A heti játékmegjelenések és filmpremierek

  • Írta: fojesz
  • 2010. november 8.
  • Megjelenés
Link másolása
Valamennyit erősödött a mezőny erre a hétre, viszont ez jórészt abban mutatkozik meg, hogy ezúttal kevesebb a selejtcím. Persze játszani így is lesz mivel, a héten kerül boltokba a Call of Duty: Black Ops és végre Magyarországon is bemutatkozik a Kinect, a Microsoft mozgásérzékelős kamerája.

A Kinect november 10-én kerül boltokba, jó néhány játék társaságában: a felsorolással nem bíbelődnénk, lejjebb már úgyis megtettük, viszont a Dance Centralt kiemelnénk; a táncjáték állítólag a Kinect legígéretesebb nyitócíme, ami nem csoda, hiszen a Guitar Hero és a Rock Band sorozatokat is útjára indító Harmonix áll mögötte. A PlayStation 3-tulajdonosok is kapnak exkluzív címeket, jön a SingStar Dance, illetve a héten jelenik meg a The Sly Collection és a Danny Trejo főszereplésével készült The Fight: Lights Out is. Jó szórakozást!

PC:

  • Call of Duty: Black Ops (november 9.)
  • Hank Haney's World Golf (november 9.)
  • Majesty 2: Battles of Ardania (november 9.)


PlayStation 3:

  • Call of Duty: Black Ops (november 9.)
  • Kick-Ass New and Improved (november 9.)
  • Monster Jam: Path of Destruction (november 9.)
  • SingStar Dance (november 12.)
  • The Fight: Lights Out (november 9.)
  • The Sly Collection (november 9.)


PlayStation Portable:

  • Monster Jam: Path of Destruction (november 9.)


Nintendo Wii:

  • Beyblade: Metal Fusion - Battle Fortress (november 9.)
  • Call of Duty: Black Ops (november 9.)
  • Family Feud Decades (november 9.)
  • FlingSmash (november 8.)
  • Gods vs. Humans (november 8.)
  • Hasbro Family Game Night 1 & 2 Bundle (november 9.)
  • Just Dance Kids (november 9.)
  • Karaoke Revolution Glee (november 9.)
  • Monster Jam: Path of Destruction (november 9.)
  • MySims Collection (november 9.)
  • Nickelodeon Fit (november 8.)
  • Reload: Target Down (november 9.)
  • Remington Super Slam Hunting Africa (november 9.)
  • Remington Super Slam Hunting North America (november 9.)
  • Rudolph the Red-Nosed Reindeer (november 9.)
  • Tom Clancy's H.A.W.X. 2 (november 9.)


Nintendo DS:

  • Beyblade: Metal Fusion - Battle Fortress (november 9.)
  • Call of Duty: Black Ops (november 9.)
  • Challenge Me: Brain Puzzles 2 (november 9.)
  • Hidden Mysteries: Salem Witch Trials (november 10.)
  • Monster Jam: Path of Destruction (november 9.)
  • Rudolph the Red-Nosed Reindeer (november 9.)
  • Rune Factory 3: A Fantasy Harvest Moon (november 9.)
  • Style Lab: Fashion Design (november 9.)


Xbox 360:

  • Call of Duty: Black Ops (november 9.)
  • Crossboard 7 (november 10.)
  • Dance Central (november 10.)
  • Dance Paradise (november 10.)
  • DanceEvolution (november 10.)
  • Fighters Uncaged (november 10.)
  • Guwange (november 10.)
  • Kinect (november 10.)
  • Kinect Adventures (november 10.)
  • Kinect Joy Ride (november 10.)
  • Kinect Sports (november 10.)
  • Kinectimals (november 10.)
  • Monster Jam: Path of Destruction (november 9.)
  • MotionSports (november 10.)
  • Sonic Free Riders (november 10.)
  • The Biggest Loser: Ultimate Workout (november 10.)
  • Your Shape: Fitness Evolved (november 11.)


