A Destiny lesz a Bungie első játéka azóta, hogy lefarolt a Halóról, ráadásul nem is kicsi projektről van szó: az Activisionnel bevallottan hosszú távra tervez a cég, és állítása szerint ez lesz az eddigi legambiciózusabb munkája. De ezt már tudjátok, hiszen írtunk már nektek előzetest, alfatesztet és bétatesztet is az év egyik legjobban várt a játékáról.
A Destiny szeptember 9-én jelenik meg PS3-ra, Xbox 360-ra, PS4-re és Xbox One-ra, a launch trailerét pedig itt tekinthetitek meg. Noha a munkálatok véget értek, ahogy a Bungie fogalmaz, most egy teljesen új dolog kezdődik, egy online játék élete, ami már önmagában is kiszámíthatatlan kihívásokkal kecsegtet. És azok után, hogy több mint négymillióan vettek részt a bétateszten, és ez az eddigi legtöbb előrendelést bezsebelő új IP a játéktörténelemben, nem csoda, hogy a srácok még mindig polírozgatják a játék mögött álló rendszert, hogy minden rendben legyen a rajtkor.
A Destiny szerverei egyébként időzónától függetlenül rögtön felbőgnek szeptember 9-én, ennek főleg az ausztrálok és az új-zélandiak őrülhetnek, akiknek nem kell megvárniuk, míg az európai és amerikai időzónákban is kilencedikét írunk majd.
Ez csak online fog menni? Vagy lesz benne single player is amit net nélkül lehet játszani?
Most kiderült fogja e bírni a PSN a tömeget..vagy összeomlik a rendszer mint a szemét.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.