Azt már viszonylag hamar tudni lehetett, hogy az 1998-ban megjelent alkotás remake-jének nagy lesz a sikere, ám ilyen remek eredményekre talán csak kevesen számítottak. A lelkesedés pedig aligha fog alábbhagyni a közeljövőben, hiszen a fejlesztők egyáltalán nem hagyják magára a játékot, elég csak a két hete megjelent The Ghost Survivors DLC-re gondolnunk.
Az örömteli hírt egyébként a csapat egy hivatalos tweetben jelentette be, melyhez egy ünnepi videót is kaptunk, amin a játék mögött álló fejlesztőket ismerhetjük meg. A Resident Evil 2 PlayStation 4-en, PC-n és Xbox One-on érhető el.
A single játékok nem nagyon mennek sehova, sőt, egyre több és sikeresebb születik. Ha a konzolokat nézzük, a ps4 szinte teljes életét azok dominálták, és nem úgy tűnt hogy nem érné meg. Ezt a "single játék halott" szarságot az olyan cégek szeretnék elhitetni az emberrel, akik készen állnak arra, hogy mosollyal az arcokon vasaljnak ki az emberekből extra pénzt egy olyan játékra, amiért már egyszer fizettek. "Szolgáltatás! Folyamatos élmény!" Aha.
Kifejezetten örülök a Resi sikerének, a játék közel hibátlan élményt ad, visszahozza a túlélőhorror sok elveszettnek hitt elemét. Én előrendeltem és nem bántam meg, úgy tűnik, ha a nyugati cégek nem is, a Capcom megtanulta a leckét.
#10: A Fortnite egy trend része. Sehol nem volt, amíg a battle royal hype train meg nem indult, most pedig sokat hoz, hogy ezerrel zakatol. De nem olyan sokáig. Előtte volt a looter shooter (ami most kegyesen haldoklik az Anthem katasztrófa miatt) azelőtt meg a moba, azelőtt meg megint valami más. Trendek jönnek mennek, aztán eltűnnek, és más lesz helyettük, de a single játék, és a sztoriközpontú játékélmény lassan azóta itt van, hogy egyáltalán léteznek a játékok, és nem fog csak úgy kikopni, vagy eltűnni.
És akkor valahogy mindig kiderül ezek mellett, hogy a jó single játékok ezerrel mennek. De nem is kell ide Witcher 3. A Resi 2 húsz éves cucc, 20 éves játékmechanikákkal. Mégis veszik. Mert 20 éve is jó volt és most is jó minden multi szar meg mikrotranzakció nélkül. És jé... Akkoriban is sikeres volt, meg most is az, csak a kiadók mondják nekünk, hogy amúgy ez nekünk nem jó. Meg akarják mondani, hogy mi legyen jó nekünk. De a legtöbb PS exkluzív játék is single player, több esetben multi sincs mégis mennek azok is, és többnyire jók is. MEg év játéka, meg ilyenek. Zéró mikrotranzakcióval. A lényeg, hogy én nem hiszem, hogy a mai hírek mellett aggódnia kellene valakinek, hogy nem születnek már jó és ilyen játékok. De az újakra a pénztárcánkkal kell szavazni. Most én pl nem veszem meg az Anthem-et, de a Tomb Raider 3 meg a Darksiders 3 is itt van - a Resi mellett. Ha nem vesz mindenki minden szart meg és kibírja, hogy ne játsszon egy szar játékkal, mint pl valaki számára az Anthem, utána meg a jó játékot veszi inkább, akkor ez a műfaj mindig fenn fog maradni.
Most fogom befejezni a Leon second runt és így standardon mind a 4 variációs lehetőség meglesz. :)
Amúgy dúrva hogy eslőre 12 óra alatt sikerült 2. 9 óra 3. 6 óra a 4. meg most tartok a vége fele 4 és fél óránál.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.