The Legend of Zelda: Echoes of Wisdom teszt

A 2017-es The Legend of Zelda: Breath of the Wild amellett, hogy a legtöbb díjkiosztón elnyerte az év játéka díjat, bebizonyítva, hogy az akkor már a 30. szülinapját is megünnepelt franchise-ban bőven van még kraft, az open-world felállásában pedig játékosok millióinak mutatta meg, hogy milyen felejthetetlen élmény tud lenni a kötöttségektől mentes kalandozás és felfedezés. Két évvel később aztán érkezett az 1993-as The Legend of Zelda: Link's Awakening remake-je, melynek a felújításához, újrahangszereléséhez, játékmeneti változtatásaihoz olyan szakértelemmel, alapossággal és óvatossággal nyúltak, hogy nem csak milliók kedvencévé nőtte ki magát, hanem sokak szemében még most is a videójátékos remake-ek etalonja. A tavalyi év során ismét visszatértünk a 3D-s open world érába, és a Breath of the Wild folytatásaként megérkezett a Tears of the Kingdom, mely minden korlátot és megkötést a sutba hajított, és olyan szabadságot adott a játékosok kezébe, melynek még a fantázia sem igazán volt képes határt szabni. Szóval mondhatjuk, hogy a klasszikusabb felülnézetes-2D-s vonalat képviselő Echoes of Wisdomot igencsak mély vízbe dobta be a Nintendo, ám a váratlanul bátor és tökéletesen elsülő újításai miatt nem csak képes a felszínen maradni, hanem bizony még fel is kapaszkodik a legnagyobbak szintjére.

Mert hogy az Echoes of Wisdom alapból egy keményvonalas, régi típusú Zelda-cím lenne, ám annyi újítást és váratlan húzást tuszkoltok a kalandba, hogy nem csak most, hanem az elkövetkező években is bizony egy emlékezetes mérföldköve lehet majd a szériának. Történeti oldalról ugyanis ez az első rész, ahol Link helyett Zelda kapja a főszerepet, elsődlegesen őt kell irányítanunk, és ez nyilván borítja a teljes játékmenetet is, melyben a vakmerő akció helyett még inkább előtérbe kerül a játékosok kreativitása és minden probléma kismilliónyi megoldása.

De még mielőtt elmélyednénk az újdonságokban, nézzük mire számíthatunk a sztori kapcsán. A bevezetőpályán (az extrém mód felfejlesztett) Linket irányíthatjuk, aki mintha éppen csak egy korábbi játék utolsó pályáját teljesítené, pont készül megmérkőzni Ganonnal, hogy kiszabadítsa az elrabolt és kristályba zárt Zeldát. A harc látszólagosan Link győzelmével zárul, ám a végső pillanatban a kazamata termét egy interdimenzionális és nagyon lila hasadás szakítja szét, mely magába nyeli főhősünket is, aki azonban utolsó erejével még megrepeszti a Zeldát foglyul ejtő kristályt. Innen pedig Zelda irányítását vesszük át, aki a rémisztő kalandból egyenesen a kastélyba menekül, hogy találkozzon az apjával, a királlyal, és beszámoljon neki a történekről.

A furcsa lila hasadások azonban a királyság minden pontját elérik, így a kastélyt is, ahol a vezérkart nem csak elnyeli a titokzatos dimenzió, hanem a helyükre egy gonoszabb verziót is visszaküld, akik az egész jelenséget a királylány nyakába akarják varrni. A bebörtönzött és kivégzésére váró Zeldának a legnagyobb kétségek közepette érkezik segítségére a tündérszerű Tri, aki egy varázslatos bottal ajándékoz meg bennünket. És itt jön az igazán nagy csavar! A Tri Rod segítségével ugyanis nem az ellenséget sebző villámokat, tűzgolyókat, vagy fagyos jégcsapokat tudunk kilövelleni, hanem tárgyak és élőlények „echo”-jait tudjuk létrehozni, vagyis gyakorlatilag bármit képesek leszünk lemásolni.

A bot segítségével aztán a szökés már gyerekjáték, és miközben inkognitóban elhagyjuk a kastélyt, elhatározzuk, hogy a kezünkbe vesszük a királyság sorsát, és megoldjuk a lila hasadékok rejtélyét. Innentől pedig meg is kapjuk a szokásos Zeldás felállást (és egyben sok tekintetben egy ismerős pályát is az A Link to the Past-ból), a királyság legtávolabbi szegleteibe kell elzarándokolnunk, az út során folyamatosan újabb és újabb képességeket és echo-kat gyűjtve, melyekkel újabb és újabb területeket érhetünk el és szabadíthatunk fel.

Csak míg rengeteg játékban inkább nyűgként hat, ahogy mereven és megmásíthatatlanul meg kell szereznünk a dupla ugrást, a fagyálló ruhát, a lávaálló cipőt, a sziklákat romboló bombát, a láthatatlanná tévő köpenyt, a fejlettebb kardot, vagy bármi hasonló egyebet, addig itt egy sokkal kötetlenebb és szórakoztatóbb fejlődési rendszerrel van dolgunk, mely sok szempontból kenterbe veri a teljes mezőnyt. Nem tudsz eléggé magasra ugrani? Másolj oda egy trambulint! Leszakadt a híd, amin át kellene menned? Csinálj újat ágyakból és dobozokból! Fel kéne másznod a falon, de túl meredek? Másolj egy pókot, aki hálót sző a plafonig, amin felmászhatsz! Lefelé kéne ásnod a homokban? Másolj le egy vakondot, aki megteszi helyetted!

