Karácsony előtt érkezhet az első Kinect-pornó

  • Írta: zoenn
  • 2010. december 2.
  • Érdekesség
Link másolása
A szexuális technológia egyik szakértője, aki mellesleg egy Kinect-hacker, azt állítja, hogy egy hónapon belül előrukkolnak az első interaktív pornóval, melyhez a Microsoft mozgásérzékelős kamerája adja a táptalajt. Mivel a PC-re írt, nyílt forráskódú driverek elterjedtek, így már szárnyalhat a perverz fantázia is.

Kyle Machulis egy, a szexuális kultúra technikai vívmányait felvonultató oldalon ismertette kísérleteit, így már azzal számol, hogy a Kinect pornó és a (kevésbé erotikus) Kinect Skype szolgáltatás még karácsony előtt elérhetővé válik. Ehhez pedig a nyílt forráskodú Kinect drivereket használja fel, írt is egy szoftvert rá, blogposztjának címe azt volt: "Hogyan lehet szexelni a Kinect segítségével?". A pontos linktől megkímélnék mindenkit, lévén ifjonc olvasóink fejlődését ez hátrányosan érintené. 

Machulis egy szexuális játékszerrel hadonászva kísérletezett a Kinect kamerája előtt, illetve az emberi szájjal és nyelvvel. Bár a grafikai minőség erősen kétségesnek bizonyult, a szenzor képes volt érzékelni, mind a műdildót és a nyelvet is - reméljük, hogy ezt nem fedezik fel a Kinectimals sérülékeny rajongói.

A Kinect által nincs szükség külön hardverre, hiszen egyszerű gesztusok alapján lehet vezérelni a képernyőn látható történéseket, akár egy segédeszközzel, akár anélkül. Az egyetlen probléma az, mielőtt habzó szájjal örömujjongásba kezdenénk, hogy a nemi szervek felismerését nem eléggé meggyőző módon ismeri fel a Kinect. Mivel az intim testrészek nem egy markáns geometriai jellemzője az emberi testnek (tisztelet a kivételnek), a tényleges és jól látható fizikai méret tekintetében, így s videojátékokban való "részvétel" még igencsak tökéletesítésre szorul. Nem beszélve arról, hogy ha egy ilyen szoftver hivatalosan is napvilágot látna, nem tudni milyen besorolást kap majd.

Hamarosan itt lesznek az első fecskék a témában, egy fake játék segítségével bemutatjuk, hogy kis kell ezt elképzelni.

