A foci egyeseknek több egyszerű sportnál és szórakozásnál. Nekik a bőr rúgása életforma. A Konami pedig igyekszik minden évben gondoskodni róla, hogy a télen, fagyban és hóban a szobájába szorult játékosok ne csak szurkolhassanak kedvenc csapatuknak, de dicsőségbe is vihessék őket a játékvezérlő segítségével.
Nézzétek meg, mit jelent a focista élete a játék utolsó kiadás előtti bemutatójában, a Bayern München Mario Götzéjének tolmácsolásában.
A Pro Evolution Soccer 2015 két nap múlva, november 13-án jelenik meg PlayStation 3 és PlayStation 4, Xbox 360, Xbox One, valamint PC platformokon.
Nálam a PES a 06 óta halott volt, kényszerből maradt a FIFA. Egy-két meccs erejéig próbáltuk ki ismerősökkel az akkori PES-eket, a 12-13-14 különösen borzasztó volt, előbbi kettő teljesen elavult, de legalább a tavalyinál új motort kapott a játék, amivel felcsillant egy kis remény. Félkészen adták ki azt a darabot idő hiányában, de idén nagyon úgy tűnik, hogy összeraktak egy korrekt játékot.
Szerintem eléggé fifásodtak ők is, több módot és pl. a menüt is átvették, de magát a játékmenetet jó irányba pofozgatták és emiatt megmaradt az a határvonal, amivel nem lettek klónok, hanem egy másik élményt nyújtanak. A passzok jók, a lövések, a mozgások jóknak tűnnek, egyedül a kapusokra tudom mondani, hogy borzasztóak, persze egyelőre videók alapján.
Már várom a csütörtököt, 8 év után tényleg visszatérhetnek.
Régebben hol az egyik volt jobb, hol a másik (ha objektívan nézzük), most viszont mindegy melyiket választod, legfeljebb akkor nem tetszhet valamelyik, ha már előtte is a másik rajongója voltál. Én világéletemben PES fan voltam, majd csalódtam bennük is, de végül Fifás lettem. Most meg azt mondom, ha bemegyek venni egy 2015-ös foci játékot, akkor pénzfeldobással fogom eldönteni, hogy Konami vagy EA.
Vagyis inkább maradok a Fifánál :)
Annyit még hozzáfűzve, hogy nekem sem tetszik, de a fifa sem :D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.