy megjelenésre nem készül el teljesen az Xbox One. A Microsoft legutóbb azt erősítette meg, hogy a kinectes hangutasítás nem minden régióban érhető majd el novemberben, ahogyan 21 ország helyett csupán 13 kap next-gen konzolt. Tegnap még egy érvágás történt: a megjelenés napján még nem csatlakoztathatunk külső adattárolót a konzolhoz, ez a lehetőség csak később élesedik.
A hír Major Nelson legutóbbi podcastjéből érkezett. A Microsoft megmondóembere egy rajongói kérdésre felelt az idei PAX Prime kapcsán. Nelson úgy tudja, hogy a szolgáltatás még nem lesz elérhető a startkor, mert a csapat jelenleg más dolgot bütyköl, de a terv egyértelműen az, hogy a jövőben külső adattárolót is csatlakoztathatunk az Xbox One-hoz.
A masina egyébként 500 GB-os belső merevlemezzel érkezik, s mire megtelik, jobb esetben addigra már a nevezett funkció is élesedik.
Lelektani elemzes? Minek elemezni azt ami magatol ertetodo, es kikovetkeztetheto szinte minden egyes ilyen es ehhez hasonlo indulatos hozzaszolasodbol. Nem vagyok en agyturkasz.
Baltaegyszeru? :D Vicces hasonlat, mert epp szukseg is lenne egy baltara , h azt a bukkfa kemysegu fejedet feltorjuk valamivel (ne erts felre , nem fizikai bantalmazasra gondoltam)
Leszarom, h valaszolsz erre vagy sem. Te erzed! Szerintem ne idegeljuk egymast tovabb. Folytasd tovabb kuldetesed, es ne hagyd a rohadek PS partiaknak h megnyerjek a szajkarate haborut.
U.i.: Ja, es ne gondold, h csak miattad kepes lennek takolni megegy profilt!
Na tessek tudok en is szemelyeskedni ha akarok. Tudom hogy ugyis elolvasod, de a jo Istenre kerlek, egyszer az eletben hallgass ram, es ne valaszolj erre, mert mar igyis boven eleg volt beloled. Most hagyjuk egymast beken megint egy fel evre. Na szevasz!
Felőllem a következő kommentben elemezheted a lelki világomat vagy szidhatod az anyámat engem nem zavar. De mivel az állítasáim nem cáfoltad, ezért úgy gondolom a lényegi vita lezárult, nem tudsz mit hozzátenni.
#94: Bocs, hogy nem állok napi 24 órában a rendelkezésedre, hogy csillapítsam a figyelem hiányod. Legközelebb majd igyekszem hamarabb válaszolni, hogy érezd a törődést.
#92: Na te valyon melyik IQ-betyár alt-ja lehetsz? Végülis mindegy...
#90: Ti is ugyanígy alkottatok véleményt, akkor miért csípi a szemetek, hogy én is megtettem? És ez messziről nem az a nyálas ömlengés amivel a Sony-t szoktátok illetni.
"Olyan nevetségesek vagytok... Itt veritek a nyálatok a Sony-ra egy Xboxos hírnél majd ha én ez ellen fel merek szólalni, akkor én vagyok egyből a paraszt." Téged itt még senki sem parasztozott le, ellenben te szépen osztogattad ugyanezt a címet.
Olyan nevetségesek vagytok... Itt veritek a nyálatok a Sony-ra egy Xboxos hírnél majd ha én ez ellen fel merek szólalni, akkor én vagyok egyből a paraszt.
Szállj már kicsit magadba és menj pazarold azt a kevés kommentedet a Sony-s híreknél, megígérem én nem megyek oda verni a nyálam az MS-re.
A jo oreg aduaszod mindenegyes hozzaszolasomra, annak ellenere h en nagyon ritkan szolok hozza Xbox (meg Sony-val kapcsolatos) hirekhez, es neked is csak azert irtam, mert olyan arrogansan es lekezeloen beszeltel itt mindenkivel, azt hangoztatva h eleged van az elvakult, nyaladzo Sony hivokbol, pedig pont te vagy az aki mindenegyes Xbox-os hirnel ott vagy es magadra vallalod a nagy igazsagoszto szerepet, azt hangoztatva h "mindenki úgy élteti a Sony-t mint a játékos társadalom messiását", mintha te nem ugyanezt csinalnad az MS-el. Odaig meg rendben is van meg tenyeket kozolsz es felvilagositasz embereket, de te neha tulzasba esel.
Sőt most hogy elmondtad mi az ami motivál meg is értelek valahol,
csak én meg pont fordítva éreztem(mármint hogy mindenki az Ms-t "isteníti)!
Ne csüggedj Yami, van aki érti, hogy mit akarsz mondani! :)
(én is szenvedtem ebben a betegségben egy ideig)
Túl-liheged ezt az egészet.
Easy.
Az "Ms" semmivel sem innovatívabb mint a "Sony",és ez fordítva is igaz.
Egyik sem fogja megváltani a világot,csak magadat teszed nevetségessé
ha úgy állítod be a Microsoft kezdeti,némelyek szerint "innovatív"terveit
mintha valami hatalmas dolgot alkottak volna meg vele.
Ugyan már!
Viszont minden normális,idealizmustól mentes jövendőbeli XboxOne tulajdonosnak jó játékot kívánok a Titanfall-hoz!!!! :)
A DualShock touchpadje még érdekes is lehet, bár ha annyira fogják kihasználni mint az előző kontrollerben a gyro-t, akkor nem sok értelme. Amúgy az eddig bejelentett funkcionalitását az Xbox 360 már jó ideje tudja a SmartGlass-on keresztül.
