Commander Keen nem mindennapi figura - az id Software is nagy becsben tartja őt, hiszen a mókás karakter nevével fémjelezték 1990-ben azt az egyik korai játéksorozatukat, ami még a Wolfensteint és a Doomot is megelőzte. Sokan épp ezért valamelyest olcsó húzásnak érezték a tavalyi bejelentést, miszerint a franchise egy mobiljátékként térhet vissza - akik osztották ezt az álláspontot, azok most megkönnyebbülhetnek.
Úgy tűnik ugyanis, hogy a Bethesda szépen csendesen ejtette az egész projektet, annak nyomait pedig alaposan feltakarította az internetről. Az önálló előzeteseket priváttá tették, a játékhoz tartozó közösségi médiás fiókokat törölték, és még a hivatalos weboldalt is lelőtték - egyedül csak az a blogposzt maradt talpon, ami egy évvel ezelőtt a hivatalos bejelentést kísérte, azonban innen is hiányzik az előzetes.
Hivatalos közlemény egyelőre nem érkezett sem a Bethesda, sem az id Software felől, de a történtek után joggal feltételezhetjük, hogy Commander Keen nagy visszatérésére keresztet vethetünk, legalábbis annyi biztosnak tűnik, hogy nem ebben a mobilos projektben láthatjuk legközelebb a karaktert.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.