Szomorú hír volt az akció-RPG fanok számára a Runic Games bezárása. A sokak által kedvelt Torchlight-széria látszólag a stúdió leépítésével együtt takaréklángra került. Az előző projekteket vezető Max Schaefer (ex-Blizzard és Runic Games) azonban most összeverbuvált egy újabb fejlesztőcsapatot, akik a Perfect World Entertainment szárnya alatt, Echtra Games néven láttak neki a sorozat újraélesztésének.
A Torchlight Frontiers egy közös online világot nyit majd meg a játékosok előtt. Max Schaefer elmondása szerint ez volt a terv a korábbi részeknél is, most azonban végre lehetőségük lesz mindezt megvalósítani. "A Torchlight Frontiers egy élő, lélegző univerzumot mutat majd be, ami persze egyből visszaadja a Torchlight-érzést. A csapatunk valami egészen különlegeset készít, alig várjuk tehát, hogy a rajongók kipróbálhassák azt az idei Gamescomon és a PAX Westen" - tette hozzá a stúdió igazgatója.
A Torchlight Frontiers valamikor 2019-ben érkezik PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re.
Utálom az összes online játékot!!!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.