És valószínűleg azt sem gondolták, hogy végül egy másik stúdiónál fog kikötni a szellemi termékük, pedig pont ez történt. A Microsoft belsős stúdiójaként, a világ legnagyobb Halo-rajongóiból létrehozott 343 Industries vett át minden fejlesztéssel, kiadással, könyvekkel, akciófigurákkal és egyebekkel kapcsolatos jogot a Bungie-tól.
A folyamat idén március 31-én zárul majd le. Ekkor áll le ugyanis a Bungie Pro szolgáltatás, ami után a Bungie már nem tudja majd frissíteni a játékosok statisztikáit, s nem tud tárolni új, felhasználók által készített tartalmakat. A dolog minden olyan Bungie által fejlesztett játékot érint, amit még most is támogat a stúdió.
Március végét követően minden ilyen jellegű tevékenység a 343 Industriesra száll a Halo Waypointon keresztül. Ezzel tehát végleg lezárul egy korszak, és elkezdődik egy másik, melynek első hírnöke az idénre várt Halo 4 lesz.
Am szerintem a Halo 6 vége Cortana halálával, és így Master Chief halálával fog zárulni, miután végleg befejezték a harcot, és végre béke köszönt be a galaxisban.
1. Flood
2. Precusor (Forerunnerek ellen harcoltak nagyon régen, vmi)
3. Szövetség (Covenant)
Persze jön a kérdés, miért a Szövetség? Attól hogy a Próféták meghaltak, az "otthon" maradtak nem fognak egyből vallást váltani. Makacsul a "Nagy Utazást" akarják továbbra is. Az elitekre - akik tudják a Halók mögött álló igazságot - csak eretnekként fognak tekinteni, és nem hisznek szavaikban. Miért is tennék. A halott próféták helyére meg majd újak kerülnek, és mennének aktiválni a gyűrűket. Tehát így két oldal alakulna ki:
- A Szövetség
- Az emberek, és más fajok (főként elitek, de akár mások is), akik tudják hogy a Halók veszélyesek. Céljuk, hogy megállítsák a Szövetséget.
amúgy én is kíváncsi vagyok a folytatásra, de covenantokra biztosan nem fogunk lőni, mert a háborúnak vége. Szóval nem tudom elképzelni, hogy ki lesz majd az ellen az új halo-ban, de az már most is nyilvánvaló, hogy master chief a túlélésért fog harcolni és valószínűsíteni merem, (FIGYELEM 0,01% esély SPOILERRE!) hogy a végén arbiter megtalálja chief-et.
"2007. október 5-én a Bungie bejelenti, hogy kiválnak a Microsoftból és független cégként dolgoznak tovább. (Bungie, LLC) Nem sokkal később egy tíz éves megállapodást kötnek az Activision Blizzard vállalattal, aminek értelmében az Activision a jövőben megjelenő Bungie játékok kiadói teendőit fogja ellátni."
A Bungie Magántulajdonban lévő vállalat és az Activision csupán a Bungie játékait adja ki 10 éven keresztül.
*Microsoft puskacsőt nyom az arcába és felmutat egy köteg pénzt*
"Válassz"
HALO Reach, de ez már tényleg az utolsó volt, nem csinálunk több Halo-t.
*Microsoft puskacsőt nyom az arcába és felmutat egy köteg pénzt*
"Válassz"
Halo HD Remake de most már tényleg, teljesen komolyan mondom, NEM csinálunk több Halo-t és kész, punktum.
*Microsoft puskacsőt nyom az arcába és felmutat egy köteg pénzt*
"Válassz"
Halo 4
Ennyire veszem komolyan a Bungie kijelentéseit és a szavahihetőségét.
De azért további sok sikert kívánok nekik! Fantasztikus munkát végeztek! Sok csodás pillanatot kaptam tőlük!
Sajnálom a Bungie-t, de remélem hogy a 343 ugyan ezt, az utat követi, és remek Halo címekkel lát el bennünket!!!
PL: a Halo4 után jöhetne a Halo Wars2!!!!!!!!!!!!!!!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.