Far Cry 5 teszt

A Ubisoft kicsit veszélyes terepre merészkedett, amikor több egzotikus helyszín (a dzsungel, a nepáli hegyvidék és egy őskori kitérő) után úgymond hazai terepre hozta a szériát. Ez üdvözítő és kockázatos is egyben, hiszen Montana, az USA északi határvidéke látott már elég vért a történelem során. Itt történt a 19. század egyik legvéresebb csatája a gyarmatosítók és az indiánok közt, ám napjainkban is rengeteg erőszakos bűntény helyszíne és a munkanélküliség még mindig hatalmas probléma. Az sem segít a helyzeten, hogy a helyi törvények szerint könnyebb fegyvert vásárolni, mint gyógyszert. Bármikor színre léphet egy olyan karizmatikus pszichopata, mint Joseph Seed, aki saját milíciával veszi körbe magát és elnyomja a gyengéket. A vérontás tehát mindig is jelen volt az államban, és ahogy azt a Far Cry 5 története is bizonyítja, bármikor visszatérhetnek a vadnyugati állapotok. Nemcsak hogy hihető, hanem egyfajta tükörképet állít az amerikai társadalom legfontosabb problémáinak.

A vallás mindig is egy olyan fegyver volt a hozzáértők kezében, amivel befolyásolni lehet a hiszékeny embereket. Ezt használta ki Joseph Seed, az Atya is, aki gyorsan növekvő mozgalmat indított a fiktív Hope megyében. Rátermettségével karizmatikus vezetővé vált, hisz abban, hogy Isten beszélt hozzá. Szerinte egy katartikus esemény, az Összeomlás előtt áll az emberiség, de ő menedéket nyújt mindenki számára. Az igaz hitűek, vagyis az Eden’s Gate tagjai túlélhetnek, ha követik az ő útmutatásait. Az így létrejött szuverén csoport mételyként minden társadalmi rétegbe beszivárgott, ha pedig valaki ellenáll, akkor a kultusz felfegyverkezett, bedrogozott tagjai behódolásra kényszerítik: felgyújtják a házát, vagy lemészárolják a családját.

Szóval a Ubisoft disztópiája felteszi a kérdést: mi lenne, ha az amúgy is rámenős egyházak tagjai fegyverrel indulnának téríteni egy olyan megyében, mint Hope, ahol a hegyek egyfajta természetes határként szigetelik el a völgyet? Nem juthat ki senki élve! Ne hüledezz, volt már olyan az USA történelmében, hogy egy milícia átmenetileg átvette a hatalmat - a fejlesztők csak egy kicsit továbbgondolták a helyzetet. Esetünkben a diktátorok helyét átvették a nem kevésbé elszánt vallási vezetők. Míg az előző részek főgonoszai, Vaas és Pagan Min szimplán őrültek voltak, addig a Seed-família motivációja a valódi hitből fakad, ami még jobban árnyalja a helyeztet. Nem nehéz párhuzamot vonni a valósággal.

Az Eden’s Gate terrorja hamar a hatóságok fülébe jut, így a játék elején főhősünkkel, egy zöldfülű seriffhelyettessel részt veszünk abban a rajtaütésben, amelynek célja Joseph Seed kézre kerítése. A rendőrség éjjel helikopterrel közelíti meg a helyszínt, pontosabban azt a templomot, ahol Joseph éppen prédikációt tart. Az akció azonban balul sül el, így menekülnünk kell. Társainkat elhurcolják, a mi esetünkben pedig csak a szerencsén múlik, hogy nem jutunk a többiek sorsára. Az erdőben való kergetőzés után a helyi ellenállás vezetőjébe, Dutch-ba botlunk, aki összefoltoz és előáll egy tervvel, aminek kivitelezése lassú, de hatékony.

Első körben megalkothatjuk saját karakterünket – ilyen még nem volt a sorozat történetében. A szerkesztőfelület roppant egyszerű: kiválaszthatjuk hősünk nemét, bőrszínét, arcát és frizuráját, majd szépen felöltöztethetjük. Kezdetben nem sok ruha áll a rendelkezésünkre, hiszen az ütősebb darabok drágák, ám ahogy haladunk előre a történetben, egyre több pénzt szerzünk, és úgy bővül a kínálat. Mivel az esetek 99 százalékban nem látjuk, mi van rajtunk (a kesztyűnk kivételével), a kozmetikai dolgoknak komolyabb szerepe nem lesz – csak akkor láthatjuk kívülről karakterünket, ha éppen vérbe fagyva fetrengünk a földön. Taktikai szempontból sincs befolyása a ruházatunknak, attól nem lát meg kevésbé az ellenség, ha éjszaka sötét gúnyában ütünk rajta egy táboron. Persze tudom, hogy valaki arra izgul, hogy trendivé változtassa hősét - nos, neki kimondottan kedvez a játék.

