Alan Wake 2 - a sztori már megvan

  • Írta: fojesz
  • 2010. május 11.
  • Érdekesség
Link másolása
Sosem volt titok, hogy a Remedy folytatni szeretné az Alan Wake-et, sőt állítólag már azt is tudják, merre viszik tovább a történetet - igaz, a játék még meg sem jelent.
Sosem volt titok, hogy a Remedy folytatni szeretné az Alan Wake-et, sőt állítólag már azt is tudják, merre viszik tovább a történetet - igaz, a játék még meg sem jelent.



Az Alan Wake epizodikus felépítése számos lehetőséget kínál a történet folytatásához: a Remedy már jó ideje mondogatja, hogy például DLC-k formájában nagyon szívesen bővítenék a sztorit, Oskari Hakkinen, a csapat vezetője viszont már konkrét második évadról mesélt a CVG-nek: "Az első évadnak meggyőző és kielégítő befejezése van, ugyanakkor hagytunk kiskapukat a másodikra is, és már azt is tudjuk, merre visszük tovább a történetet." Az nem derült ki, hogy mikor számíthatunk a folytatásra, persze ne legyünk telhetetlenek, még az első rész sem jelent meg, sőt az sem biztos, hogy a Remedy rögtön Alan Wake 2-t akar fejleszteni, ha az boltokba kerül.
12.
12.
Beau
11.
11.
InGen
#9: Ami Alan és a nője sztoriját illeti (ami a történet lényege volt) de, az teljesen pöpecül lezáródott. Az, hogy utána bedobták még az ablakba a dokit, aki mentén lehet majd folytatni, az már egy más tészta.
10.
10.
megalonagyix
Azt írták Alan Wake 2 multiplatform lesz... persze még pletyka csak
9.
9.
dzsiádzsó
#7:

Kerek befejezése volt ? Ez most te se gondolod komolyan....
8.
8.
Raam989
Milyen jó, hogy ennyi ember végigtolta megjelenés előtt... sok szerencsés... -.-
7.
7.
InGen
Teljesen jó, kerek befejezése volt, azzal nincs gond, azokat a bizonyos kiskapukat is csak okosan hagyták nyitva a folytatásra.
6.
6.
Canapeace
sziasztok!ennek tényleg ugy lett vége hogy nem lett vége...:Dnem sok esélyt látok hogy 5 évet kell a második részre is várni,grafikailag nem fogják nagyon überelni...story modositas!Attol eszméletlen egy game!
5.
5.
Mathia$
Nehogy a játék rovására mennyen a nagy sietség.
4.
4.
dzsiádzsó
Nyilvánvaló volt , úgy lett vége, hogy nem lett vége :D

Amúgy nem kell sokat várni se, szerintem visszatérnek sandboxos tervekhez, de ezt már ki kellett adni mert a körmükre égett, várom a kövi részt is !!
3.
3.
Csoola
sztem a befejezése lehetett volna pozitivabb, de végülis psziho thriller/horrorhoz képest nem vészes, de az tuti, hogy lehet folytatni rendesen

az utobbi idök egyik legjobb játéka amugy, bár még a max payne 2öt nálam nem tudta überelni
2.
2.
Nagyi06
ez mind szép és jó csak félő, hogy erre is majd annyit kell várni mint az 1.:D
1.
1.
gorgo2
Szerintem már igen sok embernek megjelent ,egy pár napja...A folytatás majd a köv.generációra ha elkészül .
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...