Keresés

Astro's Playroom teszt

A SIE Japan egy ajándékkal kedveskedett minden PlayStation 5-vásárlónak, az Astro's Playroom azonban jóval több egy cuki bemutatódarabnál - az összes PlayStation-generáció életre kel benne.

Xbox Series X teszt

Koronavírus-járvány ide vagy oda, idén generációt váltanak a konzolok. Hét év után leköszön az Xbox One, helyére pedig erősebb, SSD-vel felszerelt masinák érkeznek. Két hétig tesztelgettük, mit tud az erősebb Xbox.

Japánban befejezik az eredeti PS4 szervizelését

A PlayStation 5 érkezésével új korszak kezdődik, a Sony japán részlege már bejelentette, hogy az év végével befejezik az eredeti és az azt követő PS4-modell szervizelését. Azt még nem tudni, hogy ezt globálisan mikor lépik majd meg.

Fesztiválokon DJ-zünk a Harmonix új játékában

Újabb játékkal rukkolt elő a Harmonix, és bár a csapat ezúttal sem távolodott el a zene világától, ezúttal egy kicsit másféle ritmusjátékkal lepi meg a nagyérdeműt. Irány a fesztiválok világa!

DiRT Rally 2.0 teszt

A Codemasters négy éve újra divatba hozta a keményvonalas ralijátékokat, most pedig megérkezett a folytatás. A DiRT Rally 2.0 kemény, nem ismer kegyelmet, de olyan vezetési élményt nyújt, hogy azt bármelyik vetélytársa megirigyelné.

Japánban már a PS4-et is lenyomta a Switch

Jelentős mérföldkőhöz érkezett hazai pályán a Nintendo Switch: a hibridkonzolból már most többet adtak el, mint a PS4-ből öt év alatt - ehhez mindössze két esztendőre volt szüksége. Hol van még a csúcspont?

Amerikai toplista: a Spider-Man vitte a szeptembert

Az NPD Group közzétette az amerikai piac szeptemberi teljesítményére vonatkozó jelentését. Nem meglepő módon a Spider-Man és a Forza Horizon 4 is kivételesen jól fogyott a tengerentúlon. A konzolok közül a PS4 volt a legkelendőbb.

GC 2017: Konzolcsomag a Gran Turismo Sporttal

Egy limitált kiadású PS4-es konzolcsomag érkezik a Gran Turismo Sporttal Európába. A csomagban szürke és fekete színben pompázó 1 TB-os PS4 Slimet találunk, de választhatunk másmilyen összeállítást is.

Olcsóbb lesz az arany- és az ezüstszínű PS4

A Sony az E3 alkalmából néhány üzletben csupán 250 dollárért árulja a PS4 Slimet június 9-17. között, köztük a két új modellt is. Ez utóbbiak már nyílt titoknak számítanak, lévén több amerikai kiskereskedő is megszellőztette őket.

Még a PlayStation sem tudta megmenteni a Sonyt

A Sony közzétette a legutóbbi negyedévre vonatkozó pénzügyi jelentését. Hiába megy jól a PlayStation-részleg, ettől még több mint a felére csökkent a japán cég üzemi eredménye egy év alatt. Komoly változásokra van szükség.