36.
36.
nero66
#22: Mondasz valamit!!! xD
35.
35.
falselight
#27: ha ez neked kurva beteg, akkor még semmit nem láttál. 15 évesen mondjuk ez nem is baj.
34.
34.
mbalazs
#33: az amelyik szintén játszani akar vele? bár a gyerekével nem tudna multizni, legalábbis az nagyon beteg lenne :D v kap zsebpénzt és elmegy megveszi v letölti, megoldja a gyerek aztán meg jobb ha megmagyarázza a szüleinek h a konzolja nem azért ondós mert a géppel akart dugni hanem csak 1 játékkal dugott xD meg mennek majd a kórházba a kinect pornóbalesetesek :D
33.
33.
Joc1
#25: egyáltalán milyen szülő veszi meg ezt a gyereknek :)
az is gáz ha az embert a csaja kapja rajta...
ez megcsalásnak számít?? XD
32.
32.
Ryukian
#30: Jó, nyilván, lehet élni normális életet a játékok és bármi más mellett is. És én azt is aláírom, hogy a japánok nem teljesen jól vannak összerakva. De ott motoszkál a fejemben egy most ötödikes srác véleménye, aki finoman szólva otthon mozog a Metinben (gondolom nem ismeretlen) és hosszas beszélgetés után azt a kérdést találtam feltenni, hogy: "akkor tulajdonképpen mire való az élet?" Azt az egyszavas választ kaptam, hogy Metinezésre. Nos ezek után nem tudom miről beszélünk. Jó, oké, ötödikes, majd kinövi, de szerintem ez eléggé elrettentő, hogy ilyen emberek is vannak. Tudom én, hogy nem mindenki ilyen, de egy ehhez hasonló játék, mint amiről föntebb szó van.... Csak elvesztegetett idő. És pénz a semmiért. Dehát mit van mit tenni? Annyi, hogy ezt én most szépen lesz*rom. Egyebet nagyon úgysem tudok tenni.
31.
31.
P@tr!k
Fasza,alig várom :OO......vicc volt :D
30.
30.
NinjaNorb
#28: erre 18 évesként annyit lehet mondani hogy get life!xD elég sokat játszok én is mégis eljárok koncertekre és van 1 éve barátnőm is ez kb azoknak van akik az életüket a szobájukban élik le pl japánban a hardcore otaku arcok:D na ők erre harapni fognak az tuti
29.
29.
Mortis
Túl sok hikikomori, ismertebb nevén kockaállat van a világon. Kell ez nekik...
28.
28.
Ryukian
Nekem erről csak egy pank-dal jutott eszembe. A címe: Merre tart a világ? Nemtudom, hogy a véleményem függ-e a koromtól, de annyi biztos, hogy ehhez fogható baromságot rég olvastam már. Hát tényleg ez kell az embereknek? A való élet fölöslegessé válik? Mindent el lehet érni majd egyetlen szobából? Jó példa erre a Hasonmás című film. Kicsit most felhúztam magam ezen...
27.
27.
vytros
15 éves ként mondom hogy ez k*rva beteg...Tarkón ütném az idiótát aki kitalálta ezt az egészet.
25.
25.
mbalazs
elmész 1 buliba és bármelyik részeg lányt megdugatod már itt tart a világ szóval tényleg nagy kockaság kell ehhez a kinectsexhez...

az is vicces jelenet lesz mikor a szülő rányit a gyerekre miközben ezzel játszik...
24.
24.
shooter1234
Ez LOL! Vajon Multiplayer is lessz benne? XD
22.
22.
ilor14
#19: magad elé állítasz valakit xD
21.
21.
ilor14
"Mivel az intim testrészek nem egy markáns geometriai jellemzője az emberi testnek (tisztelet a kivételnek)a tényleges és jól látható fizikai méret tekintetében"

ez xDDD
19.
19.
nero66
LOL!!!! Milyen gruppent lenyomnak már a 2. képen... xD Am szerintem ezt csak azok gondolhatják szépnek és jónak akik még nem csinálták!!!! Nem bírom elképzelni magam egy Kinect előtt miközben egy helyben b@szom a levegőt!!!! XDDD
18.
18.
Top Secret
17.
17.
NinjaNorb
hát ez marha betegXD talán a halo reach multi mellet 1 kis időt kéne szakítani az igazi világra is és keresni 1 barátnőt:D a legjobb nyáron asszony a szex után kidől controller elő és kockullás reggeligxD de kár hogy lassan véget érnek az iskolás évek:/XD
16.
16.
Oliv3r
én inkább maradok az igazinál...
15.
15.
Ecneb
#14: Egész biztos, és még "gameplay" vidit is felrak hozzá :P
14.
14.
huszti
remélem inGen teszteli majd...
13.
13.
NereusLaceee
Ezz beteg... és kész! :D Férfi ember vagyok, szeretem a szexet, de azért egy konzolon eljátszani jobb hijján... túl megy a japán bugyiszaglászó menedzsereken, pedig már azért is főbelövés járna :D
11.
11.
hakydakillah
Tök egyszerű elképzelni a játékot, jó alap a Kinectimals… Tigris helyett ott a nő, simogatásnál morgás helyett nyögni fog ezerrel, labda helyett vibrátort fogsz neki vágni, víz helyett, meg mással fogod lelocsolni stb :-)
10.
10.
atosz
9.
9.
Ecneb
tipikus...kocka és pornó...még jó hogy hacker!!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...