Van az úgy, hogy az ember nem vágyik másra, csak egy óriási adag, abszolút középszerű, Ubisoft-féle nyílt világú játékra. Ezen a fronton brillírozik a Ghost Recon: Breakpoint is, melynek a javára szóljon, hogy habár a megjelenéskor nem hagyott mély nyomot maga után, mára egészen épkézláb játék lett belőle. Ha tehát még nem volt hozzá szerencsétek, akkor eljött az idő, január 25-ig ugyanis szabad a pálya minden játékos előtt.
A próbaidőszak nem fukarkodik a tartalommal: szabadon játszható a teljes játék, annak összes DLC-jével együtt. És habár a móka kooperatív módban, haverokkal az igazi, érdemes megemlítenünk, hogy a rajongók kérésére tavaly végre a fejlesztők beiktatták az MI által vezérelt csapattársakat is, így semmiképp sem lesz magányos a túra Auroa fegyveres drónoktól hemzsegő szigetén.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.