Szóval ott állunk a hatalmas térkép közepén, rengeteg tennivalóval, és egy feladattal, miszerint szabadítsuk ki a társainkat. A völgy három részre oszlik, mindegyik területet a Seed-klán egy-egy vezére irányítja – őket szabadon választott sorrendben likvidálhatjuk. Ha mindhárom testvér elbukik, talán az Atyát is előcsalogathatjuk rejtekhelyéről. Na, de kik is ők? John Seed a szekta pénzügyeiért és ellátásáért felel – ő a Holland Valley korlátlan ura, ahol a szántóföldek terülnek el és az állattenyésztés a másik fő betevő forrás. John erővel elveszi a farmerek javait, és leszállítja oda, ahová kell. Emellett ő is sokat prédikál, saját doktrínákat dolgozott ki az Igen ereje néven. Faith Seed, vagyis a Szirén, a család egyetlen női tagja. A lány lényegében Joseph szócsöve, tisztasága sokak szívét meglágyítja, spiritualitással, az Áldásnak hívott droggal és a zene erejével tereli a népet a hit útjára. A Hebane folyó vidéke az ő territóriuma, itt meleg vizű források és gyógyulás várja a híveket, de valójában itt működnek a droglaborok is, ahol az Áldás nevű, eufóriát stimuláló szer készül. Faith ártatlansága tehát csak a látszat, igazi elmeháborodott spinéről van szó, aki százak halálos ítéletét írta már alá.

A legidősebb testvér, Jacob vasmarokkal irányítja a megye északi hegyvidékét, ahol veszedelmes vadakkal találkozunk a sűrű erdőkben. Olyan titkokat fed fel a vadon, amiről jó, ha nem tudnak a követők. Az egykori háborús veterán a megfélemlítés és az erőszak eszközével irányítja az embereket, ha valahol beüt a baj, halálbrigádjaival pillanatok alatt elrendezi a dolgot. Ráadásul az emberi haderő mellett biológiai kísérletek folyományaként egy farkasokból álló sereget is magáénak tudhat. Minden Seed-testvérrel többször is összefutunk a kampány során, ilyenkor hatáskeltő átvezetőkből nem lesz hiány. Amikor közbelépésünknek hála a territórium feletti befolyásuk csökken, vérdíj kerül a fejünkre. Talpnyalóikkal gyakorta el is hurcolnak bennünket, és sok esetben csak a szerencsén múlik az újbóli megmenekülésünk.

A Far Cry 5-ben a narratíva is szintet lépett: nemlineáris kampánnyal van dolgunk. A felfedezett területeken számos NPC-vel futunk össze és a sztoriküldetéseket is rendszerint egy-egy fontosabb szereplő adja – ezeket a naplónk jól elkülöníti. Azonban itt a mellékes missziók is legalább annyira érdekesek, mint a főszálhoz tartozó feladatok. Mindegyik küldetést szabadon választott sorrendben teljesíthetjük, a cél az, hogy az adott régió ellenállásmérője megteljen, így végül az adott hadúrral is összecsaphatunk. A csík minden egyes megmozdulásunkért pontokat ad: egyrészt a fő és mellékes melók abszolválásáért, másrészt az ártatlan emberek megmentéséért. Nem egyszer látjuk, hogy az út szélén szektások éppen kivégezni készülnek a hátrakötött kezű ellenállókat. Ha áthajtunk az ellenségen és szabadon engedjük a szerencsétleneket, egy picit nő az ellenállás befolyása, és pluszban a megmentett ember is csatlakozni fog hozzánk.

