Resident Evil 3 teszt

  • Írta: gorien
  • 2020. március 30.
Link másolása
Értékelés 9.0
A Capcom ismét egy klasszikusát újította fel a Resident Evil 3 remake-jével. Számos klasszikus elemet leváltottak, újakat hoztak be, de az atmoszféra a régi, ha nem rémisztőbb. Ideje hát, hogy újra átéljük Raccoon City elestét!

A túlélőhorrorok történelemkönyvében a Resident Evil-széria valószínűleg megtöltene néhány oldalt, és jó okkal tenné. A sorozat korai részeiben a túlélés kapta a nagyobb hangsúlyt, annak helyét idővel azonban átvette az akció, és ha valaki csak az újabb alkotásokkal játszott, nem biztos, hogy ráismerne kedvencére a régiekben. Ez persze alapvetően nem gond, hiszen szinte minden változik, fejlődik, így az, hogy egy játékszéria szakít egyes elemekkel, nem újdonság.

A Capcom 2015-ben kezdte visszavezetni a köztudatba az első részeket felújított, magas felbontású formában. Azonban míg a Resident Evil és a Resident Evil Zero csak remastert kapott, a Resident Evil 2 már egy komplett remake-et, amelyben a fejlesztők számos eredeti vonástól megváltak, hogy az ne csak látványban hasonlítson a modern akciójátékokra. Mindezt úgy csinálták, hogy az alaphangulatot és az ismerős játékelemeket sem áldozták fel, így a remake tényleg egy új generációnak hozhatta el a lényegében megmaradó, klasszikus élményt.

A 1999-es Resident Evil 3: Nemesis esetén is az utóbbi vonalat választotta a Capcom, mondhatni a semmiből építették újra a játékot. A harmadik rész remake-je alapjaiban persze megegyezik az eredetivel, de még a Resident Evil 2 újrázásánál is több újdonságot pakoltak bele.

A történet a régi: elszabadult a T-vírus Raccoon Cityben. Miközben a város a zombik martalékává válik, Jill Valentine-nak nem a kijutás az egyetlen gondja, ugyanis a vírusért felelős Umbrella kifejezetten az ő (és csapata) kiiktatására alkotta meg a Nemesist. A Nemesis elleni harcban Jillnek segítségére lesz Carlos Oliveira, az Umbrella zsoldosa, az idejük azonban véges.

A sztori alapja tehát maradt, de annak felépítése már változott. Kapott egy kibővített prológust, néhány új szereplőt, egyes események pedig máskor vagy máshol történnek meg. Míg az 1999-es darabnak Jill volt az egyértelmű főszereplője, és Carlosszal csupán egy kisebb szegmenst kaptunk, ezúttal a zsoldosnak is több játékidő jut.

Ahogy a Resident Evil 2 remake-jénél, úgy itt is az irányítás jelenti a legnagyobb változást. Búcsút inthetünk a rögzített kameraállásoknak vagy a kameraközpontú karaktervezérlésnek – ahogy a modern akciójátékok megkívánják, most már a főhős válla fölül nézzük az eseményeket. Ennek egyik egyértelmű előnye a célzás finomodása, hiszen a célkeresztet immár egyenesen ráhúzhatjuk a zombik fejére, nem kell azzal kínlódnunk, hogy az automata célzás szerint mit szeretnénk lőni.

Az irányítás könnyen elsajátítható és egyszerű. Míg harci készségeinket az új célzáskezelés erősíti, addig a mozgást és menekülést olyan funkciók könnyítik, mint a gombnyomásra hátraarc vagy a kitérés. Utóbbi az eredeti Resident Evil 3-nak is a része volt, és ahogy abban, úgy most sem mindig gördülékeny. Előfordul, hogy hiába ugrunk, a zombi így is a nyakunkba mélyeszti a fogait. A zombik animációja egyébként sem teljesen tökéletes. Megesik például, hogy kiterítünk egyet, majd lőszert spórolva (végleges) halálra szurkálnánk a késünkkel, ő mégis egy milliszekundum alatt vált újra támadásba, mikor még a földön kellene rángania.

