Stephen King népszerű gonosza, a vérfagyasztó Pennywise nem először kap filmes feldolgozást. Legutóbb két éve ismerhettük meg mozgóképes formában a rémisztő történetet, de az a sztori csak a regény első felét dolgozta fel.
A folytatás éppen ezért ugrik majd egyet az időben, Pennywise ugyanis 27 évvel később bukkan fel újra, így az első részben vele szembeszegülő gyerekek mostanra felnőttként igyekeznek ismét elbánni a bohóccal. A szereplőgárda egészen impozáns, hiszen Beverlyt Jessica Chastain alakítja, míg Billt James McAvoy kelti majd életre. A Vesztesek Klubjának többi tagját is ismerős arcok alakítják majd, így Bent Jay Ryan, Mike-ot, Isaiah Mustafa, Eddie-t James Ransone, Stant pedig Andy Bean.
A hazai bemutatóra szeptember 5-én kerül sor.
Ezt a filmet lattam regebben, viszont tul sok mindenre nem emlekszek belole sajna
Annyira kretén egy film:D
A második része ami gyenge az első után, George Clooney első filmje!!!!
Csak egy idő után már unalmassá válnak.
Mindig ugyanaz csak más körítéssel.
Aztán szétnéztem másfelé is és rájöttem hogy vannak értelmesebb dolgok is a vérengzésnél.
Vagy a Körnél bekiabáltam, hogy vágd fejbe egy szívlapáttal amikor mászott kifele a tv-ből (kibaszottul untam addigra a filmet) .
Sose tudtam megijedni egyetlen horror filmtől se, azonnal a hülyeségeket, értelmetlen dolgokat keresem bennük.
Régen szerettem a King adaptációkat, de mára inkább a könnyed szórakozás híve vagyok. Akar a fene félni meg rémálmokat..
Mondjuk a Halottlátó elég jó lett :)
Stephen King utolsó könyve amit olvastam, az a Rémület a Sivatagban volt. Azt hiszem, annak a végén untam bele, hogy minden könyve (számomra) egy sémára épül. A végítélet és langolierek gyerekkorom nagy kedvencei voltak, de természetesen a kedvencek temetője és azt hiszem "néha visszatérnek" volt még a címe filmekben, amiket imádtam. Viszont, mindegyiknek az a vége, hogy van valami megmagyarázhatatlan, az író elméjében de nem elmesélt paranormális dolog. Számomra, mind egy kaptafa (bár igencsak sarkítva) de van egy család, gyerekek amikkel próbál kis drámát belevinni és történik valami iszonyatos.
Ez a műve volt az, aminek sem a régi feldolgozását nem láttam sem pedig a könyvet nem olvastam, így a remake nekem újdonság volt. Az eleji jó kezdés után, amikor az öcsköst elkapják, felkaptam a fejem és végig néztem a filmet de folyamatosan azt éreztem, hogy ezt már mind-mind láttam valahol és ez bizony tőle volt. Voltak jó részek benne és nem mondanám hogy rossz film volt, de mint ahogy írtam is. Nem dobtam el az agyam tőle. Ennek az előzetese viszont felkeltette a figyelmem.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.