Az Xbox One controllere 4 rumble motort használ, a PS4-é 2-t. Ennek a hasznosságát ugyanúgy lehet vitatni mint a touchpad-ét, de hülyeség a kettőt ugyanolyannak beállítani.
A share button meg komolyan innováció? Az MS meg feltalálta az alkalmazás-váltó gombot. INNOVÁCIÓ!
A többi meg amiről beszélsz, mind az én igazam bizonyítja. A Sony nem csinált semmi olyat amit ne láttunk volna már máshol. Lehet TV-zni (ami persze mostmár király, de amikor az Ms csinálta addig szar volt). Lekopírozták a Kinectet (ha már a Wii Mote koppintás nem jött be). Amúgy megjegyzem, hogy az új PS Eye nagyjából az első generációs Kinect teljesítményét ha el fogja érni, messze nem egy Kinect 2 lesz. És amúgy ugyanazért fog pangani mint amiért a mostani Kinect. Opcionális kiegészítő lesz, így a fejlesztőknek nem fogja megérni a munkát, hogy implementálják, hiszen az emberek nagy részének nem lesz.
#76: A Windows-t régóta nagy divat fikázni, de a helyzet az, hogy a Windows 7 óta egy megfelelő oprendszer. Az hogy nem érted a 3 operációs layerben rejlő előnyöket, az már megint csak a saját szegénységi bizonyítványod.
Van egy natív layer, ami olyan mint a mostani konzolok OS-e közvetlen hozzáférést ad a hardware-hez, hogy a játékok jól optimalizálhatóak legyenek. van egy gui layer ami maga egy Windows 8 kernel és lehetőséget biztosít a Windows Runtime alkalmazások futtatására a konzolon. Gondolj bele a teljes Win8 alkalmazásbolt a rendelkezésedre áll. Ez azért eléggé kibővíti a konzol lehetőségeit. És van a kommunikációs layer ami biztosítja a zökkenőmentes átjárást a fenti két réteg között, így pillanatok alatt kiugorhatsz mondjuk a játékból, hogy a neten rákeress valamire.
#77: A Remote play sem rossz dolog, csak mintha már láttam volna valahol valami Wii U nevű dolognál... A kontrollerbe épített hangszóró is ismerős valahonnan, mintha annak is köze lenne a Nintendo-hoz. Én azt hittem az innováció az adott területen újító, eddig nem látott megoldások alkalmazása. De ha újabban a konkurens megoldások lemásolását jelenti, akkor én kérek elnézést, a Sony tényleg hatalmasat innovált!
melegedni(na neeeem úúúúgy!!!)egy-egy vitába hogy öröm nézni!:P
Szeméy szerint nyitott vagyok az XboxOne-ra is,bár valóban,
csak a vak nem látja hogy van az Ms-nél egy kis kapkodás,és
ez bizonytalanná tesz.
Néhányan említettétek hogy nincsenek Ps4-es hírek!WTF?
Nézetek át más fórumokra is azt javaslom,Ign,Gamers.hu,és
így objektívebb véleményt tudtok alkotni.
Egyenlőre a Sony masinája egyértelműen vonzóbb,de persze
ez még változhat,meg annyira nem érdekel melyik gép lesz az erősebb.
Ha az Ms olyan játékokat tud felmutatni mint a Titanfall,stb.akkor
az is kapós lesz!
Mindenesetre most lesz a Tokio G.S,ahol a Sony egy rakat játékot
akar bemutatni. :)
Az MS meg csak újragyártja a 360 kontrollert pár finomítással, meg a nagy rumble trigger fingerrel ( mellesleg rumble motor van a dualshockban is)
Miért az Xboxnak milyen innováció vannak? Lehet vele tvzni jó, lesz a ps4nél is tvzés, aztán ott a kinect, ps camera tudni fogja ugyanazt. ( Csak nehogy gyere a szívdobbanás érzékelése kamudumával...) Hangvezérlés ? Nemrég erősítették meg, hogy a psben is lesz.
Semmilyen újítás nincs az xbox one-ban. (Nehogy gyere az eltörölt drmmel meg always online izével, amit eltöröltek, bár úgyis fogsz. Majd jól rákened a kultúrparasztokra megint, hogy a nagy ms innovációt meghiusították.)
Az Ms-ről sem gondolom, hogy mindent jól csinál, sőt! Most az Xbox One-nál nyújtott PR teljesítményük siralmas.
Az, hogy mostanában nem méltatom a Sony-t az arra vezethető vissza, hogy ti túlontúl megteszitek. A hozzád hasonló nyálgépek olyan fényesre nyalják a Sony seggét mint a salamon tőke, pedig ők nem tettek semmit amivel ezt kiérdemelték volna.
Semmilyen komolyabb újítást nem vállaltak be. Az Ms is csak egy hajszálnyival próbálkozott jobban, de legalább próbálkozott. Nem mondom, hogy jó úton idultak el, de mostmár nem tudjuk kideríteni, hogy mennyire lett volna jó vagy rossz.
Amúgy te nevezl engem fanboynak, mikor te vagy az aki idejöttel egy Xboxos hírhez fikázni, miközben én még sose fogalmaztam meg negatív véleményt PS hírek alatt?
#65: Mondjál már néhány ilyen innovációt, mert én tényleg nem látom. Az utolsó hír amit olvastam a PS4-ről, hogy lesz benne hangvezérlés, de azt már mintha láttam volna valahol...
#67: A te szádból meg még mindig csak a hülyeség. Igazán megfogalmazhatnál egy épkézláb, valós tényekkel megtámogatott saját véleményt, mert ez eddig nem sikerült.
#68: Raptor kolléga, neked mi bajod van Velem? :D Azt se mondhatod hogy ps fanboy vagyok, egy kurva konzolom nem volt eddig. Szóval fogd vissza magad.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.