A menüben később bármikor behívhatjuk a megmentett embereket magunk mellé, és ők szakértelmüknek megfelelően segítenek a későbbi missziókban. Mindegyikük másban jártas: valaki a közelharcban, valaki egy bizonyos fegyvertípusban, mások még gyógynövényeket is gyűjtenek a portyák alatt, vagy lőszert adnak, olykor viszont gyorsabban támasztanak fel minket, ha padlót fognánk. Néhányuk ügyes gyújtogató, vagy hamarabb felfedezi az ellenséget, mint mások, netán egyszerűen meg tudja javítani a járművünket. Néhány random figura még az értékes ellátmányt rejtő raktárak hollétéről is tájékoztat bennünket, vagy szimplán újabb küldetéseket bíz ránk. Már alapból rengeteg taktikai lehetőséggel kecsegtet a bandázás, de ez még csak a jéghegy csúcsa!

A Guns for Hire-rendszer a mezei ellenállók mellett a történet kulcsfiguráit is bevonja a harcokba. (Persze a kétfős kooperatív módban a hús-vér barátaink is bármikor beugorhatnak segíteni nekünk.) Egyszerre ketten csatlakozhatnak az osztagunkba, például Nick Rye, az egykori háborús pilóta, akinek családi bizniszébe rondított bele a szekta, és elvették repülőjét, amit nem ártana visszaszerezni. Ha a bizalmába férkőzünk, bármikor kérhetünk tőle légi támogatást, de vajúdó feleségét is mi szállíthatjuk el a helyi kórházba. Ott lesz Grace is, aki az orvlövészetben remekel, vagy Hurk, aki a rakétavetőjével alszik. Ha pedig inkább lopakodni szeretsz, Jess lesz a segítségedre. A lány kiváló vadász, íjával hang nélkül lyuggat át mindenkit.

A Far Cry 5 tömve van hasonló alakokkal, akik nem csupán megbízók, hanem hatékony közreműködők is. Nyilván egy sunnyogásban jártas alakot nem illik egy belső tereken játszódó leszámolásra vinni, szóval figyelni kell arra, hogy a megfelelő embert visszük-e a következő misszióra. A társak mesterséges intelligenciája ugyan nem világbajnok, de néhány egyszerűbb parancsot (menj ide, gyere vissza, maradj) megértenek. Az útkeresés terén vannak hibáik, és padlót is foghatnak, ha eldurvul a helyzet, így ha nem támasztjuk fel őket időben, pár percig elérhetetlenek lesznek.

És akkor az állatokat még nem is említettem! A Far Cry: Primal hagyatékát továbbgondolva itt is lesznek olyan kedvencek, akik a történetben is szerepet kapnak. Boomer, a korcs kutya remek megfigyelő, már messziről megjelöli az ellenséget, persze nem vizelettel, hanem piros tageléssel. Ha viszont nyers erőre vágysz, Sajtburger, a medve lesz a segítségedre. Mivel ő az emberek között nevelkedett, irányítani is könnyebb, hatalmas erejével véres rendet vág az ellenség soraiban. Peaches, a puma viszont a növényzetben lapulva, csendben intézi el azokat a szektásokat, akikre rábökünk. A rendszer ugyanaz, mint az emberek esetében, ám őket bármikor meg is babusgathatjuk.

Ami pedig a küldetések változatosságát és a tennivalók mennyiségét illeti, nem okoz csalódást sorozat legújabb darabja. Nyilván az akciót és a robbanásokat tekintve a sztoriküldetések járnak az élen, ahol lesz kamionlopás, túszszabadítás, táborfelszámolás, fegyver és nyersanyag-szállítmányok megfúrása, és minden más, amit el lehet képzelni földön, vízen és levegőben. Persze hosszú játékórák után előfordul, hogy fárasztó lesz a sok tűzharc, de legalább a párbeszédek mindvégig érdekesek. A maszek melókkal sincs gond, így sikerült még színesebbé tenni a helyőrségek, vagy barikádok megtisztítását. Néhány piszkosul élvezetes missziót is kapunk rengeteg kikacsintással a mai politikai helyzetre, kultúrára, máskor tobzódunk a rasszizmusban és az összeesküvés-elméletekben. A vidéki emberekkel kapcsolatos sztereotípiák mind-mind előtérbe kerülnek, de mit várhatnánk egy olyan helytől, ahol a legtöbben bunkert építve várják a világvégét, több hónapra elegendő élelemmel és munícióval feltöltve? A lakosok megrögzött patrióták, túlélésmániások, akik még a hátsó udvarokon is céltáblákat állítottak fel, hogy lőni tanítsák a csemetéiket. Őket pedig könnyű befolyásolni a szentírás szavaival; valaki a természeti katasztrófáktól tart, valaki a nukleáris háborútól.

