Játékmenet videón a The Thing: Remastered

  • Írta: Luchiano
  • 2024. október 25.
  • Hír
Link másolása
Hamarosan megjelenik a Nightdive Studios által készített felújított verzió, az új bemutatón megnézhetjük mozgás közben hogyan mutat a környezet és az idegenek.

A John Carpenter rendezte, és Kurt Russell főszereplésével 1982-ben készült A dolog kultikus magasságba emelkedett a horrorfilmek között és kapott egy játékadaptációt még 2002-ben. Mindkét alkotásban a téma mellett közös, hogy felújításon esetek át, a film egy feldolgozást kapott 2011-ben, a játékhoz pedig egy Remastered verzió készült és áll megjelenés előtt.

A korábbi bemutatók után, most a gameplay-be is betekintést enged a nemrég megosztott videó, amin látható, mire is számíthatunk az új verzióban. A játék támogatja majd az anti-aliasingot, pixelenkénti megvilágítást, 4K-s felbontást és akár 144 FPS-t. A történetben nem lesz változás, az Antarktiszon kell túlélnünk egy idegen fajjal való félelmetes találkozást.

A felújított The Thing: Remastered a hírek szerint még idén elérhetővé válik PC-n, PlayStation 4-en, PlayStation 5-ön, Xbox One-on, Xbox Series X/S-en, és Nintendo Switch-en is .

2.
2.
Spazz Maticus
Nekem ez így is tetszik. Nagy kedvencem a film, szerettem nagyon a 2002-es játékot is. Megvárom majd a teszteket, de ha jól osszerakott, optimalizált, és bugmentes lesz, akkor meg is veszem nyomban.
1.
1.
The Tarnished
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...