Januárig kell várnunk a Hearthstone: Heroes of Warcraft nyílt bétatesztjére, mivel a korábbi tervekkel ellentétben mégsem decemberben nyílnak meg az online kártyajáték kapui. A Blizzard nyilatkozata szerint még több időre van szükség ahhoz, hogy megvizsgálják a zárt bétáról kapott visszajelzéseket, és hogy a felfedezett hibákat kijavítsák.
A fejlesztők szerint a legjobb dolog, amit tehetnek, hogy egy kicsit visszatartják a nyílt bétát: meg kell bizonyosodniuk arról, hogy a játék készen áll a bemutatkozásra szélesebb közönség előtt is.
A csapat keményen dolgozott az év végi időszakban is. Már nem kell sokat várnunk arra, hogy a kapuk kinyíljanak mindenki előtt: "Közel vagyunk a nyílt bétához, nagyon közel" - olvasható a Blizzard honlapján.
@Giga0509: Vicces, mert ez az egy miniont buffolás a priesttől, kb a kezdők kezdő dolga, nagyon gyenge erre építenie egy priestnek, nagyon ritkán működhet kezdők ellen, akkor poén. Priest az egyik gyengébbik kaszt a mai metában. Attól hogy valaki buffolhat miniont 30, 60, 100 fölé, és te ezt hagyod is neki, nem a balansz-t kell hibáztatni. Lehet buffolni 200 fölé is, 1000 fölé is.
Másik amit mondasz, a warri passzív. Mosolygok, mert a játékban levő classok közül, a warriornak van a leggyengébb class spellje.
Ha a végét jól értem nagyjából, mintha a lockot mondanád gyengének. A mai metában, amikor is a lategame controlról váltunk át lassan az aggrora, tele van a ladder warlockokkal, brutálisan erős az aggro play-ük, az all-in deck erős, nagyon nehéz megfogni, ezért is megyek mostanában anti-aggro deckekkel.
@kulcsnélküliemberek: Ma vagy tegnap mindenki kapott kulcsot aki dec 16 előtt opt-inelt a bétába (lehet hogy a dátum más)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.