Bár az Alan Wake első havi eladásai nagyon gyengén sikerültek, a Remedy szerint a szájreklámnak köszönhetően egyre nő a horrorjáték iránti érdeklődés.
Bár az Alan Wake első havi eladásai nagyon gyengén sikerültek, a Remedy szerint a szájreklámnak köszönhetően egyre nő a horrorjáték iránti érdeklődés.
Az Alan Wake hatalmas kritikai sikernek örvend, szinte mindenhol agyonajnározták a játékot, és a játékosok sem panaszkodtak: a Remedy megfigyelései szerint elsősorban mindenkinek a sztori tetszett, de népszerűek voltak a karakterek, valamint a játék helyszíne és a harcrendszere is. Akkor mégis minek köszönhető, hogy a játékból mindössze 145 ezer példányt sikerült eladni az első hónapban?
Oskari Hakkinen, a stúdió vezetője szerint annak, hogy az Alan Wake nagyon erős hónapban, komoly versenytársak mellett jelent meg, amelyek kiadói sokszor igen agresszív marketingkampányt is folytattak. A Remedy viszont úgy látja, a szájreklámnak köszönhetően egyre nő az érdeklődés a játék iránt, és biztosak benne, hogy az Alan Wake meg tudja vetni a lábait a piacon. Reméljük is, mert ha nem így lenne, a folytatás sem valószínű.

Alannal is fogo játszani...egy baja volt csak: hogy a RDR-el egy időben jött ki, nekem meg választanom kellett.
Én bízok benne hogy rohamosan nőni fog az eladások száma... de gondoljunk csak bele, más az igazi indok! Emlékeztek még a petícióra a PC-s verzióért, nagyon sokan felemelték a hangjukat hogy ők ugyan nem fogják tisztességes módon beszerezni konzoljukra a játékot amiért kibasztak a PC-s társadalommal. Kövezzetek meg de örülök hogy csak ennyi fogyott! Nem, nem vagyok rosszmájú, azért örülök mert egész biztos elkészítik a PC-s portot a silány eladási szám miatt... ebben egészen biztos vagyok!
És azt sem kéne elfelejteni, hogy mennyi huza-vona volt a játékkal kapcsolatban, átesett egy arculatváltáson is. (ugye eredetileg sandboxnak indult) Ezzel sok-sok régebben reménykedő játékost vesztettek. Engem is például. Az első híréknél még must have volt, aztán szépen lassan el kezdett nem érdekelni. Azóta sem vettem meg, pedig kétségtelen jó lett. Majd egyszer, jóárasítva, másodkézből.
A marketing meg miért is volt erős??? Egyáltalán nem volt túl"hype"olva. Hasonlítsd össze egy God of War marketing kampánnyal! Na ott aztán tényleg a csapból is az jön (persze isten játék!). Ha dönteni kellett volna a Red dead, meg Alan Wake között én is inkább az elsőt szereztem volna be, mert mégiscsak egy sandbox, ami több szórakozást ígér.
Hátha multiplatformot csinálnak belőle, hogy tágítsák a felvevőpiacot.
Érződött a játékon, hogy nem egy Call of Duty multiplatform szalag game, hanem egy rohadtul jól kidolgozott exkluzív játék.
Jaj! Mert az Alan Wake nem volt agyon marketingezve, mi? A csapból is Alan Wake folyt a megjelenés előtt!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.