Máskor viszont a rekeszizmunk ingerlésén van a lényeg. Fall’s Eden városában például már hagyomány, hogy a bikák szaporítószerve saját fesztivált kap, így a helyi szakács kérésére szereznünk kell néhány mintát az egyik farmról. A helyszínre érve kiengedjük a teheneket az elkülönített karámból, megvárjuk, míg Marven Gaye Sexual Healing című zenéjére egymásra hangolódnak a patások, majd akcióba lendülünk. Nem tudtam nem elmosolyodni azon a misszión sem, amikor egy beépített CIA-ügynök javaslatára egy vezető politikussal kapcsolatos kompromittáló felvételeket tartalmazó VHS-kazettát kellett megszereznem. Csak nem Trump-elnökről van szó? Összefutunk egy geek alakkal is, aki megvan győződve arról, hogy a környékre rendszeresen földönkívüliek látogatnak, de kis trükkel, ellophatjuk a technikájukat.

A Far Cry 5 már-már GTA-szerű szatírát is tartalmaz, a gond csak az, hogy a sztori az említett kicsapongások miatt nem tud koherenssé válni. Az egyik percben még poénkodik a játék, máskor viszont tömeggyilkosságokról, szélsőséges erőszakról és a fehér felsőbbrendűségről mesél. Az is nehezen hihető, hogy csapdába estünk, bármikor elmenekülhetnénk repülővel és riaszthatnánk a nemzeti gárdát, mégis mindent nekünk kell csinálni. Az írók szépen egymásra dobáltak mindent, ám az egyveleg sokszor zavaros, és nehezen követhető. A probléma sajnos designszintű, lemondhatunk a katarzis felé lassan építkező történetről, minden fordulat jó előre kiszámítható, és a Far Cry 5 a végén sem tud meglepni. Pedig láttunk már pozitív példát a nyitott világú alkotások között, de a Seed-klán elleni bosszúhadjárat nem tartozik közéjük.

Persze a Far Cry 5 nem tagadhatja le múltját, itt is főleg lőnünk, vezetnünk, úsznunk és repülnünk kell naphosszat – csak az objektívák adottak, a módszer ránk van bízva. "A rakétavetővel, ajtóstul a házba" módszer is működhet, viszont a lopakodás gyakran vérfürdőbe torkollik. Máskor lehet, hogy a hajunk szála sem görbül, ha levegőben, helikopterrel szórjuk az áldást, és csak akkor szállunk le, amikor már tiszta a terep. A szabadságérzet tehát nagyon is erős, a különböző mechanikák remekül idomulnak egymáshoz, és közöttük simán válthatunk. És mindenki lenyugodhat: végre hanyagolhatjuk az előőrsök megtisztítását, e nélkül is eljuthatunk a főkolomposokhoz!

A fegyveres harc egyébként nagyjából ugyanolyan, mint az előző részekben. A Ubisoft nem változtatott túlzottan a bevált recepten, csak finomított itt-ott és bevont mellénk néhány társat. A gunplay továbbra is iszonyúan élvezetes, hangos és durva, és elég sok játékórát kell beletenni ahhoz, hogy unalmassá váljon. A fegyverek egyedi viselkedése remekül átjön, bár nyilván a stílusunktól függ, mit veszünk a kezünkbe. Sajnos az ellenség M.I.-je továbbra sem áll a helyzet magaslatán, csak túlerővel van esélye ellenünk - ahogy az az esetek 99 százalékára jellemző -, bár kétségtelenül be tudnak keríteni, kiugraszthatnak egy gránáttal és fedezékbe is vonulnak. Sajnos az ellenségtípusokból nem sok van, kicsit fura is, hogy folyton torzonborz hobók, ecsethajú redneckek, és amfetaminfüggő nők klónjai váltják egymást. Néhány erősebb példány azért akad: a nehézpáncélba bújt géppuskás, a háztetőkön bujkáló mesterlövész és a lángszórós tartogat néhány kellemetlen meglepetést. Bárhogy is lesz, kezdetben csak egyetlen elsődleges fegyvert cipelhetünk magunkkal, így aztán ajánlott mihamarabb megnyitni a második fegyverslotot.

