Felhőalapú játékélményt kínál majd a Samsung

  • Írta: Shifty
  • 2022. január 3.
  • Hardver
Link másolása
Szerdán rajtol el az idei CES, de a Samsung már most lerántotta a leplet az idei TV-felhozataláról, illetve bemutatta a Samsung Gaming Hub nevű megoldását, ahol egyszerre érjük majd el a GeForce Now-t, a Google Stadiát és az Utomikot is.

A Samsung bemutatta, milyen modellekkel és megoldásokkal készül az idei esztendőre a televíziós piacon. Kapunk itt majd rádiohullámmal tölthető távirányítót, illetve NFT-támogatást, de ami talán ennél is izgalmasabb, hogy bemutatkozott a Samsung Gaming Hub nevű rendszer, aminek köszönhetően egyszerre élvezhetjük majd a GeForce Now, a Google Stadia és az Utomik felhőalapú szolgáltatásait. A felhasználói felület egy hatalmas ökoszisztéma első lépcsőfoka, amit a jövőben a Samsung további szolgáltatásokkal igyekszik majd bővíteni.

Természetesen itt is kapunk majd mesterséges intelligenciát, ami figyeli szokásainkat, amelyek alapján játékokat ajánl nekünk a rendszer, illetve nem kell majd mindenféle kontrollerekkel bajlódnunk, mert elméletileg elég lesz mondjuk egy Xbox-kontrollerrel összekapcsolnunk a készüléket, utána pedig minden szolgáltatás játékait ugyanúgy élvezhetjük. 

Amivel kapcsolatban egyelőre nem érkeztek információk, az az, hogy milyen minőségben élvezhetjük majd a felhőalapú játékélményt, ugyanis nem tisztázott, hogy például a GeForce Now és a Google Stadia esetében garantált-e majd a 4K-s felbontás. Mike Lucero, a játékszekcióért felelős vezető elmondása szerint szorosan együtt dolgoznak a partnereikkel, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsák majd a vásárlóknak, további részleteket viszont csak később osztanak meg, valamikor a premierhez közeledve.

Érdekesség, hogy hiába áll partneri kapcsolatban a Samsung és a Microsoft, az Xbox Cloud Gaming nem része a premier során kínált felhozatalnak, és arról sincs szó, hogy ez a jövőben megváltozna. Sajnos a Steam Link sem csatlakozik majd a kínálathoz, legalábbis a premier napján biztosan nem.

Update! Később az NVIDIA megerősítette, hogy a GeForce Now kezdetben csak 1080p-t tud majd a Samsung (és az LG) tévéin.

3.
3.
Mortis
#1: A legkisebb gond itt a színvonal. Inkább az, hogy ez egy disztópikus klisé volt még 10 évvel ezelőtt is: most meg éljük.
2.
2.
manderel
#1: A "Netflix színvonal" leginkább a saját gyártású tartalmaikra húzható rá, ebben az esetben ilyesmiről szerintem nem lesz szó.
Ez inkább a Spotify féle vonalnak tűnik.
1.
1.
csoki0619
Érdekes látni merre halad a gaming ipar. Nagyon kíváncsi leszek, pár év múlva mit fog eredményezni ez a játék, mint "szolgáltatás" hozzáállás.
Nem birtoklod a játékot. Az max addig a tiéd, ameddig fizeted a havidíjat, vagy/és ameddig a kínálat része. Így egy csapással megszabadulnak a használtjáték kereskedéstől, plusz generálnak maguknak egy havonta biztosan befolyó bevételt. Melyik a jobb?
1. Egy adott játékot megvesz abban az egy hónapban 4 millió játékos

2. Egy adott szolgáltatásért fixen kifizet havonta 10 dolcsit, tegyük fel, 30 millió gamer.

A filmes- és zeneiipar után a játékipar is beáll a sorba. Meglátjuk ez hosszútávon mennyire fog a minőség rovására menni (lásd netflix színvonal).
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...