Profi Call of Duty játékosok indítottak pert az Activision Blizzard ellen
- Írta: aronsz
- 2024. február 17.
Hector “H3CZ” Rodriguez, az OpTic Gaming alapítója és Seth “Scump” Abner áll a per mögött. Állításuk szerint az Activision Blizzard “törvénytelen, 100%-os monopóliummal” rendelkezik a Call of Duty versenyek szervezésének terén, amit arra is felhasználtak, hogy megakadályozzák a versenytársak megjelenését a piacon – számolt be a Variety.
Állításuk szerint az Activision Blizzard a játékosok és a csapat tulajdonosok számára kedvezőtlen pénzügyi feltételeket teremtett, akiknek azonban nem volt alternatívája. Az okozott pénzügyi károknak a megtérítése érdekében követel H3CZ és Scump legalább 680 millió dollárt.
Bár a felperesek szerint a Call of Duty ligák működése a csapatok számára is előnytelen volt, a jogi irat szerint összeesküvőtársként tekintenek a csapatokra, és ugyan egyelőre csak az Activision Blizzard ellen szól a kereset, “fenntartják a jogot arra, hogy a későbbiekben ezt kiterjesszék bármely egyénre vagy entitásra, amely együttműködött a vállalattal.”
Az Activision Blizzard közleményben reagált a keresetre. Ebből kiderült, hogy már korábban felkereste őket a két játékos, “több tízmillió” dollárt követelve azért, hogy a pert ne indítsák el. Mivel a vádakat azonban az Activision alaptalannak tartja, nem fizettek.
Az érvelés alapját az képezi, hogy H3CZ és Scump meglátása szerint 2019-ig a Call of Duty szcéna vibráló és élénk volt, több ligával és tornával. Ebben az évben azonban elindult a Call of Duty League, ami a hagyományos sportokhoz hasonló zárt, limitált számú (12) csapattal indult el.
A csapatoknak a szereplésért 27,5 millió dollár belépési díjat kellett fizetniük, illetve a bevételek 50%-át is át kellett adniuk az Activision Blizzardnak. Emellett a Call of Duty League csapatai nem vehetnek részt más versenyeken sem.
Tavaly már megütötte a bokáját az Activision Blizzard, az amerikai Igazságügyi Minisztérium indított ellene egy pert, a profi játékosok fizetésének limitálása miatt. Annak komolyabb következménye nem lett, a megegyezés azonban kimondta, hogy az Activision Blizzard nem szabhatja meg a játékosok fizetését a jövőben.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.