Hihetetlen rekordokat megdöntött már a Palworld azalatt a csekély idő alatt, mióta elérhető korai hozzáférésben; 5 nap alatt elérte a 4 millió eladott példányszámot, és már úgy néz ki, hogy a Sony is kacsingat felé, hogy elhozzák PlayStation 5-konzolokra is.
Természetesen az iszonyatos nagy kíváncsiság mellé negatív visszhang is társul, hiszen az internet népe az AI tisztességtelen használatával vádolja a fejlesztőcsapatot, illetve azt is sérelmezik páran, hogy szemtelenül másol olyan közönségsiker játékokat, mint a Pokémon-franchise, a The Legend of Zelda: Breath of the Wild vagy épp az ARK: Survival Evolved. Most a második állításhoz tökéletesen passzoló mod készült volna a játékhoz, melyben karakterünket a Pokémon-univerzum szereplőire cserélhetjük és a lényeket is hamisítatlan pokémonokra válthatjuk.
A modot mint azt vártuk is, a Nintendo árgus szemekkel figyelte, és már le is csapott. Nemcsak a videókat töröltette a cég, de már maga a mod sem található meg sehol, vagy az a felirat fog fogadni minket, ha keresgélünk, hogy elbírálás alatt áll éppen a helyzet vagy az, hogy jogi problémák miatt eltávolították.
Egyébként ToastedShoes-nak, a mod alkotójának, már az is eszébe jutott, hogy ha a Nintendo nem engedi, hogy pokémonokat tegyen a Palworldbe, akkor Palokat fog a Pokémon-játékokba, de egyéb, kicsivel meghökkentőbb "kollaborációkat" is megmutatott már X-profilján.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.