2010 nyarán a StarCraft II: Wings of Liberty óriási sikerként robbant be az akkoriban igencsak haldokló stratégiai játékok piacára, ebből a lendületből pedig a Heart of the Swarm és a Legacy of the Void sem engedett. Az utolsó fejezet megjelenése óta azonban eltelt öt év, s habár a rendszeresen érkező tartalmi frissítések sokat nyújtottak a játék élettartamán, a Blizzard készen áll arra, hogy hivatalosan is beszüntesse az aktív fejlesztést.
A legfrissebb blogposztban stúdió köszönetet mondott a játékosok töretlen támogatásának, de elárulták: a StarCraft II fejlesztéséért felelős csapat készen áll arra, hogy valami újdonságba vágja a fejszéjét, esetlegesen ismét a StarCraft-univerzumon belül. A jövőben tehát nem érdemes további lényegi újdonságokra számítanunk, és véget érnek a negyedéves balanszfrissítések is. A továbbra is aktív esportközösség azonban nem marad magára, a jövőben is számíthatunk versenysorozatokra, a fejlesztők azonban csak abban az esetben nyúlnak majd bele az online erőegyensúlyba, ha azt a profi szinten elengedhetetlennek tartják.
AoE2-vel azóta játszok mióta a demo kijött, több száz órám van DoW szériában, Battle Realms-t évente előveszem egy végigjátszásra, komplett estéket töltöttünk haverral Men of War-ozva, de hiába tetszik a világ, Red Alert 2-t 2-3 évente felrakom és fél órán belül le is törlöm.
#2: +1
#4: +1
#7: +1
SC III-at népnek!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.