És mindez a harc során szintén prímán működik! Miután megszerzed Link hátrahagyott felszereléseit, lehetőséged van pár másodpercig Link-szerű harcossá változnod, ám amint az energiád elfogy, újból védtelen vagy. Védtelen, egészen addig, míg el nem kezded lemásolni az ellenfeleidet! Denevérek, sivatagi halak, guruló mókusok, skorpiók, pókok is a rendelkezésedre állnak, később pedig még fegyveres moblinokból is készíthetsz magadnak sereget. Na jó, nem teljesen sereget, a melletted lebegő Tri ugyanis behatárolja a maximálisan felhasználható echopontok számát, és noha ez idővel fejleszthető, a bemásolható szövetségesek vagy tárgyak ahogy egyre hatásosabbak, úgy egyre több pontba is kerülnek.

Ez az egész felállás a játékmenet során nem csak újszerű, de abszolút szórakoztató. A Tears of the Kingdom során az építkezéseknél és a furcsábbnál furcsább járműveknél már picit olyan feelingje volt a játéknak, mintha fanatikus modderek készítették volna a jól bevált fejlesztők helyett, és ez az Echoes of Wisdom során sincs másképp. A tárgyak puszta lemásolása, és ehhez az egész játéktér pár tucat szintre tagolása annyira kézenfekvő, annyira egyszerű, annyira kaotikus, hogy egy mezei indie címnél lehet fel se vonnánk tőle a szemöldökünket. Ám ez nem egy mezei indie cím, ez egy Zelda-epizód. És mint ilyen pont abban tündököl igazán, ahogyan ezeknek a mechanizmusoknak a káoszából képes építkezni, úgy alakítani és levezényelni egy komplex kalandot, hogy végig mindenható hősnek érezzük magunkat, aki tényleg azt csinál, amit csak szeretne.

Ráadásul nem is akármilyen kalandot! A nagyjából 15-20 óra közt mozgó sztori rengeteg változatos helyszínre repít el minket, a hibátlanul passzoló zenékkel és érdekes melléksztorikkal pedig olyan atmoszférának alapoz meg, ami végig képes magába szippantani a felfedezésre vágyókat. A temérdek gyűjtögetős mellékküldetés, és a megannyi apró kihívás (pl.: mangószüretelés, fogócska) mindig bőven ellátnak bennünket tennivalóval, az új ellenségek legyőzésével bővíthető echo-inventory pedig még egy pokémon-szerű csavart is visz a játékba.

Mindennek ellenére meg kell jegyeznünk, hogy a központi narratíva és a játék világépítése nem igazán hasonlítható ahhoz a szinthez, amit a Link's Awakeninggel belőtt a Nintendo. Hasonló mondható el a játék zenei részéről is, önmagában kifejezetten jól muzsikál, de ne várjuk tőle a Link’s Awakening szintjét, hiszen a legjobb pillanataiban is gyakorlatilag azt próbálja újrakeverni. Lényegében játékmenetileg több, hangulat és történet szempontjából – a nosztalgiafaktorról nem is beszélve – pedig jóval kevesebb, amit nyújt az új cím.

Végül pedig egy fájó pont, amiről egyre több Nintendo alkotásnál kell sajnos megemlékeznünk: a játék nem igazán fut jól. Alapjáraton a 60fps lenne a cél, ami abszolút üdvözülendő, mint ahogyan az is, hogy a grafikailag legdurvább környezetben sem zuhanunk 30fps alá, csak hát igen… a játék háromnegyedében a két érték közt fogunk összevissza ugrálni, ami borzalmas frame pacinget és végig szaggató élményt eredményez. Érdekesség, hogy már nem is csak a Switch grafikus erejével van probléma, sokszor elég, ha a karakterünkkel csak megmozdulunk így a processzort valamint a memóriát munkára fogjuk, és máris dadog a teljesítmény, úgyhogy bizony nagyon nagy szeretettel várjuk végre a Switch utódját!

A The Legend of Zelda: Echoes of Wisdom egy közel tökéletes játék lett. Mint említettem, a teljesítménye nem túl rózsás, van benne pár apró, de semmiképpen sem a játékmenetet romba döntő átgondolatlanság (például a bárhova megidézhető puha ágy képes az életünket tölteni, ami drámaian nagy könnyítés), az irányításán is lett volna még csiszolni (a milliónyi echo közti válogatás minden, csak nem intuitív) és a sztori főszálától sem fogjuk eldobni az agyunkat. Ám ezen hibák egyszerűen eltörpülnek amellett az önfeledt élmény mellett, amit Zelda legújabb története nyújt. Az Echoes of Wisdom személyében egy tökéletes elegyét hozták létre mindannak amit szerettünk a legújabb részekben, és annak, amiért 1986 óta képes volt nem csak talpon maradni, de sikert sikerre halmozni a franchise. A fejlesztők bemutatták, hogy stabil alapok mellett a káosszal is képesek műremeket alkotni, Zelda képességeit és passzív harcrendszerét pedig úgy varázsolták ötletessé és szórakoztatóvá, ahogyan azt a széria és a legendás karakter megérdemelte.

A The Legend of Zelda: Echoes of Wisdom kizárólag Nintendo Switchen érhető el.