Egy Twitter-bejegyzés leplezte le, hogy idén októberben felújított kiadás formájában tér vissza a Disney két korábbi klasszikus platformerjátéka, az Aladdin és az Oroszlánkirály. A két játék egybecsomagolva lesz majd kapható.
Az első információk szerint a 16-bites érából időutazó címek játszhatóak lesznek eredeti és felturbózott külsővel is. Utóbbi 1080p felbontást jelent. Megkapjuk az eredeti zenei anyagot is, illetve számíthatunk új funkciókra is, mint például a visszatekerés vagy az előrepörgetés, ami azt jelenti, hogy bármikor be tudunk ugrani a játék bármelyik szakaszába.
A bundle elérhető lesz Nintendo Switchen, PlayStation 4-en és Xbox One-on is.
Az Aladdin még 1993-ban jelent meg, Sega Mega Drive-ra, amit aztán egy évvel később követett az Oroszlánkirály, ami a Mega Drive mellett már SNES-en is tiszteletét tette. Mindkét játékot a Virgin Interactive fejlesztette.
Update! A csomag formálisan is bemutatkozott, Disney Classic Games: Aladdin and The Lion King címmel keressük majd a boltok polcain az ősz folyamán.
A 30 dolláros pakkban több verzióban is szereplő játékokat a Digital Eclipse csapata újítja fel, emellett a csomag a fent említett platformok mellett PC-n is tiszteletét teszi majd.
A már részltezett új funkciók mellett hibajavításokra is számíthatunk, a fejlesztők finomítanak a kameranézeten és a nehézségen is. További újdonság, hogy bármikor menthetünk majd.
Úgy vettem észre, amennyire lenézzük (részemről lenéztük, múlt időben) a fiatalságot, annyira bírják a strapát.
Resident Evil Remake, 2 Remake, Crash, Spyro, Ratchet és a "modern" Soulsokról nem is beszélve.
Lehet a taknyosok ezeket, játszi könnyedséggel szétkapják, platinumra két nap alatt mi meg csak pislogunk :D
https://www.youtube.com/watch?v=4u9mlUUPyIs
mai napig trauma, azóta nem hiszek a demokráciában
https://gamepod.hu/hir/ugy_tunik_hogy_iden_osszel_uj_kiadast_kap_a_the_li.html
Belekerülhetet volna a hírbe :)
https://youtu.be/4jPCHlCGJwg?t=2062
Ugye itt volt pár életed és game over, bár lehet voltak kódok pályánként, arra már nem emlékszem.
(Bár béna voltam és szerintem nem jutottam akkor sokáig vele.)
Kíváncsi leszek, most vissza tudja-e adni azt az életérzést.
De ha már a rajfilmekből filmet csinálnak mostanában, akkor ezekből is csinálhattak volna teljesen újat :D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.