A lengyel CD Projekt játékok lokalizációjával kereste kezdetben a kenyerét, CD Projekt RED néven később saját játékfejlesztő stúdiót nyitottak, majd jött a The Witcher első része, és vele a világhír. Ezt követte két további rész, DLC-k, spin-off játékok, a Cyberpunk 2077 pedig az idei év egyik legjobban várt címe.
Azon túl, hogy a varsói srácok a rajongók töretlen bizalmát élvezik, ez a pénzügyek világában is tükröződik: a CD Projekt piaci érteke 8 milliárd dollárra ugrott, ehhez pedig érdemes hozzávenni, hogy egy hónapja a becsült értéke csak 6,8 milliárdnyi volt! A hirtelen ugrásért a netflixes Vaják-sorozat az egyik felelős, hiszen a debütálása óta 500 százalékkal nőttek a The Witcher 3 eladásai – a másik, hogy a játék már Nintendo Switchen is beszerezhető.
Ez a csak nagyon sok nullával kiírható összeg azt jelenti, hogy a CD Projekt jelenleg Európa második legnagyobb játékfejlesztő cége. Egyedül a Ubisoft előzi meg, aminek a piaci értékét most 9,6 milliárd dollárra becsülik. Ezek a számok napról napra változhatnak, úgyhogy, ki tudja, talán a Cyberpunk 2077 szeptemberi debütálásával még talán trónfosztásnak is szemtanúi lehetünk.
Szerintem is vicces, csak más oldalról.Az Ubi nagyon sok címmel rendelkezik, míg a másik csak 3-al. Mégis piaci értékük között nincs nagy különbség.Lehet elég lenne 3 jó játékot készíteni, mint 20 közepeset.
Bár én is féltem a CDPR-t, mert baromi nagyok az elvárások .
Hát most nem így volt, de aztán nálam is elszakadt a cérna, mert az ekkora tömör sötéséget nem bírom elviselni. Ez nyilván újfent az én hibám. Most nézd: persze, hogy "ezek elférnek" a CP-ban. De azt gondolom minden értelmesebb ember tudja, hogy konkrétan, annak, hogy egy adott karakter melyik rasszhoz tartozik, meg pont semmi köze az egész univerzumhoz. Érted, úgy kezdtek el itt pattogni ezek, mint ha azt mondtam volna, hogy egy CP dologba nem fér bele, hogy városban játszódik, vagy a frakciók és cégek, illetve implatátumok vannak benne. Még ha ilyet írtam volna, akkor okés lett volna az okítás, de nem abban a stílusban, hogy hazajön a melóból satu részegen és itt vezeti le az oldalon a nyomorát - mint minden egyes nap.
Az a hsz arról szólt, ahogy a CDPR kapott jó nagy basht-t az arcába, mivel nem volt tele mindenféle rasszokkal a W3 és ugye egyes szervezetek, akárkik nekik estek. (De ezt írtam is utána, de még így, világosan megfogalmazva sem jött át nekik. Talán Sorosozni kellett volna, az ilyenek azt csinálják és azt megértették volna?) Újabban meg az volt, hogy a CP-hoz kapcsolódóan volt egy plakát, amin egy transznemű karakter volt és másik szervezetek meg akárkik meg emiatt estek nekik. Arról szól az egész, hogy mindegy ki, milyen jó játékot csinál, ebben a témában úgyis nekik fognak esni. Most ha valaki gaming, vagy konkrétan ebben a témában tájékozott, annak a napnál is világosabb lehetett, hogy erre utaltam. Valakinek meg biztos nem esett le, gondolom legyintett egyet.
De ezek. Ha megnézed az összes topic-ot, SLi is nagyon ritka, hogy egy bármilyen egy-két soros valamit odaír, aminek hozzávetőlegesen bármi értelme van, azon kívül meg csak egy sorosokban (tessék a Sorosozás) kötekedik és csak vitát akar szítani. Az Ultimate/cod40 karakter viszont talán 1000/1 hsz-ban nem vitatkozik és személyeskedik másokkal. Megnézed, akkor a DS, Star Wars, stb akármi és nagyon sok témában kvázi évekre visszamenőleg, csakis a tömör, agresszív személyeskedős nonszensz hülyeséget zúdítja rá mindenkire, akit eltalál két fröccs között. Aztán ha hetek alatt elmagyarázzák neki, akkor meg az jön, hogy ő nem is mondott ilyet, meg nem azt mondta. Én ugyan úgy kibasznám innen, ahogy régen is ki lett többször is.
