A német PC Games Hardware jóvoltából most mozgásban is megcsodálhatjuk a Watch Dogs PC-s verzióját, miközben a kollégák hangzatos technológiai elnevezésekkel dobálóznak.
A PC Games Hardware egyenesen a montreali fejlesztőktől kapta az alábbi klipet, amely a Watch Dogs számítógépes verziójából származik. A PC-s változat lesz a legszebb, a motor fejlett fényhatásokra, tesszellációra és szélszimulációra is képes.
A Watch Dogs május 27-én jelenik meg PC-re, Xbox 360-ra, Xbox One-ra, PS3-ra és PS4-re, majd valamikor Wii U-ra is.
Vagy már elfelejtettük azt, amikor az AC4 Pc-s verziójánál igencsak kiverte a biztosítékot, amiért olyan szinten optimalizálatlan volt, hogy a legbrutálabb konfigokon sem ment max. beállítások mellett 60 FPS-el? Csináltak ugyanis egy kis teljesítmény elemzést, és kiderült, hogy erre szinte csak egy high-end konfig képes 2db. brutal VGA-val. Meg az is kiderült, hogy amúgy simán játszható 2 magos CPU-val is, mert a játék alig mérhetően teljesít csak jobban 3-4 magos CPU-val, de mégis 4 magost írt elő az Ubi minimumnak. Annak ellenére lett ilyen a játék, hogy azt ígérték jól optimalizált lesz. Majd amikor már egyértelműen kiderült, hogy ez bizony nem így van, akkor egy okos tojás elkotyogta, hogy lényegében xarnak bele a Pc-s verzióba, nem kell azt optimalizálni, mert ha nem megy elég jól, akkor lehet a gépbe venni még erősebb hardvert.
Én nem akarok senki oldalára állni, mert nem is láttam azoknak a hsz-oknak a tartalmát, amelyek ki lettek moderálva, de nekem ezeket juttatta eszembe Wolf 6-os hsz-a. Egyrészt a high-end developer Pc-re hívta fel a figyelmet, hogy valószínűleg, amit látunk azon fut. Másrészt pedig: „Nem baj, ha nem megy rendesen, majd a 780ti SLI megoldja.” Nekem erről rögtön az ugrott be, hogy az Ubi-s emberke is lényegében pont ezt kotyogta el az AC4-el kapcsolatban. Számomra Wolf mondata egyértelműen erre való utalásnak tűnt. De sajnos sok más játékra is igaz ez: ha olyan minőséget akarsz, mint amit mutogatnak a megjelenés előtt, akkor ahhoz neked is kb. olyan über-butal high-end konfiggal kell rendelkezned, mint amivel ők is futtatták a játékot, amikor a video készült róla. Én így értelmeztem a 6-os hsz-t, és ezzel egyet is értettem. Utána hogy pontosan mi volt, azt nem tudom, de nem is érdekel.
Egyébként én is azt mondom, hogy nem szép dolog leugatni a másikat, és „lenézően szarba tiporni mást olyan megjegyzésekkel és kérkedésekkel amiknek rohadtul nem itt a helyük.” De én úgy látom, hogy szokott itt így viselkedni sajnos elég sok ember, pc-s, és konzolos egyaránt.
Friss forrás, hogy PC-s helyett PS4-es volt a vidi. :) --->>>
Pl.: http://www.dsogaming.com/news/report-latest-pc-trailer-from-watch_dogs-is-actually-from-the-ps4-build/
Egyébként bocs a kifakadásért,de már marhára untam hogy fonogató és társai folyamatosan terrorizálják a többi felhasználót.
Én is fröcsögök sokszor és nem vagyok elégedett a PS4-es hireknél,mert csalódtam a sonyban de nem óltógatok mindenkit,ahogy azt te teszed minden hírnél ahova benyomod a fejed.
#48:
De fonogatónak azért még hozzá tenném ,hogy egy kicsit a monitort kaparja.:) "Töki.:) Én előrendeltem a devkit2-es cuccot.Te hogy állsz vele?"
Gondolom te már a full verziót vetted meg 2x.(Ami ugye még ki sem jött.:D)
És ennyi,itt zártalak fonott szemöldökű barátom.;)
Ugass kutya.wajúúúúú.:)
Ne nyüszíts te.:)
Rühellek öcsém,hogy te mindenkinek beszólsz.
Hívhatod a 3 haverod (Vagy talpnyalód)is szarok a tapló modorodra.Nem érdekel .Tudod ha neked lenne valamid az okos telefonodon kívül,nem ilyen undormány modort képviselnél.Nem fogom ecsetelni mennyit keresek és azt sem,hogy miféle kütyük vannak a birtokomban,mert neked mindenből kettő van,és úgy is jobb a nyvidija és és nehogymá ne,mert én vagyok a gyökér kis monitor fájgter von fonogató." XD.
Ui: lehet tiltani az accountom tisztelt moderátor.
.von_Wolf: lefogadom te annyira ratyi vagy, hogy még mai napig egy p4-esről netezel :D és csak csorog a nyálad a media markt-ba még a nintendo wii-re is :D
amúgy bár csak ott tartana az ország, hogy tudnánk venni magunak 300 ezres gépet és tudnánk venni ps4-et meg vr szemcsit aztán akkor tényleg csak azt szidnánk, hogy a játék a szar és nem minden más :D
https://www.youtube.com/watch?v=mqnAbRpyqfI
Egy korábbi hsz-hez pedig.De jó neked....3-400.000 gépen tolhatod ugyanazt amit én 120.000 gépen. (gtx780ti SLI. ne röhögtess.....quad-ba rakd akkor meglesz a 60 fps 1080p-ben.Jah hogy még így is lemaradsz néhány exkluzív dologról.Hát ez van.Sebaj kell néhány ilyen habókos is.)
Viszont a textúrák nekem nagyon életszerűtlenek, szebbre számítottam.
Nem, hogy csúnyább hanem egyenesen szebb mint 2012-Ben. Erre a Chicago trailernél figyeltem fel. Nézzétek csak még újra azt a 2012-és trailert, egyszerre a Chicago trailerrel. Vannak részek ahol ugyan azt mutatják ugyan azon napszakban. Ott egyértelműen látszik, hogy szebb. Tényleges gameplayt meg ne haonlítsatok egy megvágott, beállított felülnézetes videóhoz, mert ha ilyen nézetben mutatták volna 2012-Ben akkor már nem lett volna olyan szép... Itt nem az Ubisoft téveszti meg a játékosokat hanem a játékosok egymást tévesztik meg értelmetlen és irreleváns összehasonlításokkal(mint az éjszakai esős gameplay vs nappali tiszta idő)...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.