Ahogy azt megígérte, a CD Projekt RED számos erőforrását a Cyberpunk 2077 hibái kijavításának rendelt alá (az 1.2-es patch a minap jelent meg), most azonban elérkezettnek látták az időt a lengyelek, hogy helyzetjelentést adjanak a jövőbeli elképzeléseikről – erről szól az alábbi, huszonöt perces videó is. A Red 2.0-ra keresztelt stratégia persze nem csak a Cyberpunk 2077-et érinti, hanem a csapatnál lévő más címeket is.
A jövőben például párhuzamosan fognak nagyobb címeket fejleszteni – ebben segít például a most megvásárolt kanadai Digital Scapes, aminek a fejlesztői CD Projekt RED Vancouver név alatt fognak innentől együtt dolgozni a lengyelekkel. Változást ígérnek a munkakörülményekben is (a Cyberpunk 2077 előtt is sokat foglakozott a sajtó a náluk tapasztalható crunchcsal), illetve arról is szó esett, hogy a jövőben rövidebb marketingkampányokat fognak folytatni, azokat csak a megjelenéshez közel kezdik el.
Az új stratégia része az is, hogy a már náluk lévő technológiák segítségével túlterjeszkedjenek az egyszemélyes RPG-k rajongóin: a címeiket szeretnék online játékélményekkel megtámogatni. Ennek értelmében a Cyberpunk 2077 multija sem önálló játék lesz, ahogyan arra korábban utaltak, hanem valamilyen formában az egyszemélyes élmény kiegészítése. De ezek ellenére, ezt kiemelték, továbbra is a történetközpontú, single player játékokon lesz a fókusz.
Ami a jelenlegi játékaikat illeti: továbbra is dolgoznak a Gwenten és a The Witcher: Monster Slayeren (a franchise mobilos mellékágán), és még az év vége előtt igyekeznek összehozni mind a Cyberpunk 2077, mind a The Witcher 3: Wild Hunt next-gen változatát.
Kb senkit sem érdekel már, valszeg azért nincs komment sem.
Aki akarta már végig vitte, vagy játszott vele de abba hagyta az most mit csináljon azért mert jött egy patch?
Semmi látnivaló nincs itt lehet lapozni
- mindenki imádni fog
- nagyon sikeres lesz
- ők lesznek a legnagyobb arcok, mert ingyenes DLC
- részvények az égben
De ha most megnézzük az állapotokat, akkor láthatjuk, hogy nem pont ez lett. Viszont ez a nem különálló játék, hanem valami beépített online lehetőség a mostani játékban, akkor ez lehet akár egy jó kis co-op előszele is. Arra lenne emberem.
Meg hiányolom a vérző szívű hátrányos helyzetűeket is, akik az "ezt ígérték/azt ígérték/mikor lesz már 2D-s oldal nézet exkluzív a játék" szövegeket nyomatják.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.