A Codemasters pénteken bejelentette, hogy eddig példátlan módon külső segítséget kér a GRID 2 achievementjeinek és trófeáinak összerakásához. Nem hiába: lehet, hogy az acsiknak presztízsértékük van mindössze, de akik komolyan veszik az acsivadászatot, értékelik, ha egyedi kihívással készülnek a fejlesztők.
A Codies így az Xbox 360 Achievements és a PS3 Trophies csapatát kérte fel a feladatra; aki nem tudná, a két szájt a játékokban fellelhető achievementeket és trófeákat vesézi ki, egyszersmind az acsivadász közösség is náluk gyűlik össze. A szerkesztők a GRID 2 dizájnereivel együttműködve állítják össze a listákat, a munkálatokat pedig a kezdetektől fogva dokumentálják majd a rajongók legnagyobb megelégedésére.
Az Xbox 360 Achievements és a PS3 Trophies régóta várt ehhez hasonló lehetőségre, a főszerkesztő szerint sok évig szapulták a fantáziátlan achievementeket és trófeákat, itt az ideje, hogy ők maguk is bizonyítsanak. A Codemasters Racing Studio vezető producere szerint a döntés előnye, hogy a srácok egyedi és valódi kihívást nyújtó acsikat tudnak majd összerakni úgy, hogy azok egyszersmind a játék erősségeihez is igazodnak.
Látjátok, számít még a feedback - várjuk a végeredményt!
Szerintem jó dolog a trofi gyűjtés, alaposabban ki lehet ismerni a játékot. Én speciál örülök amikor szerzek egyet. Persze lehet mondani hogy értelme nincs, de szerintem az önértékelés szempontjából igenis jó dolog. Nem igen lehet dicsekedni velük az tény, ezeket a kihívásokat azoknak találták ki, akik nem elégszenek meg egy egyszerű végigjátszással, hanem akarnak még némi extrém kihívást.
Na az még kemény is volt, mert asszem csak pár száz ember szedte ki olyan elmebeteg trofik vannak benne.
Egyébként azzal nincs gondom,ha vki tényleg azért szedi ki amiért kitalálták. De 95%ban mást se olvasok mint,hogy egymást farmolják. Anélkül sose jönne össze, úgy meg nem az igazi. Bad company2nél már boldog-boldogtalan angol-német irogatott harc közben,hogy késes trofit nem-e szedjük ki. Hát a fa>om ki volt tőlük.
Magyar gyerek meg azt kérte hogy menjek el a házba had döljön rám. 2óra után meguntam,hogy semmit se játszok, csak szenvedünk (vki mindig kilőtte őt a tankból:)). Na azóta nem segítek ilyenbe.
Csak hogy ki ne maradjon: Belső nézetes achievment nem lesz? >)
nekem egy sincs, de senki nem is kérdezi. Meg amúgy se néztem meg még,hogy hányas szinten állok, hány bronz,silver,gold kupám van.
Játék alatt is baromira zavar,hogy csinálok vmi alap dolgot, erre kizökkent az üzenet,hogy melyik trofit csináltam meg. pfff
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.