Az Elite Dangerous pilótái hamarosan végre kinyújtóztathatják a lábaikat, hiszen a következő nagy kiegészítőben, az Odyssey-ben elhagyhatjuk majd a hajónkat, hogy talpon fedezzük fel a galaxis bolygóit. Az emberlakta rendszerekben természetesen ellátogathatunk majd a kisebb-nagyobb településekre is, viszont ha egy kis rendbontásra vágyunk, akkor az óriási Corvette vagy Anaconda sem lesz mindig elég a sikerhez.
A Frontier csapata Redditen válaszolt a rajongók kérdéseire, ennek köszönhetően pedig megtudhattunk egy-két nyalánkságot a települések védelmi rendszereiről is. Elárulták például, hogy a legtöbb bázis komoly védelmi rendszerekkel rendelkezik majd, így sokszor okosabb döntés, ha először csendesen közelítjük meg a problémát: meghackelhetjük és ezzel kiiktathatjuk az automatizált lőtornyokat.
Természetesen a frontális támadás is működőképes lehet, akár lábon is, a nagy tűzharcok közben viszont ne lepődjünk meg, ha az ellenfeleink erősítést hívnak. Ez a rendszer azonban nem végtelen, így kellő tűzerővel kiiktathatjuk az egész bázist. A települések egyébként többféle státuszban létezhetnek, vagyis lehetnek elhagyatottak, aktívak, harcban állók, sérültek vagy inaktívak is.
Az Elite Dangerous: Odyssey némi csúszást követően végül a tavasz végén érkezik meg, de előtte tehetünk majd pár kört az alfaváltozattal is. Mindez sajnos csak a PC-s változatra vonatkozik, a konzolos premierre csak ősszel kerül sor.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.