Fallout 76 teszt

Pedig tud a rockville-i brigád, ha akar. A The Elder Scrolls világát egy remek MMO-ba ültették át négy éve, ám a Fallout online verziója sokkal hálátlanabb koncepcióra épül. A sorozat korábbi darabjai mindeddig remek egyjátékos sandbox szerepjátékokként vonultak a történelemkönyvekbe, ahol döntéseink kihatnak a posztapokaliptikus világra és a sztori alakulására. Egy korábbi interjúból kiderült, hogy már a Fallout 4-hez is terveztek multiplayer módot, ám azt később mégis elvetették. Noha az ötletek egy része átkerült a legújabb részbe, sajnos minden olyan elem, ami naggyá tette az elődöket, hiányzik a Fallout 76-ból. Sajnos le kell mondanunk az érdekes karakterekről és a velük folytatott párbeszédekről is, ezek nélkül pedig a játék egy félkarú óriás.

Az „óriás” jelzőt pedig tessék komolyan venni. Elképesztő méretű a nukleáris háború sújtotta Nyugat-Virginia, amit a fejlesztők igyekeztek megannyi tartalommal feltölteni. Nem is a tennivalók mennyiségével van a gond, sokkal inkább a minőségükkel, de erről majd később! Kezdetben még a Vault 76 felcicomázott belsejében töltjük az időt, megalkothatjuk saját karakterünk fizimiskáját a már megszokott részletességgel. Nemtől függetlenül az arcunk formáját, bőrünk és szemünk színét is belőhetjük, és akár egészen elszállt frizurát álmodhatunk meg magunknak. Nagy nap ez a mai! Ez a Reclamation Day, amikor is többedmagunkkal kiszabadulhatunk a menedékünk biztonságából és újraépíthetjük Appalachiát!

Első blikkre a táj lélegzetelállító. Szép őszi nap virradt ránk, annak ellenére, hogy hamar szembesülünk az atomháború pusztításával, de még olyan frissnek tűnik az egész! Elhagyatott, rozsdás épületek, romos kertvárosok, szappantartóra emlékeztető autóroncsok mindenhol. Hamar belebotlunk az első fenyegető tényezőkbe, megkattant robotokba és zombiszerű mutánsokba, de nyugalom, a likvidálásuk semmilyen extra kihívást nem jelent. Kapunk egy fő küldetésszálat is, amely szépen végigvezet minket a térképen, szellemvárosokba, ütött-kopott ipartelepekre látogatunk. Érdekes helyszínekből tényleg nincs hiány, mindig van olyan látnivaló, ahol naplóbejegyzésekre bukkanhatunk, vagy csak simán letérhetünk az útról gyűjtögetni. Az első néhány órában tényleg beszippantja a játékost a Fallout 76, aztán meredek lejtmenet következik.

Ugyan összefuthatunk más játékosokkal is, de ettől még a terep sivár és üres. Egyetlen szerveren maximum harminc emberke lehet jelen, ám viszonylag ritkán futunk össze valakivel, és ők sem feltétlenül ellenségesek. Egyedül játszva hamar unalomba fullad az egész a játék, hiszen a sztorimissziók csak a különféle meglelt holografikus üzenetek formájában erősítik a lore-t, nincsenek NPC-k, akikkel elcseveghetnénk, csak szimpla mondatokat daráló robotok. Lényegében egy felderítőnek hívott kurafi után loholunk órákon át, az ő hátrahagyott útmutatásait követjük naphosszat, de a kaland csak nem akar epikussá válni. Persze szép lassan a játék minden fő elemével megismerkedhetünk, de az írók egyszerűen képtelenek voltak érdekes feladatokat kiötleni.

Vegyük sorba, mivel is üthetjük el az időt, játsszunk egyedül, vagy akár négyfős csapatokban. Elsőként a túléléssel kapcsolatos tennivalók lesznek napirenden. Vizet gyűjtünk a tavakból, amit a tűzhelyen felforralhatunk, így kevesebb radioaktív szennyeződést öntünk magunka. A leölt mutáns állatok húsát megsüthetjük, vagy a megszerzett receptek birtokában pazar egytálételt főzhetünk belőlük. Ha már van kaja és víz, foglalkozhatunk a menedéképítéssel és tárgykészítéssel a munkapadokon. Segítségkérő rádióüzenetekből nincs hiány, nagy kár, hogy a missziók főként abból állnak, hogy „menj ide, hozd el ezt és ezt, ölj meg mindenkit és add le a cuccot”. Ezzel nem lenne baj, ha csak sima maszek meló lenne, de nem! Tényleg ilyen ismétlődő robotolás végig a kampány. A Destiny eventjeihez hasonló ideiglenes feladatok sem hiányoznak, nem ritkán időre kell a mutánsoktól megtisztítani egy romos konzervgyárat vagy atomerőművet, de sima escortmissziók is akadnak.

