A Blizzard szorgalmasan osztogatja meg, hogy a fejlesztői miként haladnak a Diablo IV munkálataival. Februárban, júniusban és szeptemberben is jelentkeztek egy-egy fejlesztői naplóval, az évet pedig egy újabb blogbejegyzéssel zárják.
A bejegyzés első felében a különböző karakterosztályok alapvetői tulajdonságaival foglalkoznak. Azt már egy korábbi naplóban is elmondták, hogy azt szeretnék elérni ezúttal, hogy a játékosoknak ne a fegyverekre kelljen támaszkodniuk, ha erősek akarnak lenni, hanem a karakter saját fejlődése adja a hatalmát.
Elhagyják a démoni és angyali erőket is, ehelyett visszanyúlnak a korábbi Diablók karakterközpontú tulajdonságaihoz; ugyanakkor az erőből vagy az intelligenciából másként profitál egy barbár, és másként egy varázslónő.
Ez persze nem azt jelenti, hogy elfelejtenénk a felszerelési tárgyakat, sőt azokra számos ága épül majd a képességfáknak is. A fejlesztők azt szeretnék elérni, hogy minden fegyver vizuálisan és mechanikailag is egyedi legyen. Ennek szellemiségében az egykezes fegyverek gyorsabbak, míg a kétkezesek többet sebzőek lesznek. Az ugyanolyan típusú fegyvereknek azonos fizikai tulajdonságai lesznek, így például egy pajzsnak mindig lesz „block” értéke, ugyanakkor további módosítók is lehetnek rajtuk.
Átdolgozzák a felszerelési tárgyak besorolását is, hogy a játékost ne csak a megfelelő színnel világító eszköz megszerzése hajtsa. Alaposabban belenyúlnak a tárgyak tulajdonságaiba: a Diablo IV-ben a Magic tárgyak rendelkeznek a legerősebb módosítókkal (affixes), míg a Rare-eken akár ötfajta bónusz is lehet.
A Legendaryk abban térnek el a Rare-ektől, hogy az alaptulajdonságok mellé mindegyik tárgy kap egy randomgenerált legendás hatást is, ezzel biztosítva, hogy mindegyik különböző legyen. Ezenkívül lehetnek karakterosztály-specifikusak is, ez azt is elősegíti, hogy ne legyenek automatikusan mindenben jobbak, mint a más kategóriába eső eszközök.
A legfelső kategóriába tartozó Mythic tárgyakat a Diablo IV-ben a Unique-ok váltják. Ezeknek mindig előre meghatározott bónuszai lesznek, tematikus és karakterspecifikus eszközökre számítsunk. A sokféle tárgy, a felfrissített, karakterközpontú fejlődési rendszer és a vadonatúj képességfák a fejlesztők szerint biztosítják, hogy mindenki magáénak érezhesse a hőst, akivel játszik.
A csapat továbbra is várja a blogbejegyzésekre adott visszajelzéseket, amiket nagyra értékelnek, legközelebb pedig az online megtartott BlizzConon, a BlizzConline-on találkozunk velük.
D4-ben szerintem sokkal nagyobbak lesznek a térképek, mint a 3-ban. Elvileg horrorisztikus lesz megint, szóval remélem lesz olyan fosatós rész, mint amikor az 1-ben először futottam neki a Butcher-nek.
Még simán lehet, hogy lesznek runák is a játékban. Nagyon messze van még a megjelenés. Az biztos, hogy nekem már most jobbnak tűnik, mint a 3.
https://www.facebook.com/groups/diablomagyarorszag
+D2-ben rettegve vártuk a patch-eket, mert egy-egy reballance után kezdhettük újra 0-ról felépíteni a karaktert.
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.blizzard.diablo.immortal
Mondjuk az egy kínai reskin, blizzardnak nem sok köze van hozzá, úgyhogy akár még jó is lehet.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.