Kiadós kedvcsinálót kapott a The Last of Us: Part I, amelyben a Naughty Dog vezetői ecsetelik nekünk, milyen változásokat hoz majd a PS3-as klasszikus remake-elt kiadása. A stúdió társelnöke, Neil Druckmann mellett Shaun Escayg kreatív direktor és Matthew Gallant direktor is megszólalnak majd a gameplay jeleneteket is bőséggel tartalmazó videóban:
Ahogy a PlayStation Blog is fogalmaz, a The Last of Us: Part I futhat 4K-ban, 30 fps mellett, vagy dinamikus 4K mellett, miközben a 60 fps-t célozza, és bár támogatni fogja a DualSense képességeit, illetve a 3D audiót is, ennél jóval többet is ígér: a játékot a nulláról rakták össze újra, így a fejlesztők állítása szerint sokkal inkább hozza azt a víziót, amit eredetileg megálmodtak. A remake-ben lényegesen szebbek az animációk, és a mesterséges intelligencia is fejlődött az eredeti változathoz képest.
Tartalom tekintetében is számíthatunk újdonságokra, hiszen érkezik a permadeath és a speedrunner mód, Joel és Ellie külsőjét pedig egy sor extrával szabhatjuk majd testre. És persze ne feledkezzünk meg az akadálymentes funkciókról, amelyekkel a Naughty Dog már a The Last of Us: Part II idején is nagyot ment.
A The Last of Us: Part I szeptember 2-án jelenik meg PS5-re, méghozzá magyar felirattal - később pedig PC-re is eljut a játék. A tegnap kiszivárgott gameplay felvételeket itt tudjátok visszanézni!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.