Ezúttal is a bal alkarunkra szerelt Pip-Boyunk lesz a legfontosabb társunk a kaland során, hiszen az nemcsak statisztikáink nyomon követésére szolgál, hanem eszköztárként is funkcionál, illetve az aktuális feladatainkról is olvashatunk rajta egy csomó infót. Kezelése továbbra is idejétmúlt, még szerencse, hogy a D-padhoz gyorsgombokat rendelhetünk, illetve van egy szép nagy informatív térképünk is. Bárhogy is van, elég sok időt eltöltünk majd a menüben való turkálással, ami akkor nagyon kellemetlen, ha emiatt ránk várnak a társaink.

A craftolás tényleg elég fontos feladat, bár a lényeg nem változott a Fallout 4 óta, csupán itt-ott finomítottak rajta. Minden összegyűjtött kacatot a munkapadokon olvaszthatunk be, vagy frissíthetjük velük a páncélunkat és a fegyvereinket. A teljesen új cuccokhoz már értékesebb nyersanyagok szükségesek, de megéri a fáradságos előkészületeket, hiszen könnyen elképzelhető, hogy az alap fegyverektől markánsan eltérő variánsokat készíthetünk több tüzelési móddal és funkcióval. A repertoár pedig igen széles, a közelharci fegyvereken kívül pisztolyok, karabélyok, shotgunok, gránátvetők kerültek a kalapba, később pedig igazán futurisztikus lézeres mordályok és nukleáris töltetekkel felvértezett ágyúk jönnek szembe. Még a híres power armort is össze lehet grindelni, és atombombákat is ledobhatunk, ha megszereztük az indítási kódokat.

A lövöldözés még mindig élvezetes, bár az évek során már hozzászoktunk a rendszerhez. Minden egyes darab eltérő tűzgyorsasággal és visszarúgással bír, és mivel találunk belőlük jó párat a világban, hamar megtaláljuk a kedvenceinket. Arra azonban figyelni kell, hogy egy idő után elhasználódnak, javításuk pedig csak a munkapadokon lehetséges. Persze a felkészült túlélő egyszerre fél tucat alkalmatosságot magával hord, mert miért ne? A bázisunkon található tárolóegység kapacitása elég szűkös amúgy. Mivel lőszerből gyakorta hiány van, a mezei ellenfelek ellen a bunkósbotok, macséták jó szolgálatot tesznek, főleg, hogy hullnak is a végtagok csapásaink nyomán. A baj az, hogy szinte minden gépi ellenfél sík hülye, kitörnek a biztos fedezék mögül - simán levadászhatnánk őket, ha nem lennének pontatlanok a fegyvereink -, pluszban folyton beleakadnak a tereptárgyakba A gunplay tehát maradt a régi, zavaróan fapados megoldásnál, kiegészítve a VATS-szal, vagyis az online játékhoz igazított változatával.

Itt ugyanis nem lehet lelassítani az időt, a pontos célzás sem lehetséges, és filmes elhalálozások sincsenek. Az itteni rendszer ugyanis csak az ellenséget jelöli ki szépen, és a különböző testrészeikre bontva megjeleníti a sikeres találat esélyét (kártyákkal ezeket is befolyásolhatjuk). Ha a reflexeink engedik, a nagyobb sebzés reményében célozhatunk fejre vagy lábra, bár furamód a fegyverünk csöve nem mozdul ilyenkor, a golyók mégis betalálnak. Tehát van is VATS, meg nincs is, de egy multis cím esetében ez megbocsátható. Csupán néhány alkalommal vetettem be ezt a funkciót, az esetek többségében a saját reflexeimre hagyatkoztam.

Egy saját bázis felépítése már a Fallout 4-ben is jópofa elem volt, és itt is órákat tölthetünk el a táborunk felcicomázásával. A CAMP nincs helyhez kötve, vagyis bárhol felállítható vagy lebontható – az addig megejtett fejlesztésekkel együtt. Persze minél nagyobb és kényelmesebb a menedék, annál több pénzbe és nyersanyagba kerül, főleg ha vastag falak és védelmi lövegek veszik körbe. Idővel saját munkapadunk, víztisztítónk is lesz, és persze egy ágy, ahol kipihenhetjük az online lét fáradalmait. Ez jól hangzik, de a rögtönzött bázisunkat a gyakorlatban nem húzhatjuk fel bárhol, a domborzati viszonyokra elég érzékeny a játék, talán már túlságosan is. Viszont a saját szememmel láttam a föld felett méterekkel lebegő házakat, ami azért elég hihetetlen. Más túlélőjátékokból ismerős, komplex erődökre ne számítsunk, mert ilyeneket nem építhetünk. Inkább kiegészítőelem az építkezés, nagyon komoly konstrukciókat ne várjunk.

