Eléggé sokat kell visszamenni az időben, ha szeretnék feleleveníteni, miről is szólt a DreadOut, de jövőre biztosan kapunk majd egy gyorstalpalót, a Fatal Frame-széria ihlette, természetfeletti elemekkel színezett indonéz túlélőhorror ugyanis folytatást kap. A második rész stílusának írmagját ismét a horror adja, de a történet központi elemei között lesznek majd középiskolai problémák és szatirikus társadalomkritika is.
A folytatás állítólag teljesen szabadon felfedezhető világot ígér, ahol nonlineárisan teljesíthetjük a kihívásokat, küldetéseket. Most is lehetőségünk lesz éjszaka és nappal is járni a rémisztő várost, ahol emberekkel és szellemekkel is lesz majd dolgunk. Rajtuk keresztül vehetünk majd fel izgalmas mellékküldetéseket, amelyeknek a végén az ázsiai/indonéz városi legendákból ismert lények ihlette főellenfelekkel találkozunk.
Nem tudni, mikor jelenik meg a játék, de az biztos, hogy PC-re biztosan elérhető lesz. Az első részről írt tesztünket itt tudjátok elolvasni.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.