A tájékozódást térkép segíti, amely külön színekkel hívja fel arra a figyelmünket, hogy egy-egy szakaszt kellőképpen átkutattunk-e már. A Resident Evil-sorozatra jellemző a kíméletlen eszköztár-menedzsment, és ez most sincs másként. Nagyon korlátozott számban állnak rendelkezésünkre zsebek, és az eredetivel ellentétben jobban kell figyelnünk, mit hordunk magunkkal – míg ott a rakétavető is elfért egyetlen rekeszben, most a gépfegyver is két helyet foglal. Tárhelyünket elszórt övtáskákkal bővíthetjük.

Míg minden egyes játékszakaszon próbáljuk kitalálni, hogy miből mennyit érdemes magunkkal vinni, arra figyelemmel kell lennünk, hogy a lőszer nem a fán terem, elég szűkmarkúan méri a játék, főleg a nehezebb fokozatokon. A Resident Evil-szériában az 1999-es részben mutatkozott be a lőszerkészítés tudománya, ez bekerült a Resident Evil 2 remake-jébe, és most is visszaköszön. Így nem is mindig lőszert találunk, hanem csak az alapanyagokat, azt azonban többféleképp variálhatjuk, tehát mi döntjük el, pisztolyhoz vagy söréteshez gyártunk töltényt.

A harcon kívül a Resident Evil-játékok másik állandó szereplője a sok fejtörő. Az eredeti játékkal kapcsolatos emlékeid nem feltétlenül lesznek a segítségedre a puzzle-öknél sem, mert a megoldás gyakran máshol keresendő, mint régen. Cserébe a fejtörőkhöz kulcsot adó leírások (amiket jegyzetként, levélként megtalálhatunk azok közelében), jóval tömörebbek és egyértelműbbek, így a megfejtésükkel biztosan nem lesz gondunk. Viszont annak ellenére, hogy a puzzle-ök változatlanul jelen vannak, mégis úgy érzem, háttérbe szorultak ezúttal, jóval marginálisabb szerepet kaptak, mint az eredetiben.

A másik, amiben hátrányt szenved a játék az eredetihez képest, az a történetvezetés. Egyrészt, mivel elhagytuk a kötött kamerákat, a világ kibővült: Raccoon City háztetőitől a csatornáig számos helyszínt bejárunk, és minden csodásan néz ki. A nagy szabadság ugyanakkor nem feltétlenül terjed ki teljesen a felfedezésre. Továbbra is bátran kószálhatunk a játéktérben, felderítve a rejtett zugokat és titkokat, vissza-visszamenve új cuccok birtokában korábbi szakaszokra, mégis a történet előrehaladása sokkal direktebb, mint volt.

Jóval egyértelműbben vezet a játék egyik fordulóponttól a másikig, és így nem tudsz alternatív megoldásokat keresni. Tehát többször érzem azt, hogy "kizárólag erre az egy helyre mehetek el most, mert az itt megtalált tárgy oldja fel a következő játékszakaszt, ahol majd szintén egy specifikus pontot kell megkeresnem". Az eredetire jellemző döntéshelyzetek is a változtatás áldozatául estek. Abban kimerevedett a képernyő, és a játék felkínált két lehetőséget egy helyzet megoldására (például futsz-e a Nemesis elől, vagy csapdába ejted), ezúttal ilyenek már nincsenek.

De ha valaki nyert a remake-en, az egyértelműen a Nemesis (még ha szegényt ejtették is a címből). Nyilván sokat hozzáad a modern grafika egy efféle szörnyhöz, de láthatóan változott is néhány ponton a dizájnja. Például most már egyértelműen gigászi, fenyegetően tornyosul Jill fölé, ahányszor csak felbukkan. Az mondjuk más kérdés, hogy egy ilyen hegyomlás hogyan szuszakolja be magát egy cukrászdába – a mérete mindenesetre nem állítja meg abban, hogy mindenhová kövessen minket. Sőt, már nem éri be az utánunk koslatással, ha túl messzire kerülünk tőle, egyszerűen elénk ugrik. Ennél levakarhatatlanabb még sosem volt.

Kiválóan érzékelteti azt a játék, hogy addig van jó dolgunk, míg a Nemesis ránk nem akad. Ha ez a zombigólem felbukkan, onnan vége a békés felfedezgetésnek, futhatunk az életünkért. Ezt tovább nehezíti az, hogy a korábban kinyírt zombik helyét hajlamosak újak átvenni, ha elkezdődik egy üldözéses szekvencia. Átmenetileg persze kiiktathatjuk a Nemesist, a fogócskával ekkor sem hagy fel, de kapunk egy szusszanásnyi időt, plusz eldob egy-egy ládát, amiben például fegyverfejlesztéseket találhatunk.

