A Valve szorgos fejlesztői a háttérben folyamatosan azon dolgoznak, hogy minél rugalmasabb és gördülékenyebb élményt kínáljon mindenki kedvenc PC-s játékkliense, a Joy-Con támogatást azonban nem siették el. Habár a Steam kifejezetten jól kezeli a PlayStation- és Xbox-konzolok kontrollereit, és már bő négy éve a Switch Pro Controllert is használhatjuk a PC-s játékainkkal, a Nintendo-konzol hagyományos irányítóit eddig legfeljebb csak némi trükközéssel bírhattuk működésre.
Szerencsére a Steam legújabb kliensfrissítése változtat ezen, a patch ugyanis magával hozta a Joy-Conok hivatalos támogatását. Az aprócska irányítókat használhatjuk külön-külön egyenként is (ez például az osztottképernyős partijátékoknál szokott nagy előnyt jelenteni), de természetesen párban is használatba vehetjük őket, épp úgy, mint egy hagyományos Nintendo Switch esetében.
A Valve egyébként éppen a múlt hónapban pipálta ki a NES, a SNES, a Nintendo 64 és a Mega Drive kontrollereinek a támogatását, amelyekhez a legújabb patch újabb kompatibilitási frissítéseket hozott.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.