Körökre osztott mellékágat kap az EA Sports FC

  • Írta: szlav
  • 2023. október 12.
  • Bejelentés
Link másolása
Ahogy arról már a címe is árulkodik, az EA Sports FC Tactical a megfontolt döntéshelyzetekre és a körültekintő, okos taktikázásra helyezi a hangsúlyt. A mobilos vadhajtás a jövő év elején érkezik.

Már az előregisztráció is megkezdődött az EA Sports FC Tacticalra, amely valamikor a jövő év első felében lát napvilágot iOS-es és androidos mobileszközökön. A részletek egyelőre szűkösek, illetve egyelőre hivatalos trailert sem kaptunk az EA Sports FC Mobile mellett labdába rúgó játékról, az Electronic Arts azonban annyit már elárult, hogy egy körökre osztott stratégiai játékról beszélhetünk - ezt persze jórészt már a címből is leszűrhettük.

Komoly szerepet kap majd tehát a játékosok személyre szabása, az erőnlétük beosztása, a támadások, védekezések, felállások és csapatmozgások menedzselése, miközben a meccseket a számítógép által szimulálva, fordulóalapú tálalásban követhetjük szemmel. A 10 ligát és több mint 5000 játékost felvonultató mobiljáték ráadásul többféle játékmódot is tartogat majd: igen, nem hiányozhatnak a barátságos vagy kompetitív online mérkőzések sem.

1.
1.
Krumplistarkedli
Nekem egyaltalan nem jonnek be ezek a korokre osztott game-ek. A sakkon kivul mashol nem kene letezzen ez a korokre osztottsag, foleg nem egy foci szimulacioban ahol epp az a lenyeg hogy valos idoben iranyitasz. Szoval csak annyit kerdezek toluk hogy "Miert kell korokre osztott vadhajtas a focibol?" :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...