Mivel ez egy Resident Evil-játék, nyilván nem a Nemesis az egyetlen, aki megkeseríti az életünket. Visszatérnek a régi ismerősök: zombik, zombikutyák, hunterök, ugyanakkor néhány új ellenféllel is meggyűlik a bajunk. Mint már említettem, érdemes óvatosan bánni a lőszerrel, és ha lehet, például a késsel végezni velük, de ha sokan vannak, segítségünkre lesznek a pályán elhelyezett robbanó hordók vagy hibás generátorok.

Ahogy az megszokott, a legtöbb lénynek megvan a maga gyengepontja, amit kihasználva jóval hamarabb végezhetünk velük, azonban amikor épp nyomunkban van a Nemesis, erre nemigen lesz lehetőségünk. Ilyenkor általában egyedül a kitérés áll rendelkezésünkre, azonban mivel az nem mindig működik tökéletesen, néha elszenvedünk egy-egy igazságtalan sérülést. Életünket a játék során talált gyógynövények vagy az elsősegély-sprayk töltik vissza, de ezeket is érdemes nem elpazarolni.

A látványért a Resident Evil 7-ben és a Resident Evil 2-ben is használt RE Engine felel, és nem lehet okunk panaszra. Nagyon mutatós minden, a lángokban álló, de máskülönben sötét városnak rémületes az atmoszférája. Amihez csak hozzáadnak a háttérzajok, mint a kerítést verő zombik, amik miatt mindig a hátad mögé nézel, mert nem tudod előre, mikor törnek át. Akármelyik helyszínen is járjunk, mindnek van egy olyan kisugárzása a kép és a hangzás együttműködése révén, ami miatt nem mer lankadni az éberséged. Néha a fények-árnyékok vagy a textúrák nem tökéletesek, de ennél több szó nem érheti a ház elejét.

Az eredeti játékhoz képest a szereplők is frissültek: Jill már harchoz van öltözve, és Carlos sem egy manökeniskolából szökött. És habár az eredeti szinkronnak is megvan a maga bája, immár jóval természetesebb párbeszédeket hallgathatunk, ami egyrészt a szinkronszínészeknek köszönhető, másrészt a valamivel kifinomultabb szövegkönyvnek.

A Capcomnak újra sikerült megcsinálnia azt, amit a Resident Evil 2 remake-jével: úgy öltöztette új köntösbe a klasszikusát, hogy az eredeti bájából lényegében nem vesztett. Habár a Resident Evil 3 valamivel talán akció-orientáltabb, mint az 1999-es változat, továbbra is erős az atmoszférája, a Nemesis pedig annál is hátborzongatóbb.

A történettel is elérték, hogy épp annyira legyen friss, amennyire ismerős, ezáltal akkor is új élményt tud nyújtani, ha a régit számtalanszor végigjátszottad. Vadászhatod például a különbségeket, hiszen akad néhány. Akár régi rajongója vagy a sorozatnak, akár most ismerkedsz vele, mindenképp érdemes rászánni az időt – a felfedezésre is, hiszen minek újították fel, ha csak úgy átrohansz rajta?

A Resident Evil 3 PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re jelent meg. Mi az utóbbin teszteltük. A Resident Evil: Resistance-szel külön cikkben foglalkozunk majd.