Bevallom, a folyamatos akció fárasztó tud lenni: a nem várt ütközeteket tekintve bizonyára a Far Cry 5 magasan veri a többi részt. Kicsit idegesítő, hogy egy kilométert sem tudtam megtenni az úton anélkül, hogy ne találkoznék ellenséggel, ami fura, lévén Montana az egyik legkisebb népsűrűségű állam. Pedig szektás pickuppal közlekedtem, ergó éjszaka lehetetlen kiszúrni, hogy ki ül a volánnál. És egy másik bosszantó dolog: mialatt egy küldetésre hajtottam és kiszálltam a verdából segíteni egy bajbajutotton, a semmiből bukkant elő pár őrült, és búcsút mondhattam a golyóálló mellény védelmének. Máskor egy faramuci vadászgépes tag pécézett ki magának és folyamatosan szórta fentről az áldást, mialatt én a földön hiába próbáltam tenni a dolgomat. Később már visszavághatunk a légicsapásokért, egy rotoros vadászgéppel nem csak, hogy lebombázhatjuk az Eden’s Gate konvojait, hanem izgalmas harcokat vívhatunk a levegőben is. Az irányítás remek, a dogfight pumpálja is rendesen az adrenalint, hát még amikor a haverunk, Nick is besegít! Persze ahogy az adott területen leszámolunk a főnökkel, érezhetően csökken az kéretlen találkozások száma, de akkor már máshova szólít a kötelesség. Legfeljebb nyugodtabban lehet vadászni és maszek melókat csinálni.

A küldetések teljesítéséért és minden sikeres megmozdulásért perkpontok ütik a markunk, ezek lényegében a képességpontokat jelölik, amiket karakterünk fejlesztésére költhetünk. A perköket négy kategóriába sorolja a játék: a Survalist-képességekkel nem csak a maximális életerőt tolhatjuk ki, hanem a túléléssel kapcsolatos tevékenységekre is költhetünk, így jobb halászokká, vadászokká és gyűjtögetőkké válhatunk. A Renegade-ágba tartozó kunsztokkal a fegyverhasználatot javíthatjuk, de megtanulhatunk ejtőernyőzni és wingsuitozni is, vagy azt, hogy csináljunk mozgó bombát egy autóból. Ha inkább a lopakodást és a csendes kivégzéseket kedveljük, akkor az Assasssin-perkök lesznek a hasznunkra, még a horgos kötél és a tolvajkulcs használatát is elsajátíthatjuk. A Prepperen belül olyan skilleket találunk, amiket aktiválva több fegyvert és lőszert cipelhetünk magunkkal. Végül a Leader-perkök a társakkal kapcsolatos extrákat takarják: még több ellenállót vihetünk magunkkal a missziókra és gyorsabban lesznek tettre készek, ha kiütik őket.  

A felfedezés is teljesen természetes, mivel a tornyok megmászását végre kukázták, s csak azok a területek válnak láthatóvá a térképen, amiket már korábban bejártunk. A fontosabb helyszínek és karakterek búvóhelyei is így kerülnek rá, vagy éppen az NPC-k adnak tippeket arra, hogy hova érdemes ellátogatni. Annak is megvan a varázsa, ha gyalog járjuk be a terepet, hiszen mindig akad valami látnivaló, egy új horgászhely vagy vadászterület, kisebb helyőrségek, felrobbantható silók, kábulatot eregető szentélyek vagy jeladók, amivel csökkenthető a szekta befolyása. Továbbá meglovasíthatjuk a szekta kamionszállítmányait, és visszaadhatjuk azokat a népnek, és időnként autós kaszkadőrnek is állhatunk. Amint fülest kapunk, felkutathatjuk a néhai emberek hátrahagyott raktárait. Ide rendszerint csak fifikás módszerrel, akadályokon ugrálva, a megfelelő kulcsot megtalálva, vagy egy generátort működésbe hozva juthatunk el. Ám a zsákmány magéért beszél: pénzkötegek, lőszer, egyedi festésű fegyverek és járművek, illetve képességpontot adó horgász-, vadász- és túlélőmagazinok várnak ránk.

Amúgy is rengeteg gyűjtenivaló van a játékban: újabb látnivalókat felfedő térképrészletek, képregények, telefonok üzenetrögzítőjének szomorú felvételei, hátrahagyott levelek - utóbbiakkal még többet megtudhatunk a lore-ról. A craftolást kicsit átdolgozták a készítők, mivel már nem egy szál gatyában kell érvényesülni, így nincs szükség állatbőrből készíthető szütyőkre és táskákra. A megszerzett nyersanyagokból és alkatrészekből csak robbanószereket és homeopátiás szereket készíthetünk magunknak. Ez utóbbiak korlátozott ideig hatásos löketet adnak számunkra: erősebbeket ütünk, pontosabban célzunk, vagy éppen gyorsabban futunk tőlük. Ha maximalisták vagyunk, különféle ingame kihívásokon is részt vehetünk plusz képességpontokért.

