A Focus Home Interactive bejelentette, hogy a Farming Simulator 19 újabb eladási rekordot ért el. A legfrissebb részből tavaly ősz óta több mint kétmillió kópia talált gazdára világszerte. A kiadó emellett elhintette, hogy a jövőben sem ülnek majd a babérjaikon a fejlesztők, hiszen tovább finomodik a gazdálkodós élmény, sőt új platformra, Switchre költözik a széria.
A Farming Simulator 19 tavaly decemberben járt egymillió eladott egységnél, azaz mindössze négy hónap kellett az újabb mérföldkőhöz.
Mostanság nagyon megy a Focus Home szekere, nem is olyan rég adtuk hírül, hogy az azonos című film alapján készült World War Z egy héttel a premier után máris egymillió játékost vonzott. Nincs megállás, hiszen a jövő hónapban érkezik a hasonló sikerre hivatott A Plague Tale: Innocence is.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.