Kapcsolódó cikk

39.
39.
Nothing
Na, sikerült a végére jutnom.
Az eredeti játék nagy kedvelőjeként mondom, hogy igazán jól sikerült a remake. A leggyakoribb kritika, hogy túl rövid - nos, nekem elsőre 10 óra felett volt a végösszeg, igaz, én felfedezős, körbejárós, óvatosan haladós figura vagyok. Szerintem ez a játék nem rövid, inkább kissé gyorsan, mondhatni kapkodósan tudja le a fontosabb részeket, ezért tűnhet rövidnek. Az igazi probléma inkább az extra tartalom hiánya (a multis Resistance aligha számít annak...). Se egy Mercenaries mód, se plusz feladatok (mint legutóbb a Ghost Survivors) vagy ilyesmi. A második rész felújítása tartalmilag nagyon veri a 3.-at, és nem úgy tűnik, hogy a Capcom szándékában állna bármit is tenni az ügyben. Kár, mert az alapmű tényleg igényes és izgalmas, méltó az eredetihez - csak az élmény lehetne...több.
38.
38.
Ps fanboy
#37: Hát igen, a Hardcore után még van a Nightmare és az Inferno fokozat. De ezt már csak a YouTube ról tudom, mivel nekem még a Hardcore módot sem sikerült befejezni, az utolsó előtti boss kissé megakasztott.:)
37.
37.
JohnSpartan
#32: Lesz majd hardcore-nàl nehezebb fokozat is? Mert most tartok a 2. végigjátszás közepén (hardcore) és majd csak akkor írok véleményt ha a legnehezebb fokozaton is túljutottam. Standard nehézségen 6:30 volt kb az időm és csak az eggyik széfet hagytam ki.
36.
36.
Macifasz
#34: Kipróbáltam ezt is meg az overlay letiltását is most és nop. :-( Sebaj, nem játszhatatlan, max a headshootokról kell lemondanom miatta. :-D De köszi, hogy írtál újra, kutakodok még én is kicsit, hátha.
35.
35.
Macifasz
#30: THX, a grafikai beállításokkal varriáltam rengeteget volt, hogy mindent OFF-ra raktam. De a steam overlay tiltást meglesem még, köszi a tippet, plusz ránézek akkor a Steam javaslatokra is.
34.
34.
#29: "It looks like what may be causing it is the "FidelityFX CAS + Upscalling" was ON. Setting it to OFF seemed to fix the stuttering issues in the RE3 Demo."
33.
33.
#32: Ez tök jó ez komment, szívesen olvastam. Szinte csak ezekre vagyok kiváncsi a játékból, amit elmeséltél, mert amellett már magam is látom hamarosan (kattintás kérdése), hogy jó-e, vagy működik-e. Így a sok negatív dolog mellett, amit hallani a játékról örülök, ha valakinek tetszik és azért (mivel konkrétan a kedvenc játékom remake-jéről beszélünk) lehet, hogy tetszeni fog ez is :)