Ez, hogy világosan totál lövése sincs, hogy miről van szó és csak erőlteti a saját hülyeségét, ismételgeti a sérült elméjével a nonszenszt, ez ledobta nálam is a láncot. Egyszerűen másról beszél és csak tolja, tolja, tolja. Egyszerűen nem való az ember ebbe a közösségbe és nem azért, mert belém állt, hanem azért, mert a butaságával állandóan csökkenti a közösség színvonalát, miközben sokan mások pont azon vannak, hogy ezt növeljék. Ugye nem mindegy, hogy valamiről vita van, vagy vitatkozás és személyeskedés.
Így már remélem mindenki érti. Nekem pedig, ha olyanom van, akkor továbbra is úgy fogok fogalmazni, hogy azt csak a 80 IQ felettiek és témában jártas emberek értsék meg. Persze megvan a veszélye egy nagyon magas röptű utalásnak arra, hogy pont a legalja fog rajta megbotlani, de mivel egy-két emberen kívül ezt mindenki tudja kezelni, így marad ez a szűrő arra, hogy mindenki tudja, hogy ki van meghívva abba a beszélgetésbe és ki nem kívánatos.
Ne rontsd a helyzeted, mert a másik oldalt is magadra haragítod :D
Én sem kedvelem a pozitív megkülönböztetést, de a CP világába ezek a ... elférnek.25 éve mikor először volt kezemben CP szabálykönyv, eszembe sem jutott volna , hogy pár évtizeddel később sok minden megvalósulhat belőle.
"bármi videót nézek, csupa hatalmas, izmos fekete embert látok csak benne. Nyilván, erre szükség volt azért, amit a stúdió kapott amiatt, hogy a Witcher 3 nem volt velük tele. ez ennyi sztori."
magadnak mondasz ellent, fogalmad sincs miről beszélsz de nálad más komoly bajok is vannak ahogy látom, kár is ezt ragozni.
És most nekem szégyellnem kellene magam, vagy úgy érezni, hogy két internetes senki troll beszólt és irgalomért könyörögni, vagy mi? Ismerem a CP univerzumot, ahogy a kiadót és a játékait is. Ez is elő van rendelve tavaly nyár óta és bizony bármi videót nézek, csupa hatalmas, izmos fekete embert látok csak benne. Nyilván, erre szükség volt azért, amit a stúdió kapott amiatt, hogy a Witcher 3 nem volt velük tele. ez ennyi sztori.
De ugye ti ketten nem tudtok még ennyi értelmes dolgot sem kiköhögni, csak idejönni nekem jajgatni, hogy jaj, rasszizmus. Majd mindjárt megsajnállak titeket és észbe kapok. Aztán majd jövök és bocsánatot kérek tőletek. Ugye? Ezzel csak magatokat minősítitek.
Nonszensz. Mindenkinek megvannak a nonszensz körei és álláspontjai velem együtt ezen az oldalon, de szerintem a te szinteden max 10 éve lehetett ez az oldal.
Most tényleg. Ha csak vicc akart lenni, akkor szorri, nem értettem, de inkább arra tudok csak gondolni, hogy nálad nagyon komoly bajok vannak. Szerintem tedd meg azt a szívességet, hogy elhúzol innen a büdös picsába, mielőtt még nagyobb hülyét csinálsz magadból.
Már csak egy kis nyílt rasszizmus hiányzott erről az oldalról, bravó.
Másrészt, te tényleg ennyire ostoba vagy, ekkora baj van a szemeddel, vagy csak továbbra sem tudsz egy gameplay trailert, illetve bármilyen mozgóképet értelmezni a legalapvetőbb szinten sem (tartalmi elemek besorolása: ember, állat, autó, épület, golyóstoll, villanyoszlop, rántott csirkecomb, stb). Már a Death Stranding gameplay-nél is gondjaid voltak mind a szövegértelmezéssel, mind pedig egy nyamvadt speed skeleton felismerésével, de hogy fehér embert nem láttál eddig a CP 2077 gameplay-ekben?! Anyám borogass.
Csak felületesen emlékezve, a szemünket feljavító augmentumot beépítő NPC, a mindkét gameplay-ben szereplő és a taxiban kimúló társunk (talán Javi a neve) a teljes Maelstrom banda (a piros szenzoros érzékszervűek), a pókrobot küldetést ránkbízó vállalati nőszemély, az egyik küldetésünk céljaként kádból kimentett meztelen nő, a kalapácsos dromedár miniboss-féleség mind-mind fehér és ők fontos karakterek. Az art conceptek alapján a várost bűnözés szempontjából felosztó 4(-5?) nagyobb banda közül a Valentino gang is fehér (vagyis spanyol ajkú, de lehet, hogy az sem minősül már fehérnek nálad és inkább kancigány kategória).
Bazmeg, bármilyen meglepő, Keanu Reeves is fehér. Bár még befeketíthetik, mint Robert Downey Jr.-t a Trópusi viharban.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.