Halo Infinite - sokat kell még várni a kooperatív módra

  • Írta: Shifty
  • 2022. április 23.
  • Letöltés
Link másolása
A Microsoft és a 343 Industries lerántotta a leplet a Halo Infinite jövőbeli terveiről. A rajongók valószínűleg nem lesznek boldogok, mert a kampány kooperatív módjára még legalább négy hónapot kell várniuk.

A Halo Infinite meglehetősen foghíjas tartalommal jelent meg tavaly, a 343 Industries pedig azóta sem igen tudta felgyorsítani a fejlesztését, így a játék második szezonja csak most májusban jelenik meg, a régóta várt egyéb tartalmakra pedig még további hónapokat kell még várnia a rajongóknak.

A most bemutatott roadmapből ugyanis kiderült, hogy a Halo-sorozat egyik legfontosabb eleme, a kooperatív mód csak augusztus végén érkezik, vagyis még legalább négy hónapot várnia kell a rajongóknak. Ugyanekkor futhat be a küldetések újrajátszásának lehetősége is, míg a játék pályaszerkesztője, a Forge hiába szivárgott már többször is, a tervek szerint csak valamikor szeptemberben rajtolhat el, akkor is csak nyílt béta formájában.

A májusban induló második szezon ismételten hat hónapot ölel majd fel, vagyis a harmadik szezon csak november elején rajtol el.

1.
1.
Csoki80
Jó játék volt, de így utólag már kár piszkálni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...