Amúgy gőzön nagyon pozitív az értékelése.
32.
32.
Ps fanboy
Így a végére érve nekem pozitív csalódás az egész, legalábbis amilyen kririkákkal illeték egyesek. Eleve nem mondanám rövidnek (a speedrunt most hadjuk), legalábbis nem rövidebb mint az origin, vagy a R2make, csak ott két kampány van, ami szinte ugyanaz, ezért nem érdemes, és nem is igazságos ha azt egyben számoljuk, azt leginkább az ujrajátszhatósági faktorhoz lehet behúzni. Viszont a R3make-ben több nehézségi szint van, és a legnehezebb gondolom jóval nagyobb kihívást nyújt, mint a R2make hardcore módja (legalábbis az elnevezéséből erre következtetek) ez máris emeli az ujrajátszhatósági faktort, legalábbis számomra mindenképpen. Nekem standard módban, (ami ugye a normál szintnek felel meg) a teljes játékidő 10 óra valahány perc volt, a tiszta játékidő pedig 7 óra 48 perc így elsőre, igaz nem siettem. Viszont tény, hogy érzetre nem tünik hosszúnak, de ez azért lehet, mert egyszerűen nem akaszt meg a játék szinte semmivel, folyamatosan pörög, az egyik helyszínt váltjuk másik után, aztán van, hogy vissza-vissza térünk ugyanoda, de nem igazán úgy kezeli egyben a játéktereket, mint mondjuk a R2make, ahol ötvenszer körbeszaladgáljuk ugyanazt az épületet, hogy az utolsó ajtó is kinyíljon, hogy tovább tudjunk haladni. A R3make-ben területre nagyobb és többféle helyszínt járunk be, igaz ezeken legtöbbször csak átszaladunk, vagy átlövöldözzük magunkat, nem erölteti ránk a játék a helyszínek olyan szintű kiismerését, mint mondjuk a R2make ben, de ezesetben nem is baj, mert nem is úgy vannak felépítve. Helyette inkább szépen adagolja őket egymás után, révén a sztori szerint át kell gázolnunk a fél városon, hogy ki jussunk, ezt most tényleg következetessen figyelembe is veszik a készítők ahogy kell, nem úgy mint az origi-ben, ahol pl. Jill nek tálalni kell egy öngyújtót, ami üres, ezért olajat is kell találni bele, hogy le tudjon égetni egy kötelet az egyik továbbjutáshoz szükséges kapuról, úgy, hogy elvileg kés is van nála. Az ilyeneknél már akkor is kicsit kilógot a lóláb mikor én először játszottam, na jó akkor nem, csak most így visszatekintve, én ma már nem szívesen látnék ilyen alibi jellegű időhúzásokat mint annó, csak azért, hogy elhitessék ez is olyan csavaros akar lenni mint mondjuk a R2make. De azért ebben is vannak "logikai" feladványok bőven, csak éppen annyi és olyanok amilyenek az egyes helyzetekbe belepasszolnak, mindamellett, hogy a feszes tempó is érezhető legyen. Szerintem ebbe a R3make-be most legalább olyan kreatívan és bátran nyúlt bele a Capcom, mint annó az origi 2 után a 3-ba. Viszont tény, hogy nem tökéletes. Nálam előfordult, hogy nem mindig működött olyan fokon a parahangulat amilyenen egy-egy helyszínből adódóan kellett volna. Az, hogy néha direktbe egyik helyről csöppenünk a másikba, valahogy nem mindig tudja tartani azt az egyensúlyt mint pl. a R2make. Bár a Remake2 akcióban és pörgésben nem is szállt el úgy mint a Remake3, ezért könnyebb dolga volt ilyen téren, hogy megtartsa azt a bizonyos egyensúlyt az akció és a para között. Viszont bármennyire is elszált ez a rész és ha nem is mindig olyan parás mint elődje, de monumentálisabb minden téren és nem a rossz értelemben. Működik és Resident-es maradt. A harcrendszert pedig külön kiemelném, nem forradalmi, de rohadt jól működik és néha olyan mozgalmas, hogy enyhe túlzással már-már a Dark Souls-t juttatja eszembe, főleg bossfightoknál, mindezt ebben a miliőben. Szóval túlzónak találom a sok kritikát, ok, hogy a régi helyszíneket megcsonkították, de nem lett benne kevesebb helyszín, vagy kevésbé változatos, sőt. Bárhol is vagyunk a város közepén, vagy bármennyire is elszeparált helyen pl. lent a kanálisban stb.. folyamatosan érződik, hogy egy városban vagyunk, mindig akad egy gazdagon leharcolt, vagy csak szimplán elhagyatott városrész látkép, útszakasz ahol keresztül kell mennünk, különböző lakóépületek, boltok...stb, szinte egészen a játék végéig. Egyszerűen nem lehet ráismerni, már nem érződik a kötöttség, a kompromisszum, lehet, hogy kivették a Clock Tower-t, (amit én is bánok, és ami amúgy benne van, csak nem úgy) egy komplett város kárpótol helyette, ahol egy-egy kisebbnek szánt helyszín a maga változatosságával berendezve mint a tereptárgyak, épületek, növényzet és ezek összesége egy adott helyszínen belül, legyen az egy park, vagy egy kisebb útszakasz, lefedi az eredeti játék díszleteinek egyharmadát... Ezt azért nem érdemes figyelmen kívül hagyni. Az utolsó helyszín pedig szintén telitalálat nálam, a legjobb és leghitelessebb földalatti labor amit Residentekben láttam. Az óriáskukacot mondjuk hiányoltam, viszont a Nemesis elleni bossfight-ok, főleg az utolsó, olyan epic, hogy beszarás, az óriás Alien királynőre emlékeztető monstrum és ahogy lenyomjuk az valami szenzációs. Ez nem kritika volt, csak a véleményem. Szerintem méltó Remake lett ez is.
31.
31.
#29: Amúgy már van pár téma erről javaslatokal Steam-en, javallom az ottani nézelődést.

Más:

Aki meg meri kérdezni Steam fórumon, hogy miért nincs a Clock Tower a játékban, az kap egy ban-t.
Aki arról témázik, hogy mi a francért kellett elcseszni Jill szoknyáját, az is kap egy ban-t.
Aki azt firtatja, hogy hol éri meg az 5 órás játék 60€-ért az is kap egy ban-t.

Corporate BS megy rendesen, úgy látszik, hogy a Capcom ezt csak eladni akarja, megcsinálni már nem annyira akarta. Úgyhogy ez a nagy Capcom face-turn nem jött össze, ugyan úgy heel a Capcom is.
30.
30.
#29: Hali, nekem jól fut, szerencsére nem csinál ilyet. Most csak ilyen tök általános dolgokat tudnék javasolni. Nekem pl a Doom feltetetett egy új drivert, lehet az. Meg lehet próbálni tiltani a Steam overlay-t, az néha segít, illetve, mivel millió grafikai beállítás van, meg lehet próbálkozni kitalálni melyik miatt van. (Én pl CA és MB kikapcsoltam kérdés nélkül).