A vadászat sem az élelemszerzés miatt ajánlott, hanem a kereskedőknél jó pénzért eladható bőrökért. A térkép idővel mutatni fogja, hol keressünk bizonyos vadakat (fekete medvét, grizzlyt, őzet, jávorszarvast, bölényt, rozsomákot, farkast és így tovább), és hova rakjunk le csalétket, de az elütött állatokat is kiszagolják a ragadozók. Persze nem célszerű szitává lőni a szerencsétlen jószágot, hiszen a sérült irha nem ér annyit, mint egy óvatosan, nyíllal leterített példányé. Minden fajon belül vannak mezei példányok, és szívósabb, agresszívabb, de ritkább alfák, akik már önmagukban is veszélyesek, ha összetalálkozunk velük.

A horgászatnak is főleg az élmény kedvéért érdemes hódolni. A készítők egy roppant ügyes minijátékot raktak alá. Többféle halra érdemes menni, a nagyobb példányok már nem kevés türelmet igényelnek. Elsőnek célszerű figyelni a víz tükrét, hogy hol van mozgolódás, és oda dobni a csalit. Ha kapás van, bevághatunk, majd a hal mozgásával ellentétesen húzva a botot fárasztani kezdünk, miközben lassan tekerjük fel a zsinórt. De vigyázz, ha túlságosan megfeszül a damil, könnyen elszakadhat, így ajánlott olykor engedni rajta! Egy idő után a hal elfárad, és a part felé húzva kikaphatjuk. A fogás roppant értékes, jó pénzt adnak érte a boltosok.

Apropó, boltok! A világban számos kereskedő akad, akár a városokban, akár az út szélén, ahol feltölthetjük a készleteinket, ruhákat és új fegyvereket vásárolhatunk, de ugyanitt fejleszthetjük is a mordályainkat irányzékokkal, távcsövekkel, nagyobb tárral és hangtompítóval. A kínálat a már megszokott, de ettől még bőséges: különféle pisztolyokat, SMG-ket, karabélyokat, mesterlövészpuskákat, gránátvetőket, golyószórókat, lángszórókat és különféle íjakat szerezhetünk a játékban, de még horgászbotból is van vagy négyféle.

A járművek beszerzése más tészta, logikus, hogy repülőt a reptéren, jetskiket és motorcsónakokat a vízparton, autót az autószerelőnél találunk. Pontosabban, telefonon vásárolhatjuk vagy rendelhetjük meg a kívánt járművet, amelyek nem olcsók, de spórolással egyik sem jelent elérhetetlen célt. Az egyedi festésű, géppuskával vagy rakétavetővel felszerelt példányok ára nyilván már húzósabb. A felhozatal mindenesetre elismerésre méltó, autóból is többféle van: a sima személyautótól kezdve az izomautón és a terepjárón át a bazi nagy kamionokig, ugyanez érvényes a vízi és a légi alkalmatosságokra is. És pluszban bizonyos keretek között mindegyik testreszabható. Természetesen a türelmetlen játékosok minden portékát megvehetnek valódi pénzért is - itt a mikrotranzakciók nem tolakodóak, mindössze szépen megbújó alternatívát jelentenek, és ez így van rendjén.

Ha pedig ráunnál a nettó 25-30 órát nyújtó kampányra, de a szabadidős tevékenységek nem vonzanak, akkor a Far Cry Arcade-re mindenképp érdemes vetned egy pillantást. Lényegében egy roppant egyszerű pályaszerkesztőről van szó, amellyel pár pillanat alatt ütős térképeket rakhatunk össze, de ugyanitt hozzáférhetünk a közösség munkáihoz is. A menübe lépve juthatunk el a FCA-hez, de a játék világábann elszórva található árkádgépek is ide vezetnek. Akár single, akár kooperatív, vagy multis pályát kreálunk, több ezer objektumból építkezhetünk. Szépen lepakoljuk a tereptárgyakat és az épületeket, segédleteket, járműveket – akár még a Blood Dragon neonfényben úszó folytatását is megcsinálhatjuk. Meghatározhatjuk, mi legyen a cél: bázistisztítás, fejvadászat, "ölj meg mindenkit" vagy "juss el élve A-pontból B-be". Az erre fogékonyak hosszú órákat szöszölhetnek el, mindennek csak a limitált memória szabhat határt! Szintén a Far Cry Arcade égisze alatt fut a kompetitív multiplayer is, amely 12 játékost támogat Deathmatch és TDM módokban. A Ubisoft elgondolása érhető: a saját közössége láthatja majd el tartalommal a többjátékos mókát.

