Az átalakított verzióról a napokban egy kép szivárgott ki az internetre, a fotót egészen konkrétan a LEGO-játékokról ismert TT Games minőségbiztosító tesztere posztolta ki a Twitterre, amit persze később le is szedett onnan: a Nintendo titoktartási szerződést íratott alá minden érintettel, nehogy valami fontos anyag lásson napvilágot a hivatalos bemutató előtt. (Ami ez esetben vélhetően az E3-as konferencián lesz esedékes.)
A fotón jól látszik, hogy a tavalyi premier óta némileg átszabták a kontrollert, míg az előző változaton a 3DS-es korongokhoz hasonló analóg vezérlőket találtunk, addig ezeket mostanra Wii-s analóg karok váltották. További változás, hogy a Home gomb mellől jobboldalra került a Start és a Select gomb, a képernyő bal alsó sarkánál pedig már egy Wii U logó figyel.
Én azt tudom elképzelni, hogy a NES, SNES, Game Boy korszak nem érintett annyira minket akkoriban, rendszerváltáshoz közeli, szegényebb időkben, így nem alakult ki akkora fantábor, nem kötődnek az emberek ehhez a márkanévhez és az általa képviselt stílushoz, karakterekhez stb.
Ennek köszönhetően sokkal többen játszottak PC-n, amin nagyobb részt olyan stílust és játékokat kaptak csak az emberek, amik most a PS360-on találhatóak meg.
Amikor meg már odáig javult az életszínvonalunk, hogy nagyobb tömegnek is elérhető áron lettek a konzolok és az eredeti játékok, akkor már GameCube korszaka volt Nintendonak, amelyik korszak ugye inkább a PlayStation 1-2-ről és az XBox-ról szólt.
A handheld-ben verhetetlen Nintendo "fogalom" pedig még annyira sincs köztudatban, hiszen egy hordozható gép még nagyobb luxus, sőt, még ma is az szinte a sok más kütyüre való "költési kényszer" miatt (drága divatokostelefon, tablet, mp3 lejátsztó stb), így aztán tényleg kb. 0.000000000000000000000001% sincs világszinten a vásárlói részesedésünk. Alig látni a villamoson, metrón handheldet Budapesten is - 1-et láttam 10 év alatt, amióta itt élek, de még a távolsági buszokon, vonatokon is bőven meg tudom számolni 1 kezemen, hogy hány DS-t vagy PSP-t láttam (2-t, szintén 10 év alatt), pedig nem keveset utaztam már városok között mindkettővel.
A negatív visszhang mindenhol megvan. Ez az oldal csak annyiban van speckó helyzetben, hogy itt különösen átlagon felül összefújta a szél az értelmetleneket...
csak mert magyarországon tényleg nagyon negatívan áll valamiért "mindenki" a nintendohoz, de azt is lehet látni, hogy magyarországon alig terjedt míg az összes régióban vezet, gondolom ha más a helyzet, akkor talán más lehet a hozzáállás is.
Egyébként meg:
"Nem nagyon illik ez a cucc a mostani piacba."
Egy olyan cucc megalkotása, ami jó termék, teli fantáziával és lehetőségekkel ÉS nem illik bele a jelenlegi piacára... Nah pontosan ez minden termékgyártó cég vágya...
Kivancsi vagyok mit szol majd a nep E3 utan. Nem nagyon illik ez a cucc a mostani piacba.
Ha a szoftver felhozatal megfelel az ízlésvilágodnak és elegendő is az a pár cím, ami van és keret is van rá, akkor hajrá, mivel a hardver maga nagyon jó, az ne tartson vissza.
Kell példa is? Oké, mondok: PlayStation Move a neve. Gyakorlatilag ugyanazt tudja, mint a Wii kontrollere, sőt még annál is többet. Játékok, amik kihasználják? Maximum 4-5 valamire való, amibe már beleszámoltam a most megjelent 7/10-es pontozású Sorcery-t is és a Killzone 3-at is...
A Kinect az más, mert teljesen más, mint a majdnem 100 millió ember által birtokolt Wii, ki tudott tűnni a kínálatból. De a Move? Csak egy párjátékos Wii HD.
Nézd meg. Te PS3 fanboy vagy és mégsincs Vitád. És így van ezzel további 62 millió PS3 tulaj, mivel 4-6 hónap alatt 2 milliónál kevesebb Vita ment el. Ha Te most vezető befektető / fejlesztő / csapatvezető stb. lennél, meghoznád azt a döntést, hogy az 1-2 év múlva megjelenő játékod használja ki a Vita + PS3 kombót, megnövelve ezzel a költségeket 500ezer / 1 millió dollárral??? Ugyan már, tuti nem. Csak az óriások engedhetik meg maguknak ezt a luxust. Vagy nézd meg a Sony-t. Támogatta a Move-ot szoftverrel? Losz*rt. Ugyanez lesz a Vitával is. Magát a hardvert nem támogatja szoftverrel, nincs rá 2-3 minőségi játéknál több 4-6 hónap alatt, és mégcsak kilátásban sincs semmi az elkövetkezendő sok hónapra (ezen persze az E3 változtathat, de amit ott jelentenek csak be, az nem igen fog szeptember-december előtt megjelenni).
Tehát lehet, hogy olyasmi, mint a PS3 + Vita, de a Wii U erősebb gép, mint a PS3 és a dobozból kivéve, az elemzők szerint maximum 250-300 $-os áron tudni fogja legalább azt, amit jelenleg a Sony kombója tudna (tudNA, feltételes mód, ha nem használja ki senki) 600$-os áron. Persze nehéz összehasonlítani tudom, mert a Vita hordozható cucc is, ez meg egy kontroller, de akkor is legalább 300$ a különbség, ha igaz az, amit az okosak mondanak az árról.
Ez egy kontroller , nem egy hordozható konzol , remélem ez azért le esett.
Ennyi erővel minek Vita valakinek, mivel ott a PS3?! Vagy minek valakinek PS3, amikor van a telefonján Angry Birds.
Fejtsd már ki bővebben az összefüggéseket arról, hogy a Vita hogyan váltja ki a Wii U-t, ne csak idelökj egy egysoros kommentet...
Vagy ezekszerint neked már csak Vita-d van és el is adtad a PS3-adat, mert Vita mellé felesleges egy nagykonzol?
És még egyszer: hogy lenne már ugyanaz???????? Egy handheld gépet hasonlítasz össze egy kétképernyős otthoni konzollal.
A némítás is jó ötletnek tűnik, de olyan némítás, hogy kamera és hang: ha valakivel videócsetelsz, akkor nem küldi el a másiknak a képet és a hangot rólad/tőled.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.