A legrosszabb eshetőség nálad az, hogy a Denuvo miatt csinálja és akkor a megoldás a tört játék. Tedd fel esetleg a demóját és nézd meg, hogy az is szaraxik-e. De ha hallok róla, vagy eszembe jut valami, akkor írok.
29.
29.
Macifasz
Annak, aki PC-n tolja, észlelt mikrolaggolást? Nálam cirka 2 másodpercenként be-be szaggat a kép olyan 1-2 ezred másodpercre. Nem játszhatatlan, de észlelhető és számomra 'rvára zavaró. :-D Kipróbáltam már mindent, újratelepítettem háromszor, három különböző vinyóra, nem javult meg. Vagy 40 percig varriáltam a grafikai beállításokat volt, hogy mindent kikapcsoltam, mindent leraktam LOW-ra és a felbontást beállítottam 800*600-ra, de így is csinálta. :-D Természetesen az előző résszel nem volt ilyen gondom, és a többi játék, ami fent van a gépemen nem csinálja ezt. Neten nem találtam semmit egyelőre, szóval...tipp esetleg?
28.
28.
#27: Hát, már összesen 18 perc playtime-ot beletettem a játékba, szóval kb a felénél lehetek. Két fontos dolgot észrvettem. Az első, hogy Jill szoknyája már nem szoknya, hanem egy rövid nadrág, ami előről szoknyának néz ki. A másik, hogy gépigényben nem tűnik nagynak és nagyon jó be lehet állítani, mi több, jól néz ki. A harmadik, meg hogy úgy jönnek a rewiev-k a játékra, hogy 4.9 óra, 5.6 óra, 5.4 óra. Tehát valakik ennyi idő alatt végig vitték és általában pozitívan értékelték (mások meg nem).

Most még dolgom van, de aztán neki ülök, ami ha ilyen rövid a játék még azt is jelentheti, hogy még ma vége lesz. De ha neki sem állok ma, akkor holnap tuti vége lesz. Meg minden, amit hallottam... Nekem is el van menve tőle a kedvem, de egyszerűen végig kell játszanom, hogy bármit mondjak.

Csak bennem van egy bizonyos félsz, hogy volt az a másik, amit telepíteni lehetett volna, a multis fosistance. Hogy lehet, hogy olyan lesz ez, mint a ME3, hogy volt két hónap a játékra és 8 a multira, aztán ki kellett rúgni az ajtón és akkor erre ment ez a rövid idő és pénz.

Mindegy, mert nekem ez a játék az eredeti RE3-at nem tudja retcon elrontani, ezt meg úgyis végigviszem.... Szerintem írok is utána egy pár sorost róla. Ha nagyon rossz, akkor leveszem, mint a Lenin-képet.
27.
27.
Nem is mondtátok, hogy külön lehet telepíteni a játékot meg ezt a Resistance akármit. Tök jó, arra így sem-úgy sem vagyok kiváncsi és most így nem kell pazarolnom vele az áramot, hogy letöltsem.
26.
26.
Ps fanboy
Ma megyek érte remélem, hogy jó lesz. Engem nem zavar, hogy több az akció és kevesebb a puzzle, csak attól félek, hogy túl rövid. De mit lehet tenni kötelező darab, ráadásul szabin vagyok és már alig vártam, hogy megjelenjen.
25.
25.
Yanez
#23: Egyetértek. Mondjuk csinálhattak volna korhű puzzleket és akkor senki sem sírna.
23.
23.
godach
Igazából még tegnap akartam írni (a puzzle elemek kihagyása elvette a kedvem a vásárlástól) de most kicsit jobban átgondolva, azt kell mondanom valamilyen szinten megértem.
Ha most tényleg szemellenző nélkül vissza kell emlékeznem, akkor itt szinte minden puzzle elem egy baromság.
Persze az olyat, amikor egy rossz shootgunt lecserélsz a tartón egy jóra és kapsz valami bónuszt még meg is értem, vagy hogy egy rendőrfőnök bele van betegedve az indiana jones féle rejtvényekbe, az még oké. De a 3.-ban is rengeteg puzzle volt, ami nem illett oda.
Rakj be egy jelvényt a szoborba, hogy kiforduljon és legyen benne egy akku (ami egyébként minek van ott? vagy sakkbábuk, amiből ötöt bedugdosva kinyílik egy titkos ajtó ami a továbbjutáshoz kell.