A szintezési rendszert egy az egyben a Fallout 4-ből emelték át, azaz szintlépésnél pontokkal növelhetjük az alapértékeink egyikét, vagyis a SPECIAL-t (erő, észlelés, kitartás, karizma, intelligencia, agilitás és szerencse). A csavar az, hogy ilyenkor random kártyacsomagokat is kibonthatunk, majd a lapokat az alaptulajdonságaink egyikéhez rendelhetjük. Ennek ára van, hiszen 1-gyel csökken az aktuális alapértékünk. Például az intelligenciához tartozó kártyák között van olyan, amely a hackelési képességünket buffolja, vagy egy másik kártya a Stimpack hatékonyságát növeli. Lehetőségünk van összeolvasztani két ugyanolyan lapot, így a bónuszok összeadódnak, de több pontot is foglal le a statjainkból. Az elgondolás dicsérendő, így könnyebben specializálhatjuk az adott karaktert.

Rajtunk múlik, milyen karakterbuildben nyomulunk, de bármikor új leosztást kérhetünk, ha mondjuk a csapatunknak szüksége van egy nagy állóképességgel rendelkező málhás öszvérre, zárfeltörőre, kajakészítőre vagy egy olyan fegyvermesterre, aki magasabb szintű mordályokat is se perc alatt összerak a többieknek. A PvE csak az első tíz-tizenöt órában szórakoztató, mert akkor még visznek magukkal a küldetések, ám később már célzottan ritka alapanyagokért loholunk folyton, amikor is gyorsan megtelik a hátizsákunk, így vagy felhasználjuk a cuccokat a legközelebbi munkapadon, vagy elraktározzuk őket – már ha van hely a ládánkban. Ilyen repetitív grindelést legutóbb csak az MMO-k hajnalán nyeltünk le a torkunkon, mára már inkább kínos az egész, főleg ha korlátok közé szorítják a játékost.

Az pedig nyilván túlzás volt a Bethesda szájából, amikor azt nyilatkozta, hogy egyedül is teljesíthető a Fallout 76. Vannak olyan küldetések, amit kimondottan kompetitív összecsapásokra terveztek, a többi játékos pedig nem lesz olyan udvarias, hogy csatlakozzon, hiszen van nekik jobb dolguk is. Útközben persze belefuthatunk pár olyan arcba, akik ellenségesen viselkednek, de ha nem támadunk vissza, csak alig megy le az életerőnk, így az adott tag, hamar leszáll rólunk. Ha végkép nem bírunk magunkkal, megostromolhatjuk más játékosok bázisát, de akkor tisztességes vérdíj kerül a fejünkre, és könnyen célpontokká válhatunk. Az igazi, kontrollált keretek között zajló PvP egyszerűen hiányzik a játékból, vagyis még a jövő ígéretei közé tartozik.

A grafika olyan, amilyen. Nyilván a Creation Engine jelenlegi formájában nem tud labdába rúgni ebben a generációban, viszont az is igaz, hogy a lenyugvó napfényben fürdőző, sárgásbarna erdő látványa tényleg megkapó. Aztán hamar szembetűnnek a hiányosságok, a puritán épületbelsők, a darabos animációk és a gyér felbontású textúrák. Az egész túlzottan statikus, olykor logikátlanul lepakolt, elmozdíthatatlan tárgyak hevernek mindenhol. Mindezek tetejébe a Fallout 76 lagol, a szerveroldali és engine-problémák még mindig jelen vannak - igen, az 50 GB-os első patch után is! A tengernyi bugra nem térnék ki külön, legyen elég annyi, hogy rengeteg furcsaságot produkál a játék. Fizikával kapcsolatos bakikat, eltűnő tárgyakat, de még olyanokat is, amik miatt egyszerűen lehetetlen befejezni az adott küldetést. Talán majd 2-3 hónap múlva érdemes visszatérni, de most még erősen bétás az egész.

Persze a hibákat idővel kijavítják a készítők, de attól még nem fogják élettel feltölteni a Fallout 76 jobb sorsa érdemes világát. Azt már nem lehet megbocsátani neki, hogy az egész koncepció el van baltázva, érdemi tartalom nélkül erőlteti ránk a multiplayert, és pont azokat a jegyeket veti el, melyek korábban naggyá tették a sorozatot. A küldetésstruktúra egy vicc, épkézláb sztori nincs, nincs befolyásunk a világra – mintha egy unalmas múzeumban lennénk, ahelyett, hogy mi írnánk a történelmet. Még azzal sem vigasztalhatjuk magunkat, hogy a technológia legalább elkápráztat – durván elavult a motor, labdába sem rúg korunk töltésmentes nyitott világú címei mellett. Nem is értem, hogyan gondolta ezt a Bethesda komolyan. A magam részéről inkább elfelejtem gyorsan, de lehet, hogy ti kitartóbbak lesztek.

A Fallout 76 PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg. Mi az alap PS4-en teszteltük.

Kapcsolódó cikkek

• Fallout 76 teszt - hat év után megéri visszatérni?
• Fallout 76 bétateszt