Ami pedig a látványt illeti, tényleg leborultam a Dunia Engine részletgazdagsága előtt. A kisvárosok képei - ahol minden házon amerikai zászló lóg -, a szegényes lakókocsiparkok, benzinkutak, fakitermelő telepek, mezők, tiszta vizű patakok és a fenyvessekkel tarkított sziklás hegyoldalak elképesztő hangulatot árasztanak magukból. Az erdőkben rovarok és madarak neszeznek, az aljnövényzet áthatolhatatlannak tűnik, de megéri itt bujkálni, hiszen a természet javai roppant értékesek. A főbb karakterek arca valóban élethű (Greg Byrk, mint Joseph Seed tényleg remek színész), a belső tereken ütős fény-árnyékeffekteknek örülhetünk, és hiába a hatalmas távolságok, még egy sztenderd PS4 is stabilan tartja a 30 fpst.

Bugokból ezúttal is akad egy pár: olykor a fizika mutat komédiába hajló furcsaságokat, máskor nem akart működésbe lépni egy script, így nem tudtam befejezni a feladatot, s csak az újratöltés segített. A hangzás viszont fenomenális, a fegyverek tényleg fülsiketítőek, ráadásul az autórádióban autentikus country, blues és rockzene szól, de annak is megvan a varázsa, ha a vallási dalokat sugárzó adóra kapcsolunk, és úgy okozunk káoszt. Tényleg pazar OST-t raktak össze a készítők.

A Far Cry 5 nyilvánvalóan egy nagyszabású anyag, amin látszik a Ubisoft kontinenseken átívelő stúdióinak megfeszített közös munkája. Rengeteg tartalom van benne, de pont emiatt megfeküdheti a gyomrát azoknak, akik csak a kultusszal szeretnének leszámolni, vagy valami forradalmira vágynak. A gonoszok motivációi túlságosan kiszámíthatók, nem mutatnak túl a sablonokon, s bár próbálják őket árnyalttá tenni az írók, a játék egyszerűen túl gyors tempót diktál ahhoz, hogy a személyes drámáknak kellő mélységet adjon. Az érem másik oldala az önfeledt móka, ahol változatos eszközökkel pusztíthatjuk a rosszfiúkat és levegőbe repíthetünk mindent. E szempontból tényleg csúcsra járatták a műfajt, holott az alapok már recsegnek-ropognak.

Hiába is próbálják álcázni, javarészt még mindig területeket foglalunk, és a térképet vizslatjuk újabb és újabb tennivalóért. Több óra játék után akkor szerettem leginkább a Far Cry 5-öt, amikor kicsit visszavesz a vérontásból, és a vízparton ücsörögve a naplementébe feledkezhetek és hallgatom a természet hangjait. Vagy amikor a hajnalban egy ígéretes vadászterületre baktatok, lassan ébredezik az erdő az északi hegyek között, pára száll fel a talajból, és messze vagyok a puskaropogástól. Vagy egyszerűen leülök az ellenállók tábortűzéhez, valaki előkap egy gitárt és Nirvanát énekel, én hallgatom, miközben egy szerelmespár táncol. Kétségtelen, hogy lehet más szemszögből is nézni a Far Cry 5-re – erre buzdítok mindenkit! Látszik, hogy világépítésből profi a Ubisoft, csak határozottabb tollvonásokkal kéne megfesteni a játékot, nem halvány krikszkrakszokból. Lehet, hogy mindez ellentmondana a sorozat szellemiségének, de a káosz már nem annyira marasztaló, mint 14 éve.

A Far Cry 5 március 27-én jelenik meg PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re. Mi a Sony alapkonzolján teszteltük.

Kapcsolódó cikkek

• Far Cry 5 DLC tesztek
• Far Cry 5 próbakör
• Húsz cím, amivel játszanod kell 2018-ban
• Far Cry 5 előzetes