Félre ne értsetek, ez persze nem mentség még arra hogy kiherélnek egy játékot vagy elmegy az akció irányába, de az irányítás mellett, amivel soha nem volt gondom de örültem hogy a 2 Remakeban lecserélték, a puzzle elemek voltak még nagyon elavultak a játékban, amit nem bánok ha nem erőltetnek.

Persze, ha úgy lenne megoldva, hogy az egyik autóból kell az aksi de nincs kulcsod hozzá és VÁLASZTHATSZ, hogy grindolva az autómentőkből próbálsz keresni vagy bemész egy szerszámkereskedésbe (ami tele van döggel) akkor azt mondom jöhet, csak legyen valami apró magyarázata.
Mondjuk én még így is megvenném a negatív kritikák mellett, ha lenne pénzem.
22.
22.
GAMEROD
Ez egy nagy semmi. Semmit nem hoz az eredeti hangulatából, játékmenetéből. Muszájból lett összeganézva. Ilyet remake-nek csúfolni. A 2. rész hozta valamennyire a szintet, ott nem estek túlzásba a változtatásokkal de ez kritikán aluli. Felejthető. Állandó lövöldözés meg robbantgatás, ebből örülhetnek ha a felét eladják mint az előzőnek.
20.
20.
PolluxHUN
#3: #stevecarellesthankyou.gif

Ezt pofáztam a 2. rész újragondoláskort is. Jöttek 9-10es értékelések, záporoztak a túlbuzgó kritikák, még az év végi összefoglalókban is dobogós helyen végzett.....viszont nekem meg rohadt nagy csalódás lett uezen okokból amit írtál most a 3ról. Még 1x nem követem a hibát...
18.
18.
GAMEROD
16.
16.
Mondjuk a PC Gamer 58-ra értékelte a játékot és meg is indokolta, az is érdekes. Tehát pl hiányzik a játékból a Clock Tower, meg csak csőben előre lehet menni...?
15.
15.
RangerFox
Azért ne feledkezzünk meg arról, hogy nem csak elvettek a játékból... Össze se lehet hasonlítani az eredetivel....
14.
14.
Gorient, a cikkírót kérdezném, hogy milyen kapcsolatban áll a régi 3-al, azt végigjátszotta-e és hogy az új 3-at végigtolta-e.
9.
9.
#3: Megvannak nekem is a félelmeim a játékkal, de ennyire nem állok hozzá ellenségesen. Max csak akkor, ha megjelenik, lejátszom és tényleg azt látom, hogy rossz a játék és hogy elrontották. Azt meg kötve hiszem, hogy egy játékos, aki max a Resident 2 remake-t látta eddig, majd neked 5-6 óra alatt végig fogja vinni.

Ugyan úgy, nem akarom előre védeni a játékot, ahogy te előre ekézed, de azok a nagy elágazások azok a valóságban olyanok voltak, hogy vagy a következő egy szoba más volt, vagy nem, de kábé 3 perc plusz játékidőt adtak hozzá az amúgyishez és hatásuk zéró semmi nem volt. Ugyan így a "különböző" befejezések. Elsőre biztos poén, meg érdekes hallani róla, de a valóságban olyan volt a pár másodperc különbség, hogy ahhoz képest a Mass Effect 3-nak 12 db profin megcsinált vége van.
8.
8.
Anti4730
Azert a ketto is olyan volt, hogy vegig vittem egyszer aztan Meg egyszer, de azon kivul az eletben hozza nem nyulnek meg egyszer.
7.
7.
FlexSteel
#3: Éppen ezért mondtam vissza végül az előrendelést. Így nem kell ennyi pénzért. Egyszer már elQrták a Resident Evil szériát a szememben az 5.6. résszel, amikor úgy döntöttek, hogy legyen a játék inkább akció, jóval kevesebb legyen a fejtörő és legyen lineárisabb. A RE2 felújítás nagyon tetszett, mert visszatértek a gyökerekhez. Itt is ezt kellett volna. Kár érte.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...