Filmpremierek (november 11.):

  • A közösségi háló
  • A lány, aki a tűzzel játszik
  • Már megint Te
  • Örvény
  • Szerelmi bűnök
  • Ünnepek után


DVD-premierek:

  • Chuck Norris gyűjtemény (november 11.)
  • Columbo - 10. évad: 1. rész (november 9.)
  • Élők és holtak (november 11.)
  • Georga Clooney válogatás (november 11.)
  • Háborús válogatás (november 11.)
  • Híd a Kwai folyón (Blu-Ray, november 10.)
  • Idegenek gyűjtemény (november 11.)
  • Irány Colorado! (november 10.)
  • Kék bársony (november 10.)
  • Moulin Rouge (Blu-Ray, november 10.)
  • Romantikus kedvencek (november 11.)
  • Rómeó és Júlia (Blu-Ray, november 10.)
  • Seal Team VI. - Út a földi pokolba (november 11.)
  • SPI Akció gyűjtemény (november 11.)
  • SPI Horror gyűjtemény (november 11.)
  • SPI Mese válogatás (november 11.)
  • SPI Romantikus válogatás (november 11.)
  • Tükrök 2. (november 10.)
  • Üvegtigris ajándékdoboz (november 11.)
27.
27.
XDannyL
Remélem nem lesz túl nagy pofára esés a COD BlackOps-al, me az új Medal of Honor az valami szörnyű... :S
26.
26.
XDannyL
Húúú de várom már, hogy a GT5 is a listán legyen :)))
25.
25.
Samu
Erről a Monster Jam-ről mondjon már valaki valamit!Gyerekkoromban imádtam az ilyen versenyeket TV-ben nézni,a trailere is tetszik,de túl sok infó nincs róla a neten...Lehet várok vele és karácsonykor már ott lesz a 3ezer forintos játékok közt?
24.
24.
mnmn1
#5: nekem már nem kell :P
23.
23.
Jinbobo
Chuck Norris? aki még a forgó ajtót is betudja csapni! Rengeteg jó vicc van róla! Írjátok be a googléba a nevét, majd klikk a jó napomra! Azt írják ki angolul hogy ők nem keresik Chuck Norrist, ő keres meg téged!
Amúgy jól látom? Kick ass játék? Kijátszottam a letölthető játékát, de az új részéről még csak nem is hallottam! Videót se találok róla.
22.
22.
zsilvolgyi
De örültök a black ops-nak.
21.
21.
p.balou
Aztakurva! Aztolvastam hogy SP horror gyűjtemény! XD
A Kinectet várom, sztem egyet beszerzek...
19.
19.
hakydakillah
15. hát ahogy mondod, egyre kevesebb a normális vitázó, mert hát az anyázás a divat :-)
Nem tudom, hogy hogyan vagy vele, de szerintem a Dragon Ball játék sorozat csúcsa szerintem a Budokai évek voltak, azóta már picit kifulladt a sorozat, főleg hogy az anime-nek vége, tehát újra és újra ugyanaz a story kerül feldolgozásra. Nem értem őket miért nem dolgozzák fel az elejét, a sima Dragon Ball-t, tiszta jó lenne a kicsi Goku-val menni, és az elejét látni játékban
16.
16.
Oliv3r
#14: valszeg a 10. évad hosszabb lett, több rész van benne ezért felszeletelték, nem csak egy epizód van benne, elvégre 4 dvd-s lesz ez a kiadás.
egyébként ezek a mostani válogatások/gyűjtemények nagyon szarok lettek, elég ótvar filmeket válogattak össze :S
14.
14.
tjames
Columbo-t részenként kiadni? Az igen! Mennyi is van? 64-67 rész? :)
13.
13.
hakydakillah
Dehogy veszekszem :-) Nekem is kötelező lesz, szinte soha nem a kritikától lesz jó vagy rossz egy játék, hanem saját magunktól. Néha egy alacsony pontozású játék is ezerszer több élményt tud adni, mint egy maximális pontszámú játék.
9.
9.
hakydakillah
7. Nekem is megvolt a Dragon Ball, az elejétől a GT-ig, és az összes mangát kiolvastam :-)) Én, mint játékról beszélltem, nekem nagyon nem jött be a demó, főleg a kamera + az eddig pontozása is ezt bizonyítja, mert 5 pont körül kap. Hamár erről a stílusról beszéltünk, említettem meg az új Naruto játékot, mert nagyon állat lett szerintem :-)
8.
8.
Moldren
Holnap Black ops!!! Ááá el se hiszem! :D
6.
6.
shooter1234
Ezaz, holnap végre megjelenik a cod.Az utolsó 7 nap számomra 2 hétnek tűnt, annyira vártam már.
5.
5.
RECh
BLACK FUCKING OPS úristen alig birom kivárni :D
4.
4.
givi6
látom jönnek a kinectesek box.ra :)
a kinect hiányzik márcsak :D
3.
3.
hakydakillah
2. hát sok jót ne várj... Nagyon gyenge lett, akkor inkább az új Naruto, nah az tényleg jó
1.
1.
Top Secret
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...